szuret0_220918

Szüret az esőben – videó

Sem a szemerkélő - és estefelé rázendítő - eső, sem a hűvös idő nem vette el a kedvét az érdi szüretelőknek.

A 2022-es szüreten minden eddiginél több és színesebb program várta a látogatókat, akik a hagyományos görög táncoktól az interaktív bűvészshowig számtalan szórakozási lehetőséggel találkozhattak. Délután már több mint ezerötszázan látogattak ki a helyszínre, az érdi pincesorra, ahol egyetlen program sem maradhatott el, és minden sátornál nagy volt az érdeklődés – mint azt alábbi fotóink is tanúsítják, a hirtelen beköszöntött hűvös idő és a csepergő eső dacára önfeledten játszottak a gyerekek, beszélgettek, táncoltak, kóstolgattak a felnőttek.

A rendezvényt szervező Érdi Pincetulajdonosok Egyesülete a hagyományokra, a régi szüreti népszokások felélesztésére helyezte a hangsúlyt: a vidám játékok, szórakoztató programok, az esti disco, a sokféle finomságot kínáló sátor mellett a lovaskocsis felvonulás, a szőlőtaposás, a mustkóstolás is része volt a rendezvénynek, ahogy a néptáncosok fellépése is.

“Szeretnénk, ha tovább élnének a hagyományok, és ez a több évszázados pincesor” – hangsúlyozta Martonosi Tamás elnökhelyettes, aki tudósítónknak elmondta: ez volt a tizenkilencedik szüreti mulatság, amelyen a közel száz pincéből egy tucatnyit tekinthettek meg – és kóstolhatták meg a borokat – a látogatók. Elárulta azt is, hogy az aszályos, meleg nyár nem ártott a szőlőnek, sőt, az idén jó termés várható – és ezt a mostani esős, hideg idő már nem befolyásolja.

 

 

Az idei szüret egyik különlegessége volt az Érdi Görög Nemzetiségi Önkormányzat műsora: fellépett az Ellinismos Táncegyüttes, a Kariatidák Kórusa, és Stefanidu Janula is énekelt. Elena Papakosztandisz elnök az ÉrdMostnak elmondta: azért volt számukra fontos ez a fellépés, mert a szőlőhegy, illetve a pincesor valaha Sina Simon görög származású mecénásé volt, aki az 1850-es évektől hatalmas összeggel támogatta a fontosabb magyar gazdasági és kulturális fejlesztéseket. Emlékét szeretné megőrizni a nemzetiségi önkormányzat: emléktáblát készíttettek, és a valahai kastély kertjében helyezik majd el a tervek szerint.

A szüretet Csőzik László polgármester nyitotta meg, aki a pincesor fejlesztéséről beszélt. Mint elmondta, szeretnék, ha Ófalu, illetve a pincesor régi fényében ragyogna; az 1880-as évek filoxérajárványáig Érd borászati “középhatalom” volt. A cél, hogy ismét visszahozzák ezt a virágkort. Készül az új présház, és megkezdődött a gazdatiszti ház felújításának terveztetése is. A Kerülő és a Sugár út terveztetésére is aláírták a szerződést – tette hozzá a városvezető, aki azt kívánta a szüreti mulatságon résztvevőknek, hogy érezzék nagyon jól magukat, köttessenek barátságok, jó ismeretségek, legyen a város igazi közösség.

Ez a jókívánság szemmel láthatóan teljesült, köszönhetően a jó szervezésnek, a remek programoknak, no meg az érdiek esőt-hideget legyőző jókedvének.

Fotók: Balogh Alex, operatőr: Bredák Péter

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email