22_03_29_erdmost_nincskep

Ezerháromszáz hívás egy hét alatt

22_03_29_erdmost_nincskep

Ezerháromszáz hívás egy hét alatt

Három hónapja szervezték át az előjegyzést a szakrendelőben, az azóta elért eredményeket Bárány Zsolt főigazgató összegezte az intézmény közösségi oldalán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Május 2-án az előjegyzésen dolgozó munkatársak létszámát 3-ról 5 főre emelték, a korábbi egy kolléga helyett pedig  három kizárólag telefonon ad időpontot reggel 7 és délután 3 óra között. A személyes időpontkérés is megmaradt, egy kolléga csak ezzel foglalkozik mindennap 8 és 15 óra között. Az e-mailes időpontkéréseket szintén egy munkatárs kezeli – írja a Romics oldalán Bárány Zsolt főigazgató.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a személyes időpontkérésnél időnként ugyan várakozni kell, de a korábbi helyzettel ellentétben (amikor az adott kolléga párhuzamosan adott időpontot telefonon és személyesen) a kiszolgálás sokkal gyorsabb és a várakozók sokkal türelmesebbek.

Ami a telefonos időpontkérést illeti, arról a következő (július utolsó hetére vonatkozó) statisztikát közölte a főigazgató:

958 fogadott hívásuk volt, a leghosszabb várakozási idő 9 perc 16 másodperc volt, az átlagos várakozási idő 37 másodperc.  Nem fogadott hívásuk (azaz a beteg hívta az intézményt, de letette, mielőtt felvehették volna az előjegyzésen dolgozók) 323 volt, a leghosszabb várakozási idő 8 perc 23 másodperc volt, az átlagos várakozási idő pedig 1 perc 6 másodperc. 

A május 2-a előtti időszakból pontos mérések sajnos nem állnak rendelkezésre, de korábban a titkárságra nagy számú telefonhívás érkezett, miszerint nem lehet elérni az előjegyzést telefonon – múlt héten egyetlen ilyen telefon nem landolt a titkárságon – írja Bárány Zsolt, hozzátéve:  az e-mailes időpontfoglalásra eddig sem volt panasz, ez továbbra is gördülékenyen megy.

Archív fotó

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email