20221204_175023

Fellobbant a remény lángja az adventi koszorú második gyertyáján

20221204_175023

Fellobbant a remény lángja az adventi koszorú második gyertyáján

Már csak három hét van karácsonyig.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Advent második vasárnapján is közös gyertyagyújtásra várták az érdieket a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében.

Szűcs Gábor, Érd alpolgármestere ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy a remény lángját fogjuk meggyújtani. Annak a reménynek, ami az adventi időszakban mindannyiunknak egyfajta biztatást ad, hogy ezentúl már csak az öröm és a szeretet lengheti be a szívünket. És ez az a remény, ami erőt adhat, hogy az elkövetkezendő időszak nehézségeit könnyebben viseljük, – tette hozzá.

 

Gottfriedné Madai Éva, az Érdi Református Gyülekezet lelkészének egy hangyboly jut az eszébe, amikor körbenéz a világban. Egy megpiszkált hangyaboly, fogalmazott. Szerinte a készülődésben, a sok-sok tennivaló közt elvész a lényeg, az elcsendesedés, a befele és a felfele figyelés.

 

 

Az ünnepi beszédek után az Érdi Református Gyülekezet tagjai énekeltek, majd Gottfriedné Madai Éva és Szűcs Gábor közösen meggyújtották a város adventi koszorújának második gyertyáját.

 

 

Fotó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email