csoziklaszlo_jpg_erdmost

Megmenekült Érd vízellátása az államosítástól

csoziklaszlo_jpg_erdmost

Megmenekült Érd vízellátása az államosítástól

Nemrég még ingyen akarta a városunk vízművét az állam, ami most nagy bajba került.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Milyen jó, hogy a nyáron nem fogadtuk el az állam „visszautasíthatatlan” ajánlatát, és nem adtuk oda lényegében ingyen az érdiek vagyonát, az Érden is szolgáltató vízművet a kormánynak. Nem csak azért, mert rossz helyen lenne az államnál: az elmúlt évek államosítási kísérletei (pl. oktatás, kórházak, építéshatóság stb.) mind kudarcosak” – írta közösségi oldalán Csőzik László polgármester.
Hanem azért sem adtuk, mert olyan ajánlatot kaptunk, ami Michael Corleonét vagy Tony Sopranót juttatta eszembe. Adjunk oda mindent, amit az utóbbi évtizedekben kiépítettünk, fejlesztettünk – csöveket, víztornyot, szivattyúkat, tulajdonrészt a rendszert működtető cégben stb. –, cserében idén pár millióval segítenek enyhíteni a pénzügyi gondokat. Arról pedig egy szó sem esett, hogy mi lesz jövőre, pedig az energiaválság, az árak berobbanása nem áll meg szilveszter éjjelén” – folytatta a város vezetője.
Egy szó, mint száz – miközben hivatali elődöm, T. Mészáros András azt követelte a közgyűlésben, hogy adjuk át az önkormányzat vagyonát –, mi nemet mondtuk erre a „kiváló” ajánlatra. Sőt, úgy döntöttük: tőkét emelünk és napelemerőművet építünk, hogy lefaragjuk a vízmű rezsiszámláját. És most kiderült, milyen jól tettük: minden jel szerint óriási bukta ez az államosítási kísérlet is” – zárta gondolatait a polgármester.
Akinek bejegyzését rengetegen lájkolták. A hozzászólók között többen hálálkodva gratuláltak Csőzik László döntéséhez. És akadt, aki szerint az egészségügyi rendelőt sem szabad átadni az államnak.

Fotó: Csőzik László/Facebook

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email