20220803_160613

Magyar bajnok jégkorongozóval bővült a szakmai stáb

20220803_160613

Magyar bajnok jégkorongozóval bővült a szakmai stáb

Az előző idény végén a Ferencvárostól visszavonult védő, Hegyi Ádám a Kárpáti Farkasok új erőnléti edzője. A 36 éves, ötszörös magyar bajnok és háromszoros Erste Liga-győztes, 72-szeres magyar válogatott sportoló már meg is kezdte a munkát az Érdi Jégcsarnokban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hegyi Ádám 1986-ban született Dunaújvárosban, s már egészen fiatalon elkezdett jégkorongozni. A Dunaújvárosi Acélbikáknál a korosztályos csapatokat végigjárta, miközben az U18-as és U20-as válogatott oszlopos tagja volt.

A védő a felnőttek között is a Fejér megyeieknél mutatkozott be, mellyel magyar bajnok lett, majd két miskolci év után került először a Ferencvároshoz. A zöld-fehérektől egy évvel később távozott, de rövid kitérő után 2018-ban visszatért, s egészen az előző, 2021–22-es idény végéig erősítette az FTC-Telekomot.

Az ötszörös magyar bajnok, háromszoros Erste Liga-győztes védő a Dunaújvárossal és az FTC-vel is szerepelt az IIHF Kontinentális Kupa küzdelmeiben, míg válogatott színekben három világbajnokságon járt 2010 és 2012 között, s 72 mérkőzésen viselte a címeres mezt.

Abszolút kerek és egész pályafutásom volt, szerencsés vagyok, hogy elkerültek a sérülések – kezdett bele Hegyi Ádám, a Kárpáti Farkasok új erőnléti edzője, megjegyezve, már tavaly november óta tervezte a visszavonulást. Az ember érzi, hogy mikor jön el a vége. Ha meg már gondolkozik rajta, akkor arról, hogyan legyen vége. Én mindenféleképpen azt szerettem volna, hogy a csúcson hagyjam abba. Ez volt az. Egy idény végén döntőt játszani mindig csúcs, de hogy ki jön ki belőle győztesen, az már nüanszokon dől el – emlékezett vissza az FTC egykori védője a Csíkszereda elleni, öt mérkőzésre nyúló Erste Liga-fináléra.

Hegyi Ádám visszavonulása után a Kárpáti Farkasok erőnléti edzője lett, munkáját pedig július végén kezdte meg Érden, ahová ismerős környezetbe érkezett.

Tartom az edzőtáborokat nyaranta, illetve az edzői stáb nyolcvan százalékát ismerem. Vlado (Babic Vladimir – a szerk.) edzőm volt, a többiekkel pedig együtt játszottam, vagy egy csapatban vagy egymás ellen, szóval nem idegen a környezet. Az első hét lightos volt, hiszen ketten vagyunk erőnléti edzők Falatovics Ádám kollégámmal. Ő már megcsinálta az augusztusi programot, így úgy döntöttünk, hogy ebbe még nem okoskodom” bele, egyelőre még figyelem, hogyan dolgozik, de egyeztetjük a következő időszak munkáját. Én elsősorban a jégkorongspecifikus erőnléti edzésben fogok tudni neki sokat segíteni az általam tanultak szerint – ismertette az első tapasztalatokat Hegyi Ádám.

Nagyon jó a gyerekanyag. Ami nagyon fontos, hogy sok játékos van, de abból, hogy milyen felnőtt játékos lesz egy most 12, 14 vagy 16 éves jégkorongozó, még sok mindent nem lehet leszűrni, ezért mindenkire nagyon kell figyelni. Volt olyan csapattársam, aki csak 16 évesen kezdett el jégkorongozni és válogatott szintig fejlődött, szóval jó korban vannak a gyermekek. Minden feltétel adott ahhoz, hogy ők jó jégkorongozók legyenek és ahogy látom, nagyon szeretnek dolgozni – húzta alá a Kárpáti Farkasok új erőnléti edzője.

Van a Fradi pályáján egy mottó, miszerint az eredmény csak az ábécé-sorrendben előzi meg a munkát. Először munkát kell beletenni, csak utána jön az eredmény, itt pedig minden gyermek bele akarja tenni a munkát – tette hozzá Hegyi Ádám.

Úgy veszem észre, a gyerekek felnéznek rám, örülnek, hogy jöttem. Tudják, honnan jövök. Harmincéves pályafutás van mögöttem, amit elértem, azt magamnak és az edzőimnek köszönhetem. De mindenhova munkával jutottam el, úgyhogy nagyon várom a közös munkát, melyben egyre jobban elmélyülünk – zárta szavait Hegyi Ádám.

(Forrás, fotó: Kárpáti Farkasok)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email