Minden hír
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak van egy Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja, mely célul tűzte ki, hogy a rendőrszakma mindenki számára elérhető legyen. Éppen ezért pályázatot hirdettek azon roma származású fiatalok részére, akik a rendőri pályát szeretnék választani.
2018. október 23-án este tíz órától öt estén keresztül hallható az ÉrdFm 101.3-on, Hargitai Péter Amerikában élő professzor személyes és drámai visszaemlékezéseit feldolgozó, azonos című könyvének rádiós adaptációja, A forradalom lánya.
Az első perceket leszámítva más sebességi fokozatban játszott az ÉRD, mint a Mosonmagyaróvár, így ellenfelét könnyedén, 40–26-ra győzte le Szabó Edina együttese.
Új, a kisebb és a nagyobb gyerekeknek egyaránt kikapcsolódást nyújtó játszóteret adtak át szerda délelőtt a Tollnok és Képviselő utcák sarkán. Tisztviselőtelepen már nagyon várták ezt a létesítményt – mondta T. Mészáros András polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
72 résztvevővel tartotta meg az új idény első Csoki Kupáját az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya és a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola.
A Batthyány Általános Iskola és az Érdi VSE Sakk Szakosztálya megrendezi az érdi és diósdi általános iskolás diákok részére VIII. sakkversenyét. A verseny célja a sakkjáték népszerűsítése Érden, versenyzési, sikerélmény-szerzési lehetőség, iskolák közötti kapcsolat erősítése.
A Pest Megyei Fidelitas első alkalommal hirdeti meg az ADJ TE IS EGY JÁTÉKOT adománygyűjtő akciót a kárpátaljai, tiszabökényi fogyatékkal élő gyermeket nevelő napközis otthon részére.
A világ legnagyobb koncerttermeiben szoktak fellépni a magyar népzene nagyköveteként. Többek közt WOMEX, Kossuth- és Prima Primissa-díjjal is elismerték művészetüket. Csaknem 15 éve pedig az iskolákban tartanak rendszeresen ének-zene órákat, hogy közel vigyék az élő magyar népzenét a gyermekekhez. Múlt héten két érdi iskolába látogatott el a Muzsikás.
Szociális Gondozó Központ - Érd a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Időseket Ellátó Központ Házi segítségnyújtás Házi Gondozó munkakör betöltésére.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a Modern Városok Program keretében Érd Ófalu – Duna-parti gyógy-, sport- illetve kulturális turisztikai beruházás több helyszínen történő megvalósítását tervezi.
Szociális Gondozó Központ - Érd a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Szociális Gondozó Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Iskolai és óvodai szociális segítő munkakör betöltésére.
Szociális Gondozó Központ - Érd a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Szociális Gondozó Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatn Családsegítő munkakör betöltésére.
Holnap folytatódik a Szenior Akadémia: az őszi szemeszter harmadik előadásának témája a depresszió felismerése, kezelése, és a tanulás lesz. Az ingyenes programra minden ötven év feletti érdi és környékbeli érdeklődőt várnak a szervezők, azaz Érd Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa és a Milton Friedman Egyetem (volt Zsigmond Király Egyetem).
Egyszerre rendeztek junior lányformációs akrobatikus rock and roll Európa-bajnokságot, valamint páros világkupát a cseh fővárosban, Prágában. Az érdi Masters Sportegyesület mindkét programra nevezett és mindkettőn jól teljesített. A világkupán a Záhonyi Patrik-Bradács Tamara kettős a hetedik helyen végzett, az Xpress nagyformáció pedig a hatodik lett az Eb-n.
Újabb versenyszámban nyert aranyérmet Milák Kristóf a Buenos Aires-ben zajló ifjúsági olimpián. Az Érdi Úszó Sport kiválósága a 400 méteres gyorsúszásban elért sikere után 200 m gyorson is diadalmaskodott. Milák ideje 1:47:73 volt, amivel szoros küzdelemben nyert.
Második helyen végzett a Gábor László-Szalai Alexa páros az akrobatikus rock and roll budapesti területi versenyén, junior kategóriában.
Érd is csatlakozott a Szoptass szabadon országos rendezvényhez, amely a nyilvános szoptatás természetességére hívja fel a figyelmet. Az édesanyák az új Parkvárosi Közösségi Házban közösen szoptatták meg gyermeküket október első szombatján.
Kilencedik alkalommal rendezték meg az érdi Rózsafüzér Zarándoklatot, melyen idén is sokan vettek részt különböző céllal. Akik nem akarták vagy nem tudták végigjárni a 17,5 km-es utat, azok bekapcsolódhattak a menet egy-egy szakaszába.
A Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium alapítványa a legutóbbi bálon több mint egy millió forintot gyűjtött össze, melyből most a szülők, a gimnazisták és a pedagógusok összefogásával kültéri játékokat telepítettek az iskolaudvarra. Az új eszközök főként az alsós gyerekek kikapcsolódását szolgálják majd.
Az ÉRD női NB1-es kézilabda csapatának szurkolói az Érdi Piacra látogattak ki, hogy néhány nyugdíjasnak mosolyt csaljanak az arcára. A szurkolók jelképes összeggel segítettek a szombati bevásárlásban az érdi időseknek.
Gyopáros Alpár államtitkár biztosította a városvezetést arról, hogy rendelkezésre állnak a pénzügyi források a Modern Városok Program befejező szakaszára – többek között erről is beszámolt sajtótájékoztatóján Aradszki András országgyűlési képviselő.
Az önkormányzat segítségét kérték, és 50% önerőből finanszírozták a parkvárosi Nyomdász, Olvasztár és Művezető utcák aszfaltozását a helyi lakosok. A pályázat beadásához a lakók 2/3 részének hozzájárulása volt szükséges.
A nagy meseíró születésnapján tartjuk a Magyar Népmese napját, melyen immár hagyomány, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában megrendezik a Katyika meg Matyika országos mesemondó versenyt. Tavaly óta Elek apó szobra is az iskola belső udvarán áll, ahol idén is koszorút helyeztek el a diákok.
Ezekkel a szavakkal köszöntötte az érdi nyugdíjasokat T. Mészáros András polgármester az Idősek Világnapja alkalmából. Az Idősügyi Tanács idén is műsort szervezett a szépkorúak tiszteletére, akiket a Szepes Gyula Művelődési Központba invitáltak egy zenés előadásra.
Diákpolgármestert, -alpolgármestert és -képviselőket választottak pénteken az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium, az ÉSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, valamint az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 9-12. évfolyamába járó diákjai.
Az ÉrdTV Fogadóóra című műsorának 2018. szeptember 27-iki, csütörtöki adása
Augusztus elején indultak a földmunkák a Mecseki, a Bakonyi és az Aradi utcákban, ekkor helyezték el az út szélén a szegélyköveket is, majd megindult az útszakaszok aszfaltozása. Donkó Ignác önkormányzati képviselő a 2018-as évi választókerülti alapból finanszírozta a munkálatokat.
Idén 14. alkalommal rendezték meg a szüreti mulatságot az Érdi Kincses Óvoda Ófalusi Tagóvodájában. A belépő ezúttal is 3-4 fürt szőlő volt, melyből mustot készítettek a gyerekek közreműködésével. A szüreti mulatságra a szülőket is várták, akik így gyermekükkel tölthették a délelőttöt.
Augusztus végén kezdték el a Papagáj utca aszfaltozását, amely egy hónap elteltével, szeptember végére el is készül. A korábban rossz állapotban lévő utca szilárd burkolattal való ellátását Simó Károly alpolgármester, a választókerület képviselője kezdeményezte és a 2018-as évi választókerülti alapból finanszírozta.
Hidasi Endre, a Dunamenti Zsidó Kulturális Egyesület elnöke sajtótájékoztatót tartott szeptember 18-án a Polgárok Háza előtt, ahol bejelentette: Buda Környéki Zsidó Hitközség néven bejegyezték az Érden alakult zsidó hitközséget.
Hatvanhét 1. osztályos tanuló kezdte meg a tanévet a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában, aminek tanévnyitójára ellátogatott Hajnal Gabriella, a KLIK elnöke, Aradszki András országgyűlési képviselő és Szoloki Gábor, Tárnok polgármestere is.
Szeptember 16-án családi napot rendez a Batthyány iskola udvarán az Érdi Spartacus SC, Érd MJV Önkormányzata, a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola és lelkes szülők közreműködésével. A Spartacusnál nagy hagyománya van a családi napnak, az eseményen bárki részt vehet.
A Magyar Kupa négyes döntőjéért lép pályára február 9-én, szombaton 18 órától hazai környezetben az ÉRD női kézilabda csapata, amely a Kisvárda Master Good SE-t fogadja.
A K&H női kézilabda liga 12. fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként vív rangadót az Elek Gyula Arénában az ÉRD.