22_03_29_erdmost_nincskep

Mulatság, tizenhetedszerre, az Alsó utcában

22_03_29_erdmost_nincskep

Mulatság, tizenhetedszerre, az Alsó utcában

Szomszédünneppel indult, és az Alsó utcaiak báljával zárult az idei nyár. Bár augusztus utolsó napján nagy volt a hőség, rengetegen eljöttek a mulatságra, ahol finom falatok, színpadi produkciók, nemzetiségi bemutatók, sötétedéstől pedig tánczene várta a látogatókat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Már hagyomány, hogy augusztus utolsó szombatján utcabált tartanak az Alsó utcában. Antunovits Antal és családja, valamint barátai, a Német és a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat együtt szervezték ezt a tizenhetedik alkalmat, az önkormányzat, a polgármester, több család és a minisztérium támogatásával. Mint Antunovits Antal főszervező érdeklődésünkre elmondta, egyre többen csatlakoztak hozzájuk: idén már tizenkét csapat indult a főzőversenyen. Az elkészült finomságokat nemcsak a zsűri, hanem a bálozók is megkóstolhatták. Első helyezettet nem hirdettek, minden csapat egy üveg pezsgőt kapott ajándékba.

A bálra ellátogatott T. Mészáros András polgármester is, aki hangsúlyozta: nagyon pozitívnak tart minden ilyen kezdeményezést, hiszen az Érden élők nagy része nem ismeri egymást, a találkozásokra, beszélgetésekre pedig nagyszerű alkalmat nyújtanak ezek a közösségépítő utcabálok, szomszédünnepek.

– Az Alsó utca ilyen szempontból előnyt élvez, hiszen itt zömmel nem beköltözők, hanem az érdi felmenőkkel rendelkezők élnek, akik közt nagyobb az összetartó erő – tette hozzá T. Mészáros András, aki szerint jó volna, ha minden kisebb érdi terület megtartaná a maga hasonló összejövetelét.

A polgármester egyébként nem érkezett üres kézzel: miután üdvözölte az utcabálozókat, egy különleges utcanévtáblát adott át Antunovits Antal főszervezőnek.  

A Horvát és a Német Nemzetiségi Önkormányzat finom falatokkal készült a rendezvényre. A Német Nemzetiségi Önkormányzat smarnit, azaz császármorzsát hozott, illetve speclit (egyfajta zaftos tésztaételt), no és hogy ne csak az étkezésben elevenedjenek meg a sváb hagyományok, a színpadon fellépett a nemzetiségi Rosenbrücke énnekar és a Hanselbeck táncsoport is.

A Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szármával – pirospaprika nélküli, paradicsommal sűrített töltött káposztával – vendégelte meg a bálozókat. A színpadon az Igraj Kolo tánccsoportjuk mellett Tökölről és Ercsiből érkezett nemzetiségi táncosok, illetve énekesek is bemutatkoztak.

A nemzetiségi fellépők mellett láthatott még a közönség moderntánc-együtteseket, fúvósokat, énekeseket, a Csengettyű Együttest, majd sötétedéskor a Tranzit Zenekar foglalta el a színpadot, és húzta a talpalávalót éjszakába nyúlóan az Alsó utcaiaknak és a környékbelieknek. A gyerekek sem unatkoztak: a kicsiket ugrálóvár  lufihajtogató bohóc várta.

A délután folyamán Antunovits Antal oklevéllel és ajándékcsomaggal lepte meg azokat, akik az elmúlt években az I. számú választókerületben a legtöbbet tették azért, hogy környezetük virágos, rendezett legyen.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email