erd_kezilabda_vereseg

Kikapott és kiesett a női kézicsapatunk az élvonalból – videó

erd_kezilabda_vereseg

Kikapott és kiesett a női kézicsapatunk az élvonalból – videó

Nem sikerült másodjára is legyőzni a Békéscsabát 2023-ban, ez pedig megpecsételte női kéziseink sorsát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A szombat esti Érd-Békéscsaba női kézilabda-mérkőzés előtt volt még matematikai esélye a bajnokságban utolsó, kieső helyen álló házigazdának az élvonalbeli tagság megőrzésére. Igaz, ehhez sorozatos bravúrokra lett volna szükség a hátralévő fordulókban. Ehhez az első lépés a tabella 12. helyén található viharsarkiak legyőzése szükségeltetett.

Az Érd Arénában rendezett összecsapást jól kezdte Simics Judit gárdája, hiszen az első három gólt a hazaiak szerezték. A 11. percben 7-4-nél Fekete Bozsana találatával ugyancsak megvolt a három egységnyi hazai fór. A 14. percben 7-7-nél egyenlítettek a vendégek, a 17-ben pedig már 8-7-re vezettek Lanistanin Marija jóvoltából. 13-8-nál öttel állt jobban a Békés vármegyei alakulat, míg a félidő végéig mérséklődött a differencia és 15-13-as csabai előnnyel vonultak pihenőre a felek.

A második harminc perc elején Sztankovics Réka és Dávid-Azari Fruzsina által egyetlen gólra zárkózott a pályaválasztó, 16-15 után viszont elmaradt az egyenlítés és 19-15-re ismét négygólos különbség alakult ki. Ezután újra sikerült közelebb kerülnie Gerháth Kincsőéknek a Békéscsabához, de 20-18-at követően ismét meglépett a vendég együttes, és végül a lehető legnagyobb különbséggel, 37-24-re nyert. Győzelemmel debütált tehát a Békéscsaba kispadján az új vezetőedző, Farkas József.

Az Érd veresége után elvesztette matematikai esélyét is arra, hogy megőrizze tagságát a női kézilabda NB I-ben, így két fordulóval a szezonzárás előtt eldőlt, hogy kiesett a korábban magyar bajnoki és Magyar Kupa-érmeket nyert és nemzetközi porondon is szerepelt csapat.

Női kézilabda NB I, 24. forduló
Érd – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 24-37 (13-15)
Érdi gólok: Gerháth Kincső 8, Kerekes 4, Sztankovics, Dávid-Azari 3-3, Csáki, Fekete 2-2, Paróczy, Háfra 1-1

Fotó: Balogh István/archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email