22_03_29_erdmost_nincskep

ÉNFeszt: Tánckavalkád

22_03_29_erdmost_nincskep

ÉNFeszt: Tánckavalkád

Évről évre újabb programmal készül az Érdi Napokra a JP Dance Company. Ezúttal az egyesület számos növendéke színpadra áll, a 7 évesektől kezdve a 18 évesekig, minden korosztályból egy közös meglepetésprodukcióval készülnek a fiatalok szeptember 7-én, 17:45-től a Fő téren.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A tavalyi évben egy különleges produkcióval léptek fel a JP Dance Company növendékei. Miközben fokozatosan egyre több érdi, törökbálinti és százhalombattai táncos fiatal és gyermek jelent meg a téren, addig egy énekes lány színesítette a műsort – emlékezett vissza Papp János táncos, koreográfus, a JP Dance Company vezetője.

– Az idei egy kicsit más lesz, már tavaly óta gőzerővel készülünk egy olyan koreográfiával, amit a legkisebbektől a legnagyobbakig minden korosztály megtanult. Abban bízom, hogy most igazán maradandót alkotunk és nagyon sok növendékünket megtáncoltatjuk – emelte ki Papp János, aki azt is hozzátette, hogy a produkció napjaink kedvelt zenéire készül.

A tánccsoport vezetője lapunknak azt is elmondta, hogy a közönséget is szeretnék bevonni a programba, ez tavaly is sikeres volt, amikor egy-egy gyermek saját családtagját igyekezett behívni a flashmobba.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email