22_03_29_erdmost_nincskep

Nyakkendő az olimpiai bajnoktól

22_03_29_erdmost_nincskep

Nyakkendő az olimpiai bajnoktól

Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai-, kétszeres világ-, és kilencszeres Európa-bajnok úszó adta át a Gárdonyi gimnázium sportosztályát kezdő kilencedikeseknek az intézményhez tartozást jelképező nyakkendőt az iskola hétfői tanévnyitó ünnepségén.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Gárdonyi gimnáziumban ez a harmadik tanév, amikor sportosztály indul, és hagyomány, hogy a kilencedik osztályt kezdő sportosztályosoknak egy ismert sportoló adja át az intézmény nyakkendőjét. Idén Egerszegi Krisztinát hívták meg erre az alkalomra.

A többszörös olimpiai bajnok úszó tudósítónknak elmondta: maga is sportosztályba járt annak idején: a budapesti Vörösmarty gimnázium diákja volt, amely – mint hangsúlyozta – nagyon sok segítséget nyújtott abban, hogy eljusson edzőtáborba, versenyekre, és emellett a tanulmányait is tudja folytatni.

– Ha valaki eljut odáig, hogy még gimnazista korában is sportol, az valószínűleg komolyan is gondolja. Ezért is lehet fontos szerepe egy gimnáziumi sportosztálynak – hiszen ennyi idős korban kezdenek jönni az eredmények. Ahhoz, hogy a sportoló diák ezt tartani tudja, szükség van a szülők támogatása mellett az iskoláéra is – mondta  Egerszegi Krisztina, akinek mindhárom gyermeke a Gárdonyi gimnázium tanulója; jobban mondva a legidősebb már végzett, a legkisebb pedig sportosztályos, tizedik osztályba jár.

A Gárdonyi iskolában 794 diák kezdte meg az új tanévet. Pintérné Bernyó Piroska iskolaigazgató megnyitó beszédében  63 elsőst és 74 kilencedikest köszöntött.

Az iskolaigazgató beszámolt arról, hogy nyáron az intézményben a szülők és az iskola dolgozóinak segítségével esztétikai és tisztasági festést végeztek, sok pad is megújult. Négy főállású pedagógus elköszönt, és nyolc új érkezett, három pedagógusnak lejárt a szerződése, helyettük is újak jöttek.

– Megállapodást kötöttünk az ÉRD Arénával, és a középiskolai sportosztályoknak a heti három testnevelés órából kettőt ott tartunk, kiváló körülmények között. Ugyanilyen szerencsés helyzetben lesznek a hetedikesek is, akik kézilabdautánpótlás-programban vesznek majd részt – tette hozzá Pintérné Bernyó Piroska, aki elmondta azt is, hogy szeretnék idén megpályázni az Ökoiskola címet, és ismét elnyerték a Boldog iskola címet.

– Nagyon sok kitartást, szorgalmat kívánok, hogy a tanév végén az előző tanévnél is sikeresebb eredményekről, nagyon sok kitűnő bizonyítványról számolhassak be – zárta szavait az igazgatónő.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email