keseles_benzinkut_200730

Botrány a bíróságon: kizavarták az érdi bűnbandát a tárgyalásról

Bár egy férfi meghalt az érdi benzinkúton kirobbant verekedésben, a 30 vádlott közül csak egy érezte bűnösnek magát.

Mint azt az ÉrdMost megírta, két éve augusztusban a Parkvárosi benzinkúton kövekkel, botokkal, késekkel esett egymásnak  az érdi és az enyingi banda. Egy ember meghalt, többen súlyosan megsebesültek. Volt, akit kocsi gázolt el, mást szúrt sérülésekkel láttak el. Az összecsapás után 30 ember ellen emelt vádat az ügyészég.

Az indulatok azért szabadultak el, mert mert 2019-ben az érdi R. Máté feleségül vette az enyingi L. Cintiát, azonban a házasságuk zátonyra futott. Az asszony nyolc hónapnyi együttélés után hazaszökött, az enyingi rokonai pedig azt követelték Mátétól, hogy fizesse vissza az esküvő 6 millió forintos költségét – tudta meg a Bors.

“Ennyi idő után már semmi nem jár vissza, lejárt a garancia” – üzenték az érdi rokonok, ami miatt az enyingiek haragra gerjedtek. Csak olaj volt a tűzre, amikor a két banda 2020 nyarán Siófokon, a sétányon találkozott és összeverekedett.

Ez a konfliktus később Érden a benzinkútnál tragédiával végződött. A két család tagjai ásóval, vascsővel, csákánnyal, késsel támadt egymásra. A csetepaté végén egy 50 éves, szúrt sebeket szenvedett érdi férfi maradt a földön, aki a helyszínen meghalt.

Az előkészítő tárgyalás szerdán kezdődött a Budakörnyéki Törvényszéken, a tárgyalóteremben 30 vádlott felsorakozott, közöttük voltak fiatalkorúak és egy nő is. Közülük mindössze egy, a nyolcadrendű vádlott ismerte el bűnösségét – adta hírül az rtl.hu.

– Elismerem, ami a vádiratban szerepel, és elfogadom a büntetést – közölte F. András a bíróval, aki jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélte őt. Ugyanakkor az elsőrendű enyingi vádlott, L. Rómeó tagadta a bűnösségét, rá 15 év börtönt szabtak ki.

A tárgyalás előtt és közben több rokon is a helyszínre érkezett, a környéket szinte megtöltötték a két család tagjai, akik a rendőrségi kocsik között várták az első meghallgatás végét. Egy-egy csoporttal a rendőrök beszélgettek, a tárgyalás menetét is végig egyenruhások vigyázták.

Hogy a rendet megőrizzék, a bíróság az enyingiek meghallgatása alatt az érdi bandát kiparancsolta a teremből, nekik kint kellett várakozniuk.

Címlapkép: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email