kutyamoso3_220920

Automata kutyamosó nyílt Érden – videó

kutyamoso3_220920

Automata kutyamosó nyílt Érden – videó

Lerázza magáról, mint kutya a vizet - tartja a mondás. Mióta megnyílt Érd első automata kutyamosója, már rázni sem kell.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Akinek kutyája van – főleg, ha nagytestű fajta, az a kalandos kedvű, aki mindenbe belehempereg –, tudja, milyen jó mulatság a kutyafürdetés. E sorok írójának a két kajla dalmatája mindig megérezte, ha eljött a fürdés ideje. Mindig. A sarokból kellett előimádkoznom őket, csábító falatkákkal.

Így sem jutottam a kád közelébe velük, úgy kellett odacipelni és beemelni a harminckilós, miskolci kocsonyaként remegő ebeket a kádba. Ott aztán jött a csúszkálás, a zománc fülsértő karistolása, némi szűköléssel vegyítve. De innen legalább simán ment, mert a sokktól aránylag nyugodtan tűrték a procedúrát.

Leszámítva, hogy 1. nyakig vizes lettem, 2. a fürdőszoba úgy nézett ki, mint a csatatér, 3. ázott kutyaszag lengte be az egész lakást, 4. a vizet mindenhová széthordták, mert a törölközőhöz nekik, a hajszárítóhoz meg ezek után nekem nem volt türelmem.
Valami hasonlón mehetett keresztül Fuchsné Privitzky Zsuzsa a vizslájával. Azzal a különbséggel, hogy ő gondolt egy nagyot, és új dimenzióba helyezte a kutyafürösztést.


„Ha otthon fürdettük, az komplett fürdőszoba-takarítással járt együtt. Hallottuk egy baráti társaságban, hogy létezik önkiszolgáló kutyamosó. Elmentünk, megnéztük, és nagyon megtetszett” – mesélte az Érdi Újságnak Zsuzsa, aki a napokban nyitotta meg városunkban  első önkiszolgáló kutyamosót.

Mikor megláttam a hirdetésüket, lelki szemeim előtt egy autómosó és egy mosoda különös hibridje lebegett, és nem is csalódtam: igaz, nem mosógép várt, hanem egy nyitható ajtajú, modern acélkád. A vizet, a sampont, a bolhairtót, a szőrápolót és a meleg levegőt gép adagolja, a vendég választhatja ki, mit és mennyi ideig használ. Szakasztott, mint egy autómosóban.

Hogy mennyit fizetünk, az attól függ, meddig tart a mosás, egy perc kétszáz forintba kerül. Persze, a ráfordított idő függ a kutya méretétől, szőrétől, és attól is, hogy viseli a fürdetést. Bruno, a kistestű német juhász fürdetése például tíz percet vett igénybe, szárítással együtt. Bruno a kolléganőm tündéri, jó magaviseletű, fegyelmezett és kedves kiskutyája.

Ildi a kérésemre fürdette meg őt, és Bruno igen vitézül tűrte a megpróbáltatásokat, még a szárítást is. Aki kíváncsi rá, megtekintheti a kisfilmet.

Szerencsénkre a mosó pont üres volt, nem kellett várakozni, és mi sem várattunk meg senkit. „Nem régóta működünk, egyelőre az látszik, hogy hétvégén nagyobb a forgalom. A visszajelzések pedig kedvezőek” – árulta el Zsuzsa, aki segédkezett a gépnél, elmagyarázta a működését, és megmutatta, mit hol találunk.

Nem mintha olyan bonyolult lenne: a kis helyiségben kikészítve várja a gazdit és a kutyát a törölköző, a kefe. Van szemetes, és a gép kezelése is pofonegyszerű. Bár mi azt tapasztaltuk, hogy érdemes két gazdának menni a kutyával, még akkor is, ha az eb együttműködő, így egyikük tudja nyomkodni a gombokat, a másikuk pedig foglalkozhat az állattal.

Igaz, mint Zsuzsától megtudtuk, sokan érkeznek egyedül, és eddig senki nem panaszkodott arra, hogy ne tudta volna megoldani a fürdetést.  Nagy előny, hogy nem kell emelgetni a több tízkilós jószágot, ugyanis a kád ajtaja nyitható. Az más kérdés, besétál-e a kutya.

Bruno azért annyira nem rohant a csapok alá, de amikor már bent volt, alig egyszer-kétszer próbált csak kimászni. Nagy örömömre a végére egyikünk sem lett csurom vizes, még a kis helyiség sem. Bruno bezsebelte a dicséretet és a jutalomfalatot, és illatosan trappolt haza, vacsorázni.


Felmerült bennem a kérdés: mi éri meg jobban a gazdának, a kozmetika, vagy az automata mosó?„Nekünk ez nem konkurencia, sőt. Szerintem sokan rájönnek, hogy automata mosóba vinni a kutyát ráfizetés” – vélekedett egy neve elhallgatását kérő kutyakozmetikus.

Így folytatta: „Pesten már van több is, például a Városligetnél. Ott van is értelme: ha a kutya belehempergőzik valamibe, gyorsan lefürdetik, hogy ne legyen büdös. De ez csak tűzoltás, és a kozmetikust nem váltja ki: mi nemcsak megmossuk a bundáját, hanem a karmát is levágjuk, kipucoljuk a fülét és kinyomjuk a bűzmirigyét.”

„És elvégezzük az egészségügyi nyírást is: ez alatt a tappancsain és a nemi szervei körül növő szőrt kell érteni. Tehát komplett szolgáltatást nyújtunk, amit a vendég otthon nem tud elvégezni” – húzta alá a szakember.

Ami az árakat illeti: Bruno fürdetése kétezer forintba került. Kutyakozmetikában mérettől függően a fenti szolgáltatásokkal együtt négyezertől hétezer forintba kerül egy látogatás. Fontos, hogy egyetlen kutyát sem szabad túl gyakran fürdetni: rövid szőrű kutyát két-háromhavonta érdemes.

Fotó: Ádám Kata

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email