Minden hír
Két év kihagyás után idén ismét megrendezik a művésztelepet Érden. Mint a szervező festőművész Kéri Mihály elmondta, idén nem tizenkét, hanem tizenhárom meghívottja van a kulturális programnak – közülük a fele érdi. Tematika nincs idén, mert kiforrott, érett művészek találkoznak az érdi művésztelepen.
Érdi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat delegációja június 26-29 között látogatást tett a lengyelországi Lubaczówban a Waclaw Feczak alapítvány Dwa Bratanki pályázatának keretében. Lubaczów 22 éve Érd testvérvárosa, a látogatás célja ennek a kapcsolatnak az erősítése volt. Városunk utoljára 2016-ban küldött delegációt.
A városi szolgáltató még hőségriadók idején is biztonságosan kiszolgálja Érdet, az új lakók folyamatos érkezése azonban idővel túlterhelheti a rendszert.
A napokban statikusok lepték el az ófalusi Termál Hotel környékét, ugyanis egy szakmai befektető érdeklődést mutatott az érdi termálfürdővel kapcsolatban.
Az egész országot sújtó kánikula és az extrém szárazság miatt július 1-től az ország teljes területén elrendelték a tűzgyújtási tilalmat.
Az elmúlt időszakban több jelzés érkezett a rendőrségre az úgynevezett „romantikus csalásokról”, melynek célja, hogy pénzt csaljanak ki a potenciális sértettektől – jellemzően 55-60 év feletti emberektől- érzelmekre apellálva.
Az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában, a diósdi DNS Sportközpontban, a tárnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, valamint az Őrmezei Közösségi Házban, hat turnusnak rendezett nyári napközis tábort a Masters SE az elmúlt hetekben.
Újabb nemzetközi sikert ért el Végh Richárd, az Érdi Spartacus SC magyar válogatott birkózója. A Beach Wrestling World Series görögországi állomásán három győztes és két vesztes mérkőzéssel ezüstérmet szerzett az érdi sportoló.
Idénybeli ötödik győzelmét szerezte az Érdi Baseball és Softball Club felnőtt NB II-es
együttese.
Tűz ütött ki egy négyemeletes társasház második emeleti lakásában hétfőre virradóra Százhalombattán.
Kustánczi Norbert közösségimédia-szakértőt kérdezték a Bundáskenyér műsorvezetői, tarthatunk-e reálisan attól, hogy "lekapcsolják" a Facebookot?
Az ingatlanok értéke vagy ára változik a közeli jövőben? Mekkora kereslet van az érdi lakásokra, és ezt hogyan befolyásolja a benzinár-növekedés?
Érd nem halogatta a beruházásokat, épülnek a csomópontok, ősszel új épületbe költözik a Teleki iskola, haladnak a turisztikai fejlesztések és új kivitelezőt keresnek a Tárnoki út felújításához.
Ápolót és asszisztenst keres a szakrendelő az egynapos sebészetre, illetve a sebészeti szakrendelésre.
Garanciális munkát végeznek az M0-s autóúton, az M1-es autópálya felé tartó oldalon a Soroksári Duna hídon.
Megkezdte a felkészülést az Érd élvonalbeli alakulata a női kézilabda NB I következő szezonjára. A klub honlapján megjelent hír szerint egyelőre egyéni edzéstervvel hangolnak a játékosok.
2-0-s győzelmet aratott az Érdi VSE NB III-as futballcsapata az osztálybeli MOL Fehérvár II ellen, felkészülési összecsapáson. Ez volt a gárda harmadik edzőmérkőzése a nyári időszakban.
Az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezet jótékonysági koncertet szervez az ukrán menekültek javára, akik a koncert után ajándékutalványt is kapnak.
Szeptember 10-én ismét megrendezik a Szomszédünnepet, a szervezők várják a jelentkezőket.
Kaszálás, locsolás, út- és járdafelújítás - ezeken a helyszíneken dolgozik július 11-én az ÉKFI.
Lehet, hogy elbúcsúzhat tőlük, az ír adatvédelmi bizottság ugyanis most megágyazhat a Meta kivonulásának. Van okunk félni? Erről beszélgettünk a Bundáskenyérben.
Földi kémiai szúnyoggyérítés végez a Szákom Kft. – amennyiben az időjárás arra alkalmas lesz – július 13-án (szerdán) és július 14-én (csütörtökön).
Több százan búcsúztatták Százhalombatta dunafüredi városrészének önkormányzati képviselőjét a városi köztemetőben július 9-én. Szél Pál 66. életévében, méltósággal viselt hosszú betegség után, július 2-án hunyt el.
Összeütközött két tehervonat vasárnap hajnalban, emiatt Biatorbágy és Herceghalom között nem közlekednek a vonatok.
Hétfőtől egy hétig nem működnek a Vodafone ügyfélszolgálatai az értékesítési és ügyfélszolgálati rendszerek informatikai átállása miatt; az otthoni és mobil alapszolgáltatások azonban akkor is zavartalanul elérhetők lesznek július 11-16. között.
Emberfeletti teljesítménnyel, 19 kilométert megtéve győzött úszásban az érdi vasember a francia Colmar-i triatlon versenyen. Győry Béla ezen felül 900 km-t tekert és 211 km-t futott a június 27-én startolt franciaországi világkupán. Összesítésben a 12. helyen végzett.
Júliustól már új, négy betűből és három számból álló, címeres rendszámokat kapnak az az újonnan forgalomba helyezett autók. Bő egy hét alatt 8338 új rendszámot adta ki – írja a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Csőzik László polgármester a Facebookon írt arról, hogy jó ideje sürgeti, hogy a kormány tegyen rendet az agglomerációs építkezési káoszban, tereljék szabályozott és kontrolálható mederbe a lakossági beáramlást.
Ismét Angliában lépett szorítóba Krämer Péter érdi profi ökölvívó, Liverpoolban mérkőzött meg az angol Josh Kellyvel, nagyváltósúlyban.
Manapság el kell hagyni a városhatárt, ha strandolni szeretnénk, pedig nem volt ez mindig így.
Július 10-én – a járvány miatti két év kihagyás után – újra lesz Érdi Művésztelep tizenhárom képzőművész részvételével.
Adelmann Anna érdi képzőművész képeiből nyílt kiállítás csütörtökön.
Az érdi rendőrök elfogták azt a 24 éves tabajdi férfit, aki a gyanú szerint több ingatlanba betört, vagy besurrant.
Ezentúl nem csak könyveket, hanem akár társasjátékokat is kölcsönözhetünk az érdi könyvtárból.
Az érdi rendőrkapitány mindenkit arra kér, hogy elsősorban nekik szóljanak, ne pedig a facebookra írják ki, ha valami gyanúsat látnak.
Rusvai Miklós virológus szerint a vírus fertőzőképessége nő, de a megbetegítő képessége csökken.