Minden hír
Bár az előző idény már május elején véget ért és a következő kezdetére is várni kell, a nyári időszakban is akad tennivaló a Kárpáti Farkasok jégkorongcsapatánál – erről beszélt az Érd FM 101.3 Playoff című műsorában Hegyi Ádám, a klub szakmai vezetője.
Nem múlhat el a nyár kedvenc savanyúságunk, a kovászos uborka nélkül! Elő hát a legnagyobb befőttesüvegeddel, mutatjuk, hogy érdemes befőzni, hogy tökéletes és ropogós legyen.
2019-ben 258 ezer, tavaly 310 ezer, míg idén eddig 458 ezren választották a vasutat a tópartra tartva.
Több százezer forintos bírságot kaphatnak azok a vállalkozások, amelyek nem készítették el határidőre az előző évi beszámolójukat.
Újból megalakulhat egy budapesti agglomerációs fejlesztési fórum, ahol megvitathatnák a fővárost és a környező településeket érintő közös kérdéseket és fejlesztési koncepciókat alakíthatnának ki - közölte a területfejlesztési miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Egyszerű, hatékony és nemzetközileg is bevált módszert javasol nyári kampányában a legveszélyesebb bőrdaganattípus, a melanoma korai felismerésére a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT). A hazai bőrgyógyász szakmai szervezet az úgynevezett „rút kiskacsa” módszer alkalmazását ajánlja, amelynek az a lényege, hogy az általában hasonló anyajegyeinktől eltérő anyajegy – a „rút kiskacsa” – veszélyes lehet, ezért minden esetben meg kell mutatni szakembernek.
Kisorsolták a női NB I. menetrendjét a Magyar Kézilabda Szövetségben. A 2022/2023-as idény 2022. szeptember 4-én startol.
Harmadik lett Tekauer Gréta a nemzeti darts bajnokság páros versenyében. Az Érd-EL Sportegyesület játékosa a DEAC sportolójával, Incze Éva Viktóriával alkotott egy csapatot.
Hazai pályán győzte le könnyedén a sereghajtó MAFC Rangerst az Érdi Baseball és Softball
Club NB II-es felnőtt férfi együttese, az Érd Angels.
Három különböző napközis tábort szervez a százhalombattai Matrica Múzeum és Régészeti Park idén nyáron. Az idei első táborban az őskori egérrel ismerkedhetnek meg a résztvevők.
A bajnokoknak dolguk van a földön életükben és holtukban is, Igaly Diána élete nem ért véget azzal, ami tavaly történt - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Törökbálinton az olimpiai bajnok sportlövő síremlékének avatásán.
Mindenképpen alap a fájdalom- és lázcsillapító, valamint a koronavírus miatt a maszkot se felejtsük otthon – hívta fel a figyelmet dr. Balla Rozália érdi háziorvos.
A múlt heti hőségriadó ideje alatt végig biztonságos volt az ivóvíz ellátás Érden és a környéken, közölte az Érd Fm 101.3 reggeli műsorában, Lanku Ildikó az ÉTV ügyvezetője.
Az Érdi bőtermő a hazai meggytermés 20-25%-át adja, így – a betakarítható mennyiségek alapján – jelenleg kb. a szezon 10-15%-a lehet mögöttünk.
A Csuka Zoltán Városi Könyvtár idén is meghirdette a nyári olvasás kihívást. A szeptember közepéig tartó akció során azt kérik a gyerekektől, hogy olvassanak el a nyáron annyi könyvet, ahány évesek.
Vezér Mihály Százhalombatta polgármestere ősszel kezdeményezni fogja, hogy valamelyik városi intézmény, vagy közterület Szél Pál nevét viselje – hangzott el a július 4-ei sajtótájékoztatón. A dunafüredi városrész önkormányzati képviselője hosszan tartó betegség után 66. életévében, július 2-án hunyt el.
Elfogták és őrizetbe vették azt a 34 éves, emberölés gyanúja miatt bűnügyi felügyelet alatt álló férfit, aki a gyanú szerint meg akarta erőszakolni féltestvérét, majd megszúrta az áldozat védelmére kelő idős férfit.
A rekkenő hőség nemcsak az embert, hanem az állatokat is megviseli. Az állatvédők segélytelefonjain ilyenkor rengeteg bejelentés érkezik a tűző napon kikötött, víz nélkül tartott állatokról.
Július 5-én karbantartási munkálatok miatt Érd egyes területein fennakadás lehet a szolgáltatásban.
Ha a fájdalom több napig fennáll, akkor érdemes fül-orr-gégészhez fordulni, mert lehet, hogy a gyulladást már csak az orvos tudja kezelni.
Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő síremékét július 5-én 10 órakor avatják fel a Törökbálinti Köztemetőben.
Bejelentette új igazolásait az Érdi VSE futballcsapata. A harmadik ligában szereplő gárdába korábbi játékosok is visszatérnek a 2022/2023-as szezontól - olvasható az erdivse.hu oldalon.
Tárnokot is érinti a hőségben a víznyomás-ingadozás, de már folyamatban van egy fejlesztés előkészítése, amellyel ez a probléma majd áthidalható, várhatóan már jövőre.
Hétfőn délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) hangos üzemű próbájára kerül sor.
Az érdi rendőrök kérnek segítséget egy fehér zoknit és papucsot viselő sofőr azonosításához, aki megtankolt, majd elhajtott.
Út- és járdafelújítás, kaszálás, valamint zöldhulladék összeszedés a város több pontján is.
Megnyerte a strandbirkózó országos bajnokság 1. fordulóját Végh Richárd, az Érdi Spartacus SC sportolója. A +90 kg-os súlycsoportban indult birkózó testvérét, Végh Artúrt utasította maga mögé az elsőségért folyó harcban.
Kiss Dorottya Zsófia és Csáki Lilla személyében két érdi kézilabdázó is világbajnoki ezüstérmet szerzett a vasárnap zárult női junior tornán. A fináléban két góllal maradt alul Ifjabb Kiss Szilárd együttese.
Darázsveszélyre hívták fel a figyelmet a József téri játszótéren.
Most életveszélyt okozó testi sértés és szexuális erőszak bűntettének gyanújával fogták el, de egy korábbi ügy miatt hamarosan emberöléssel is megvádolhatják.
A százhalombattai lokálpatrióta 66 éves volt.
Az Érd és Környéke Horgászegyesület vasárnap ismét megtartott a ma már tradicionálisnak mondható családi napját.
Tizenharmadik alkalommal rendezte meg nyári ingyenes délelőttös táborát az Érdi Evangélikus Egyházközség.
Lejátszották második nyári edzőmérkőzésüket az Érdi VSE labdarúgói.
Az ÉTV Érd egyes részein júliusban olvassa le a vízmérőket.
A koronavírus-járvány miatt az előző két évben elmaradt, de az idén ismét meghirdették a "Tiszta udvar – rendes ház" városszépítő versenyt a szomszédos városban.