Minden hír
Remek hangulatban, telt házzal fogadta az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét a K&H női kézilabda liga első fordulójában az ÉRD. A fővárosi zöld-fehérek a mérkőzés elejétől kezdve vezettek és győztek végül 31–28-ra.
Kegyes volt az időjárás a gyerekhez a vakáció utolsó hetében. Nemcsak a verőfényes napsütésnek, no meg a strandolásnak örülhettek azok az érdi diákok, akik egy hetet tölthettek az Erzsébet-táborban, Zánkán, hanem a változatos programoknak is.
A télen elnyert Jószolgálat-díj mellé járó kétmillió forintot érdi átmeneti gyermekotthona felújítására fordította a Fészek Gyermekvédő Egyesület. A munkálatokban egy nevelőszülő, no meg az otthon munkatársai is segédkeztek. A Karolina utcai intézménybe pár nappal iskolakezdés előtt látogattunk el.
Negyedik alkalommal rendez családi délutánt a Magyar Földrajzi Múzeum az ÉNFeszt keretében. Az előző években kutathattunk barlangot, járhattunk a világűrben, illetve a dinók földjén, 2019. szeptember 7-én pedig a jég birodalmába repítenek a múzeum munkatársai és meghívott vendégei.
Koncertek, bemutatók, ugrálóvár, kerti játékok, kézműves sarok várja a gyerekeket tíz órától délután háromig az Érdi Napok nyitófesztiválján.
Flashes – villanásoknak is mondhatjuk akár – a címe Kelemen Gergő fotográfus kiállításának, ami szeptember 6-án, az Érdi Napok nulladik napján nyílik a Szepes Gyula Művelődési Központban.
Hétfőtől búcsút vehetünk a későn kelős hétköznapoktól, a kicsit felborult napirendtől, az agyzsibbasztó semmittevéstől, az össze-vissza nasizástól. Hogyan készítsük fel a gyereket és magunkat is a tanévkezdésre, hogy minél kevesebb nyűggel járjon? Petrus Márta ad ehhez pár tanácsot.
Az NB III Nyugati csoportjának ötödik fordulójában ismét az Ercsi úti Sporttelepen méreti meg magát a listavezető Érdi VSE. Szeptember elsején, 16 órától Kertész Ferencék a tabella kilencedik helyén tanyázó ESK Ménfőcsanakot látják vendégül!
Szeptember 1-jétől ismét zavartalanul használhatják a közlekedők az M0 autóút 6. sz. főúti csomópont lehajtó ágát az M1 autópálya felé vezető irányból.
Érd várossá válásának 40. évfordulója alkalmából Érd önkormányzata időkapszulát helyez el a főtéren szeptember 7-én, az Érdi Napok nyitófesztiválján délután 6 órakor. Az időkapszulában a város polgárai üzenhetnek a 100. évfordulót 2079-ben ünneplő érdieknek. Mutatjuk, hol adhatja le üzenetét.
A nyomozás adatai szerint két férfi csalt ki több százezer forintot egy idős, százhalombattai nőtől, arra hivatkozva, hogy annak rokonaként balesetet szenvedett. A nőnek azonban gyanús lett a dolog, bejelentést tett a rendőrségen, akik rövid időn belül el is fogták a gyanúsítottakat.
Rangadóval kezdi meg szereplését a K&H női kézilabda liga 2019/2020-as kiírásában az ÉRD, amely augusztus 31-én, 17.15-től az FTC-Rail Cargo Hungariát látja vendégül az ÉRD Arénában.
A csalók kreativitása nem ismer határokat, telefonon is egyre többféle módszerrel élnek vissza pénzszerzés, illetve az állampolgárok személyes és bankkártya adatainak megszerzése és azok felhasználása érdekében. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsai.
Érden elsőként T. Mészáros András és csapata vált hivatalos jelöltté, miután a jelenlegi városvezetőt a Helyi Választási Bizottság az októberi önkormányzati választásra nyilvántartásba vette, mint a Fidesz-KDNP-Összefogás közös jelöltjét. A támogató aláírások gyűjtését a továbbiakban is folytatják.
Ismét megrendezik az Állatkertek Éjszakáját, a programon idén nyolcadik alkalommal vesz részt a Budakeszi Vadaspark is. A programra várják a családokat pénteken, este 7 órától egészen éjfélig.
Megkezdődött a Szapáry utca teljes körű felújítása: jelenleg a közműcserék, a vízvezetékek cseréje történik, majd a szegélyezést követően hamarosan aszfaltréteg kerülhet az utcára.
Mint minden évben, ismét Lengyelországban járt augusztus 15-18. között az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület – immár 19. alkalommal.
Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 13110/1255/2019. bűnügyi számon indított eljárást ismeretlen tettesek ellen lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A törökbálinti rendőrök egy eszméletlen férfinak segítettek, aki otthonában lett rosszul.
Az érdi balliberális ellenzék mondhatni, egész nyáron április elsejét játszott: legutolsó vicces ötletük az volt, hogy Érd szénhidrogén-koncessziós terület munkacímmel különböző hozzászólásokat állítottak elő - mondta szerdai sajtótájékoztatóján T. Mészáros András polgármester.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a felhasználókat, hogy 2019. szeptember 2. és október 11. között munkanapokon 08:00-16:00 óráig ivóvízvezeték-kiváltási munkálatokat végeznek.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a felhasználókat, hogy 2019. 08. 29-én (csütörtök) 8:00–12:00 óráig Diósd településen ivóvíz vezeték építési munkálatokat végez.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. tájékoztatja a felhasználókat, hogy 2019. 08. 29-én (csütörtök) 8:00–12:00 óráig Diósd településen külső vállalkozó ivóvíz vezeték építési munkálatokat végez.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált vegyipari laboratóriuma húsz színes papír-, tempera- és pasztellkréta-készletet ellenőrzött az ólom-, réz- és kadmiumtartalom szempontjából. A gyártás során alkalmazott színezőanyagokban előforduló veszélyes nehézfémek mennyiségét vizsgálták.
Tisztelt Érdi Választópolgárok! Mint Önök előtt is ismert, 2019. október 13-án kerül sor a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők megválasztására.
Néhány jótanács gyerekeknek – no meg a szüleiknek – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályától, hogy a tanév sikeres, örömteli és biztonságos legyen.
A baloldal polgármester-jelöltje, Csőzik László, illetve képviselő-jelöltje, az LMP érdi vezetője, Tetlák Örs tartott sajtótájékoztatót arról, hogy kezdeményezték az Elvira-major hungarikummá nyilvánítását.
Mostanáig több száz érdi család igényelte a tanévkezdési támogatást. A juttatásban részesülők körének bővítéséről nyár elején döntött a közgyűlés. Idén ötször annyian élhetnek ezzel a lehetőséggel, mint korábban, és az összeg is emelkedett – hangzott el a szerdai polgármesteri sajtótájékoztatón.
Harminc intézmény - óvoda, iskola, múzeum stb. – harminchét épülete, valamint közterületek kapnak új térfigyelő kamerákat az elkövetkező hónapokban. A Modern Városok Program keretében 181 millió forintot fordít erre Érd – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján T. Mészáros András polgármester.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése nyomán a vasúti és közúti közlekedési szolgáltatók már augusztus 28-ától elfogadják a szeptemberre szóló dolgozó- és tanulóbérleteket helyközi járataikon.
Ahogy arról korábban is hírt adtunk, beválogatta a szakmai zsűri Mészáros Istvánt az Apa Magazin Év Apája versenyének első öt jelöltje közé "Cool Apa" kategóriában. A „cool apukát” és családját érdi otthonukban látogattuk meg.
Egy nagy áruházlánc helyi versenyén ért el 2. helyezést az Érdi Környezetvédő Egyesület pályázata, amelyben ökoparkká fejlesztenék a parkvárosi területet.
Az Érdi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban kétszer állította bíróság elé azt a hajléktalan férfit, aki érdi házakat tört fel augusztusban. Hiába kapta rajta a ház tulajdonosa, majd egy vagyonvédelmi cég járőre, újra próbálkozott, és ismét elfogták.
Az Érdi Horvát Önkormányzat közmeghallgatást tart.
Szeptember 8-án, vasárnap rendezi meg XII. Minaret Kupáját az Érdi VSE sakk szakosztálya.
A 13 éves Miki genetikai eredetű betegséggel küzd; pár éve tolószékbe kényszerült. A kisfiúnak nehéz volt ezt feldolgoznia; ebben rengeteget segített neki az egyik tanára, akivel létrehoztak egy különleges csoportot, a Team Mikit: együtt futnak a beteg gyerekekért. Csapatukba csatlakozókat keresnek.