Minden hír
Hazai pályán bár szettet rabolt az éllovas Haladás VSE-től, így is 3:1-re kikapott a Delta RSE Érd női röplabdacsapata az NB II Nyugati csoportjának alsóházi rájátszásában.
Remek első félidei játékának köszönhetően a félidőben már 2-0-ra vezetett a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő ellen az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 23. fordulójában. A fordulás után bár a vendégek hamar egyenlítettek, mégsem örülhettek, hiszen a hajrában az érdiek végül 3-2-re nyertek.
Vasárnap óta ingyen utazhatnak a MÁV járatain az Ukrajnából érkező menekültek, most pedig a vasúttársaság részleteket is megosztott.
Az Európai Bizottság a Horizont Európa program részeként útjára indította a „Klímasemleges és intelligens városok” missziót. Érd sikeresen pályázott és egyike lehet annak a hét magyar városnak, ami klíma-semlegessé válik.
Ezen a hétvégén is folytatódott az érdi ételosztás, amelynek során az érdi egyházak segítenek a rászorulóknak melegételhez jutni. Most vasárnap az Érdi Adventista Gyülekezet főzött, akik 330 adag tésztaételt, kenyeret és süteményt készítettek a nehezebb körülmények között élő városlakóknak.
Vasárnap 18 órától téltemető farsangi ünnepséget tart az Érdnyugat Egyesület, amely a Bem tértől indulva, a Szendrői utcán keresztül sétál el a Bóbita játszótérig, majd a Fundoklia térig, ahol maskarák, finom farsangi fánk és forró tea várja az érdeklődőket.
Jövő szerdán kezdődik a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) arra kéri a katolikus híveket, hogy eleget téve Ferenc pápa felhívásának, nagyböjt első napján a békéért is imádkozzanak.
Elhunyt Andor Mihály Törökbálint Város Önkormányzatának volt képviselője, a törökbálinti Faluszépítő egyesület alapító tagja - adta hírül Facebook oldalán Elek Sándor, polgármester.
Százezrek kényszerülnek elhagyni otthonukat, családjukat. Sokunk szeretne segíteni a háború áldozatain. A rászorulóknak rendszeresen főző Heti Betevő adományozási kisokost készített, mit, mikor, milyen állapotban és mennyiségben jó adni, hogy valóban hasznára váljék annak, aki menekül.
Kontextusfüggés. Ezzel a címmel nyílt kiállítás Tóth Netti képzőművész alkotásaiból szombaton délután a Szepes Gyula Művelődési Központban. A tárlat március 11-ig tekinthető meg.
Mérföldkőhöz érkezett az ÚtraManó alkalmazás. A környezetről és az autó ablakából is észrevehető látványosságokról, valamint helyi érdekességekről is mesélő GPS alapú applikáció már nem csak az autópályákon, hanem az egész országban, minden útvonalon elérhető.
Kisebbségben lenni sose könnyű. Főleg ha valaki nem maga választja ezt az utat. Pali se repesett az örömtől, amikor rájött, hogy ő más. Ennek ellenére sokszor derűsebben látja a világot, mint azt sejtenénk. Persze azért így is adódnak érdekes, vicces vagy épp embert próbáló helyzetek.
Február 22-e a bűncselekmények áldozatainak világnapja. Az Érdi Rendőrkapitányság ez alkalomból kitelepülést tartott az érdi Interspar áruházban szombaton délelőtt.
Februártól kezdve május végéig minden hónap utolsó szombatján ingyenes belépéssel és egy délelőtti ingyenes tárlatvezetéssel várják a családokat a Városliget mellett, a Benczúr utcában található Postamúzeumban.
Andrasek Mónika, a 8.számú választókerület önkormányzati képviselője volt az Érd TV Párbeszéd című műsorának vendége.
Két osztály hetvenkét diákjára kezdte meg a búcsút iskolájától a Gárdonyi gimnázium szalagavatóján. Későbbi időpontban, átalakított programmal, a járványügyi szabályok betartásával, de legalább ünnepelhettek a diákok, akik idén is két tánccal készültek: a hagyományos keringővel és az osztálytánccal.
Február 25-én 18:30-ig, 26-án pedig reggel nyolctól délután egyig várják az adományokat: tartós élelmiszert, bébiételt, pelenkát, tisztálkodószereket fogadnak köszönettel.
A Szikra Tehetséggondozó Egyesület elnöke, Zádori Henrietta volt a vendége a LifeTV-nek, ahol szó esett nemcsak az autizmus spektrumzavarról, az autista gyerekek beilleszkedéséről, hanem a nyárra tervezett Szikra táborokról is.
A Budapest–Székesfehérvár vonalon február 26-án és 27-én, továbbá március 5-én és 6-án egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakarbantartás miatt.
A kommunizmus áldozataira emlékezünk február 25-én. Csőzik László polgármester elhelyezte az önkormányzat koszorúját az '56-osok terén. Mint hangsúlyozta: most, hogy egy diktatórikus vezetés állam mindent elkövet, hogy szomszédjától elvegye szuverenitását, még inkább össze kell kapaszkodnunk.
Fontos három ponttal zárkózna a középmezőnyre az Érdi VSE, otthon menetelhet tovább a Kőrösi KDSE férfi kézi- és a Delta RSE Érd női röplabdacsapata is. A Kárpáti Farkasok két tornát rendez, az úszók Veszprémben, a vívók Budapesten, a tollaslabdázók pedig Cegléden méretik meg magukat.
Február 27-én, vasárnap 14 órától a tabella utolsó előtti, 19. helyén álló Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő elleni hazai mérkőzésen szerezheti meg első tavaszi győzelmét az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 23. körében. Limperger Zsolték a három ponttal felkapaszkodhatnának a középmezőnyre a tabellán
Magabiztos 30-18-as győzelmet aratott a bajnoki címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria az Elek Gyula Arénában az ÉRD ellen. A K&H női kézilabda liga 16. fordulójában a fővárosiak bár a szünetben már kilenccel vezettek, az ÉRD a fordulás után remek védekezésével megnehezítette az FTC dolgát.
Pénteken délelőtt engedetlenségi akcióban vett részt az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 21 tanára: 7.45 és 11.40 között nem vették fel a munkát és nem folytatattak oktatási, nevelési tevékenyéget. A 21 pedagógus nyilatkozatát Maróti Zsolt pedagógus olvasta fel.
Csőzik László polgármester nemcsak felvonta a Fő téren az ukrán nemzeti lobogót, hanem adománygyűjtést is hirdetett a Kárpátalján élők számára. Tartós élelmiszert, meleg takarókat, tisztálkodó- és higiéniás szereket, illetve baba- és kisgyermekellátáshoz szükséges termékeket várnak.
A Várasháza előtti téren Csőzik László polgármester péntek délelőtt felvonta az ukrán nemzeti lobogót. Addig lobog a főtéren a zászló, amíg tartanak a harcok, és amíg emberek milliói vannak veszélyben – mondta a polgármester.
Megéri télen is felkeresni a budapesti kisvasutat: február utolsó hétvégéjén nem kell fizetniük az utazásért azoknak a gyerekeknek, akik plüssfigurát mutatnak be a jegyváltáskor.
Hazai pályán, immár megfelelő létszámmal kiállva könnyed, 103-63-as győzelmet aratott a Bravos ellen a Gia Form-VMG DSE férfi kosárlabdacsapata az NB II Közép A-csoportjának 16. fordulójában rendezett hétközi mérkőzésen.
Spéth Géza polgármester közösségi oldalán tette közzé, hogy pénteken munkába állt a Városgazda Kft. vadonatúj billenő platós Ford teherautója Diósdon.
Március 19-én, szombaton 16 órakor nyílik meg a Parkvárosi Közösségi Házban a Poly-Art képzőművész Köre (KÉK) Tavaszi rügyek című csoportos kiállítása . A kiállítást Hangyássyné Zsuzsa nyitja meg, a tárlat április 16-ig tekinthető meg.
Bár hivatalosan lehet, Érden gyakorlatilag lehetetlen felnőtt háziorvost váltani, annyira túlterheltek a praxisok. Kicsit jobb a helyzet a gyermekorvosi ellátásban, könnyebben lehet érvényesíteni a szabad orvosválasztást. Dr. Varga Emese felnőtt háziorvost és dr. Benkó Márta gyermekorvost kérdeztem.
Március 6-án szervezi tizedik Csillagvirág túráját az Érdi Kertbarátkör, mely Halász Antal és Süle Zsolt vezetésével tart sétát a Beliczay-szigeten. Süle Zsoltot arról kérdeztük, a szigeten zajló fakitermelés látványában és hangulatában hogyan befolyásolja majd a túrát.
A Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány felvette a kapcsolatot ernyőszervezetekkel és a partner menhelyekkel, hogy segítsenek a háborúval sújtotta Ukrajnában bajba jutott állatoknak és gazdáiknak. Mint írják, igyekeznek megtenni minden tőlük telhetőt, a menhelyi munkát nem veszélyeztetve.
Március 12-én, szombaton 14 órától a Parkvárosi Közösségi Házban kerül sor az Én-idő következő programjára. Ezúttal Tóth Évi olyan problémákról beszél, mint például az inkontinencia, az aranyér, a meddőség, a szervsüllyedések, a stressz vagy a szétnyílt hasizom.
Február 25-én, pénteken a Báthory István utcában, az Edit utcában, a Karolina utcában, a Porcsinrózsa utcában, a Murányi utcában, a Budai úton, valamint a Városközpontban és a Bem téren dolgoznak az ÉKFI munkatársai.
Érd idén sem dúskál sem a saját, sem az állami forrásokban. Ahogy Csőzik László fogalmazott a több órás költségvetési vitát követően: a város tud fejlődni, előre lépni, de hatalmas fegyelemmel, türelemmel és alázattal kell végezni a városüzemeltetést és -gazdálkodást.