Minden hír
Több településhez hasonlóan Érden sem lesz tűzijáték augusztus 20-án.
Strandkézilabda, darts és vízilabda köré épül a Playoff legfrissebb adása.
A Szociális Gondozó Központ Pócsi Dóra-díja olyasmit jutalmaz, amit a globális verseny világában nem szoktak: a közösséget. Vannak persze „összefogások” – az első vérig. Akkor a „mi” helyébe lép az „én”. Nem így van ez a Gárdonyi Géza Gimnázium 9. a osztályában. Hogy mitől lettek ők 37-en „a legösszetartóbb osztály”, arról az osztályfőnökükkel, Vadász Gergellyel beszélgettünk.
Locsolás, favágás kaszálás, útjavítások - ezeket a munkákat végzik pénteken az érdi közterület-fenntartó munkatársai. A munkálatok forgalomkorlátozással járhatnak.
A középhőmérséklet az ország döntő részén 27, 28 fok körül alakul pénteken.
1684. július 22-én vívták meg a mai Érd (korábban Hamzabég) területén azt az ütközetet, ami ugyan nem volt döntő jelentőségű, mégis erősen befolyásolta Buda visszafoglalásának esélyeit. A történelemkönyvekben ne keressük az érdi csatát, legfeljebb két sorban említik. Hogy egyáltalán bővebben tudunk róla, az dr. Stencinger Norbert történész, az Érdi Vörösmarty Gimnázium tanárának érdeme, aki felkutatta a korabeli visszaemlékezéseket, tudósításokat, és ezek – illetve fennmaradt rézkarcok – alapján beazonosította az ütközet helyszínét.
Senkit nem hagy hidegen a városban egy éve működő szolgáltatás: van, aki a rendetlen rollereseket átkozza, más életmentőnek tartja a közlekedési alternatívát. Úgy tűnik, a zöld roller az érdi városkép része marad – az önkormányzat és a Lime együtt próbál megoldást találni a szétdobált járművek problémájára.
Több mint százhetvenezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági koncerten, amit az amerikai Bill Drake Band adott a múzeumkertben múlt szerdán az ukrajnai menekültek javára. A rendezvénynek a Hope, azaz remény címet adták.
Mutatjuk, Érd mely utcáiban olvassák le a vízórákat augusztus 1. és 12. között.
A közterület-felügyelet vizet oszt a kánikulában, a főtéren párakapu működik, a Polgárok Házában klímával hűtött előtér és vízvételi lehetőség várja a kitikkadt járókelőket.
Az Érdi Baseball és Softball Club U12-es korosztálya Ózdon vendégszerepelt, ahol a házigazdák mellett a Szentendrével játszott barátságos mérkőzéseket.
Július 25-augusztus 31. között szünetel minden műszaki jellegű személyes ügyintézés a vízművek ügyfélszolgálatán.
Az Érdi Vágtával folytatódnak a Nemzeti Vágta előfutamai szombaton Simonpusztán, a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban. Az egész napos családi rendezvényen színes programokkal várják az érdeklődőket.
A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt 65 ezer hektár erdőterület csaknem egészét érinti az aszály; a rendkívüli szárazság és a nagy meleg jelentősen fokozza az erdőtüzek kockázatát.
Az előrejelzés szerint a következő napokban többfelé 35 Celsius-fok feletti, helyenként akár 40 Celsius-fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek és sok helyen még hajnalban is 20 fok felett alakul a hőmérséklet.
Nyáron, kora ősszel sokan tartanak esküvőt, és a boldogító igen adókedvezményt is jelent az ifjú párnak. A kedvezmény két évig havi 5 ezer forint megtakarítást jelent a házasoknak.
Felújították a százhalombattai Sportpark kosárlabda pályáját. A Kosárlabda Egyesület által mintegy 6 éve modernizált pályán rendbe tették a szétcsúszott műanyag burkolatot, kicserélték a palánkok lánchálóit és új festést is kapott a felület.
A legjobb nyolc között zárta élete első Európa-bajnokságát Jakab Dániel, az Érdi Spartacus SC birkózója. A 15 év alatti sportolók kontinenstornáján ötödikként fejezte be küzdelmeit a fiatal tehetség.
Erre figyelmeztetett az az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, Rózsa Gábor, aki felhívta a figyelmet, hogy gáztűzhelyeket elhelyezni és működtetni csak úgy lehet, hogy a szellőztetés biztosított legyen, hiszen a gáz elégetéséhez szükséges oxigént az adott helyiségből vonja el, és az égéstermék is a lakásba távozik.
A lángokat öt vízsugárral és egy munkagép segítségével oltják az érdi hivatásos, valamint a martonvásári önkéntes tűzoltók, de a helyszínre tartanak a fővárosi hivatásos tűzoltók is.
Gelencsér András: a növekedés hatalmas iramú és ettől már jelentős mértékben függünk.
Idén hat városban, összesen 150 autista gyermeknek szervezett nyári tábort a Szikra.
Virágba borított udvarral, erkéllyel vagy terasszal is lehet nevezni.
41 érdi diák látogatott a Felvidékre a közelmúltban.
Harmadik helyen végzett Kőrösi Ágnes tollaslabdázó a Saint-Denis Réunion Open nemzetközi versenyen. Az Indai-óceán Afrika-közeli részén fekvő szigeten megtartott viadalon sérülten lépett pályára az érdi sportoló.
Ha a NAV-ot hívná, mostantól csak a 1819-et tárcsázza!
Várhatóan július 19-én napnyugta után végzik a környezeti kezelést.
Szerdától változik az üzemanyagok nagykereskedelmi ára Magyarországon – közölte a holtankoljak.hu.
Teljes hosszában aszfaltozott lett a Nyírfa utca, a hiányzó 400 méter is szilárd burkolatot kapott.
Várhatóan egy év alatt hármszáz új parkolóhelyet létesítenek a városban.
Az egyhetes európai akció elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.
Az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben, így még a kijelölt helyeken sem szabad tüzet rakni.
Alábecsülhette a kormány a rezsivédelemhez szükséges átlagfogyasztást.
3-1-es sikerrel zárta negyedik nyári felkészülési mérkőzését az Érd VSE futballcsapata. Az NB III-as együttes az osztálybeli Dabas vendégeként nyert.
Nagyszerűen sikerült a hazai rendezésű korosztályos WDF Darts Európa-bajnokság Tekauer Gréta számára. Az Érd-El Sportegyesület játékosa második lett a 21 év alatti nők versenyszámában, párosban pedig harmadikként zárt.
A legtöbb üzlet Budapesten és Pest megyében zárt be.