Minden hír
Május 21-én ismét Vitalitás-nap a Szepes Gyula Művelődési Központban. Előadások, szűrések, tanácsadás várja az érdeklődőket. A főszervezővel, a Bundáskenyérben beszélgettünk.
Az Érdi Vízisport Kft. idén, sok úszással, élményekkel gazdag programokkal vár minden gyermeket 4 éves kortól - 16 éves korig (úszástudástól függetlenül) a nyári úszótáborába.
Minél előbbi táborfoglalást sürget a Táborfigyelő az árak növekedése miatt.
Amióta beköszöntött a nyárias időjárás, szinte mindennaposak a posztok a Facebookon arról, hogy Parkvárosban nyomáshiány tapasztalható.
Idén hat városban, összesen 150 autista gyermek ingyenes táboroztatására kerül sor a Szikra Tehetséggondozó Központ és a támogatók jóvoltából. Érd mellett Baja, Mezőtúr, Győr, Szolnok és Komló ad helyszínt a nyári táboroknak.
Kedden délelőtt Érd 13 óvodája egy-egy komposztáló ládát kapott a várostól, illetve egy magánszemélynek köszönhetően nyolc facsemetéhez is hozzájutottak az intézmények. Tetlák Örs szerint fontos, hogy a legkisebbek is minél előbb tisztában legyenek azzal, hogy mire jó egy komposztáló.
Baleset miatt torlódik az M0-s autóút forgalma az M1-es autópálya felé, mert egy teherautó szalagkorlátnak ütközött a törökbálinti pihenő magasságában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Ha már van Érden egy kiváló futópálya, ráadásul van egy csodás Duna-partunk, ami szintén alkalmas a kocogásra, miért ne élnénk a lehetőséggel? Megkértük Maurer Szandrát, az érdi kézilabdások erőnléti edzőjét, mondja el nekünk, mire figyeljen egy kezdő futó.
A budaörsi rendőrök kérnek segítséget egy sofőr azonosításához, aki balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről.
Vasárnap délután volt két szabad óránk, úgyhogy elsétáltunk az Érdligeti-tóhoz. Mivel a kislányom egy csomó olyan kérdést tett fel nekem a tóval kapcsolatban, amire nem tudtam a választ, megígértem neki, hogy utánajárok. Íme, ez lett belőle.
A VHG Nonprofit Kft. elektronikai hulladék gyűjtést szervez Martonvásáron június 18-án, szombaton, 8 és 13 óra között.
Június 17-én 9 óra és 13. 30 között áramszünet lesz Budaörsön, a Bor utcában és környékén, mert az ELMŰ karbantartást végez.
Az áramszünet az alábbi utcákat érinti:
- Bor utca
- Kőhíd utca
- Kőkapu utca
- Présház utca
- Szép utca
Az Útinfotm tájékoztatása szerint az M7-es autópályán a Balaton felé vezető oldalon Tárnok térségében az elválasztó sáv növényzetét gondozzák. A 23-as km-nél a belső sávot elkerítették.
Május 29-én, vasárnap, 15 órakor a Parkvárosi Közösségi Házban Papadimitriu Athina és Kutik Rezső előadására kerül sor Müller Péter Szeretetkönyv című könyve alapján. "Szeretetről beszélni egyedül nem lehet. Csak együtt."
Május 19-én ingyenes palántaosztásra kerül sor a Városháza előtt. Csőzik László közösségi oldalán arról is ír, hogy terveik szerint legalább háromszáz embernek tudnak majd adni két paradicsom-, és két paprikapalántát.
Számlálóbiztosokat keresnek Budaörsön, a 2022. október 1. és november 28. között zajló népszámlálás időszakára. A számlálóbiztosok feladata a körzet bejárása, a körzethez tartozó internetes önkitöltési időszakban le nem zárt címek felkeresése, az adatfelvétel lebonyolítása, a címek pontosítátása, esetleges új címek felvétele.
Országos tendencia, hogy a mammográfiai szűrő-vizsgálaton – amely az emlőrák kiszűrésére szolgál – a behívottaknak csak egy töredéke jelenik meg. Dr. Nahn Krisztina mammográfia szakmai vezetőt és radiológust kérdeztük.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatása szerint csőtörés történt Érden, a Tárnoki úton. A helyreállítási munkálatokat megkezdték.
Összegyűjtöttük az elkövetkezendő egy hét érdi programjait.
Május 17-én kedden füvet nyírnak, locsolnak, kaszálnak, virágot ültetnek és utakat javítanak az ÉKFI munkatársai.
Lassan itt a nyár, ami a jókedv és a nagy családi kirándulások időszaka, de sajnos a gyermekbalesetek számát is nagyban megnövelik a szabadban töltött órák. A K&H gyógyvarázs most abban ad útmutatást a szülőknek, hogy mire figyeljenek, ha csökkentenék a balesetek előfordulásának kockázatát.
Habilitációs, rehabilitációs szakmai, módszertani, SNI érzékenyítő képzést tartottak május 13-án, pénteken a Szepes Gyula Művelődési Központban, a Gyermekünk Álmaiért Alapítvány szervezésében . A képzésen összesen 57 pedagógus illetve kisgyermeknevelő vett részt.
A biztos kiszáradás fenyegette volna, de hónapok óta tartó munkának köszönhetően feltöltötték vízzel a dunafüredi Csónakázó-tavat – számolt be róla közösségi oldalán Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere.
Mindkét mérkőzését 3-1-re nyerte meg Delta RSE Érd a Bolyai János Általános Iskola tornacsarnokában az U17-es másodosztályú bajnokság 9-12. helyéért rendezett helyosztón.
Végh Richárd az U23-as válogatott tagjaként Szófiából, Kaszás Lilla pedig az U17-es válogatott tagjaként szerepelve Bukarestben szerzett bronzérmet, míg az Érdi Spartacus fiatalabb versenyzői Pesterzsébeten léptek szőnyegre.
Pásztor Patrik révén egy bronzérmet szerzett az érdi központú regionális vívóklub, a Danubius RSC a hétvégén Békéscsabán rendezett Olimpici nagydíjon.
Elmarad a május 17-re, 18-ra és 19-re Tárnokra tervezett karbantartási munka az E.On-nál, így lesz áramszolgáltatás a településen a jelzett időszakban, de csütörtökön Érd külterületén, pénteken Százhalombattán így is áramszünet lesz.
A megnövekedett költségek miatt egyre több táborszervező kénytelen megemelni a táborok árait, ezért a Táborfigyelő.hu azt javasolja, minél előbb válasszunk tábort és adjuk le a jelentkezést.
Az Alispán utcában a járdát állítja helyre, a Liliom utcában az utat újítja fel, a Porcsinrózsa utcában pedig az útjavítási munkálatokat végez május 16-án az ÉKFI.
Május 18-án, szerdán, 12.30-kor Sohonyai Edit ifjúsági írónő lesz a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Parkvárosi Fiókkönyvtárának vendége.
Budaörs díszpolgáráról, Schmidt Mátyásról nevezték el a helyi Városháza dísztermét – számoltak be róla a város honlapján.
Június 17-én 9 és 13 óra között szünetelni fog a gázszolgáltatás Érden, mert az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatokat végez a vezetékeken.
Május 17-én, kedden a napnyugta utáni időszakban földi kémiai szúnyoggyérítést végez a Katasztrófavédelem Érden, Ófaluban, Érdligeten, illetve a Duna-part melletti területeken.
Jó első félidő után szoros mérkőzést nyert meg a Pilis Basket vendégeként 63–57-re a Gia Form-VMG DSE férfi kosárlabdacsapata az NB II Közép A-csoportjának 28. fordulójában.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózatban Érden, a Szalonka utcában május 16-án, a hajnali órákban. Az Érd és Térsége Víziközmű már elkezdték a helyreállítási munkálatokat, a szolgáltatás pedig várhatóan 10 óra után áll helyre.
Hiába győzte le hazai pályán 34–30-ra az ÉRD-et, az utolsó forduló eredményétől függetlenül kiesett a női kézilabda NB I-ből a Hungast-Szombathelyi KKA, míg Horváth Rolandék megőrizték élvonalbeli tagságukat!