Minden hír
A fagyos idő a napokban érkezett meg, ami akár életveszélyes is lehet az utcán élők számára. A rendőrség, együttműködve a társszervekkel, már korábban megkezdte a felkészülést a téli krízisidőszakra.
Idén is kacagva kergethették a Mikulást és a krampuszt a gyerekek a város főterén. A hideg ellenére sokan érkeztek a térre egy kis kergetőzésre és ajándékkal is készültek a Fészek Gyermekvédő Egyesület családok átmeneti otthona lakóinak.
Értesüléseink szerint felsővezeték-szakadás miatt bizonytalan ideig szünetel a vonatközlekedés a Déli pályaudvar és Kelenföld között, a Délibe tartó vonatokról Kelenföldnél leszállítják az utasokat.
Az Érdi Rendőrkapitányság gyorsított szabálysértési eljárás keretében állított az Érdi Járásbíróság elé egy elkövetőt 2019. december 4-én.
Végig vezetve győzte le 30–20-ra Szenegált a magyar női kézilabda-válogatott a Japánban zajló világbajnokság C-csoportjának negyedik fordulójában.
„Nem vagyok csillag, csak rőzsetűz, de amíg az ég, meleget tud adni egyszerű embereknek” – vallotta Móra Ferenc. 2019. november 13-án egy rőzseláng kialudt.
Advent első vasárnapjától március 29-éig minden vasárnap déli egy órától két helyszínen várják meleg étellel az érdieket az egyházak önkéntesei és a Szociális Gondozó Központ munkatársai. Aki eljön, nemcsak ebédet kap, hanem jó szót, lelki támogatást is.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói közel 28 millió forint értékű kábítószert foglaltak le; hat embert, köztük egy érdit és két gödit elfogtak, a hetedik terjesztőt, a 28 éves budapesti Sallai Dániel Györgyöt keresik – adta hírül a BudapestKörénye.hu. VIDEÓVAL
Szombaton és vasárnap a szinkronúszásé volt a főszerep az ÉRD Arénában. A hetedik alkalommal megtartott Aquatic-CEWE Kupán három-három arany- és ezüst- hat ezüst- és négy bronzérem volt a több mint ötvenfős házigazda egyesület termése, ami a dobogós helyezéseket illeti.
Két első, egy harmadik és egy hatodik helyet ért el a Központi Tornacsarnokban rendezett akrobatikus torna országos bajnoki döntőn az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatikai SE (ÉSWS SE).
December 4-én 18:30-kor a főtérre érkezik a Mikulás és a krampusz, hogy egy jót kergetőzzenek a gyerkőcökkel. A kimerítő kacagva kocogást természetesen egy kis energiabevitel előzi meg - szaloncukrokkal. A szervező, Muk András Róka, BSI futónagykövet nyilatkozott a részletekről.
Harmadik éve tart évzáró műsort az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete, amire idén advent első vasárnapján került sor a Szepes Gyula Művelődési Központban, ahol csaknem kétszáz nagycsaládos szülő és gyermek zárta egy jókedvű programmal az évet.
Nyílt napot tartottak múlt hét szerdán az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban a nyolcadik osztályos tanulók és szüleik számára. Az érdeklődők az iskoláról, illetve a felvételi követelményekről tájékozódhattak, és beülhettek nyílt órákra is.
Nagyjából túlvannak a csoportkör felén a csapatok a Japánban rendezett női kézilabda-világbajnokságon. Az ÉRD négy pályára lépő játékosa nyolc mérkőzésen eddig 28 gólt szerzett.
Vasárnap este, az alkalomhoz illően kicsit visszafogottabb, meghittebb hangulatú főtéri adventen, dr. Csőzik László polgármester, dr. Aradszki András országgyűlési képviselő és Erdélyi Takács István közösen gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját, ami a hitet szimbolizálja.
Két-két arany- és ezüst-, illetve egy bronzérmet, valamint egy-egy negyedik, ötödik és hatodik helyezést értek el az Érdi Torna Club akrobatikus tornászai a Központi Tornacsarnokban rendezett országos döntőn.
Vasárnap éjfélkor készenlét lépett életbe az ÉKFI-nél: a munkatársak azon dolgoztak, hogy az első havas téli reggelen az utakon lehessen közlekedni. Hat sószóró autó, valamint másfél tonnás kisteherautók sózták, takarították az utakat, a díszburkolaton pedig kalcium-kloriddal síkosságmentesítettek.
Népes csapattal vett részt a székesfehérvári Hullám 91 által szervezett 8-11 éveseknek és 12 évnél idősebbeknek szóló úszóversenyen az Érdi Úszó Sport Kft., amelynek delegációja két arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet ért el.
A Csuka Zoltán Városi Könyvtár zenei könyvtárában szerdán tartandó előadás elmarad - olvasható a könyvtár közleményében.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a kormányablakokban és az okmányirodákban - a 2019. évi munkaszüneti napok körüli munkarendváltozásra tekintettel - az alábbi (országosan egységes) rendben tartanak félfogadást:
Hat mérkőzés után ötödik idegenbeli győzelmét aratta a Delta RSE Érd a női röplabda NB II Nyugat A-csoportjában, miután a PTE-PEAC vendégeként győzött három játszmában.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált élelmiszer és vegyipari laboratóriumában idén megvizsgált 22 csokimikulás mindegyike megfelelt az előírásoknak.
Gyenge kezdés után könnyed, 84–55-ös győzelmet aratott a Kandó FSC vendégeként a VMG DSE a férfi kosárlabda NB II Közép A-csoportjának nyolcadik fordulójában.
Számos meghatározó játékosa nélkül is dominált, ám a vezetést csak a második félidőben tudta megszerezni az Érdi VSE a Sárvár FC ellen 2019 utolsó tétmérkőzésén. Az NB III Nyugati csoportjának 17. fordulójában rendezett találkozót végül 3–1-re nyerte a házigazda.
Már gyerekkorában a színház és a rendezés felé terelődött és a gyerekeinek is lehetőséget adott, hogy kipróbálhassák magukat gyerekszerepekben. A semmiből hozott létre magyar nyelvű színházat Beregszászban, ahol sokaknak ez a társulat adta első színházélményét. Ezt a missziót ma is folytatja.
Sok érdi álma vált valóra szombaton azzal, hogy kezdetét vette a Fő téren az adventi forgatag, annak eddig csak máshonnan irigyelt hagyományos elemeivel: korcsolyapályával, forralt borral és forró csokival, utcazenével és vásárfiával, nem utolsó sorban pedig fergetegesen jó hangulattal.
November 30-ától karácsonyi díszbe és hangulatba öltözik a Főtér, ahol korizással, forralt borral vagy forró csokival, kürtőskaláccsal és sok-sok zenével lehet a közelgő ünnepre hangolódni. Szombaton 15 órakor nyit a jégpálya, 16 órakor Mikola Péter ad koncertet. További programok a cikkben!
Hetedik éve rendezi az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium a szalagavatót az Érd Arénában, és ehhez igazították az est forgatókönyvét is, aminek persze egyik fő eleme a hagyományok szerint a szalagok feltűzése és a 12. osztályosok tánca volt, de a végzősök és a 11. osztályosok kisfilmekkel is készültek
Koszorúk, kopogtatók, apróbb díszek készültek tegnap a Kertbarát Kör és az Éltető Értékeinkért Egyesület első közös adventi kézműves foglalkozásán, amire szeretettel vártak minden érdeklődőt. Aki lemaradt, otthon is elkészítheti az adventi koszorút vagy az ajtódíszt.
Három győzelemmel és egy vereséggel zárta a Delta RSE Érd a lány röplabda U13-as országos bajnokság legutóbbi, érdi fordulóját. A csapat új edzője, Sántáné Dobler Alexandra ezen a tornán mutatkozott be hazai közönség előtt.
Szombaton megkezdi szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a Japánban rendezendő világbajnokságon, két napon át rendezik meg immáron hetedik alkalommal az Aquatic-CEWE Kupát, 019 utolsó bajnoki mérkőzésén lép pályára az Érdi VSE a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában.
Pénteken felállították a karácsonyfát a városközpontban, a Kálvin téri körforgalomban. Tekintse meg az Érdi Televízió videóját!
Infrastruktúra, vasútépítés, parkolás, csatorna-hozzájárulás – ezek voltak a legfontosabb témák a csütörtök délutáni, telt házas közmeghallgatáson, amely igencsak az estébe nyúlt: a mintegy két órán keresztül érkező kérdésekre dr. Csőzik László polgármester és a hivatal munkatársai válaszoltak.
Az Érdi Fidesz-KDNP-Összefogás frakciója továbbra is kikéri az itt élők véleményét a város jelenével és a további tervekkel kapcsolatban, ezért minden csütörtökön 18 órától várják az érdeklődőket az Összefogás Házában.
November 16-24-e között került megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét. Az idei év szlogenje: „Nyisd ki a szemedet és csökkentsd a szemetet!” A programhoz a Pumukli óvoda is csatlakozott.
Az NB III Nyugati csoportjának 17. fordulójában, december elsején, 13 órakor 2019-ben utoljára lép pályára a listavezető Érdi VSE, amely a Sárvár FC-t látja vendégül az Ercsi úton, azaz Kertész Ferencéknek meg van a lehetősége, hogy saját szurkolóinktól támogatva szépen vonuljanak téli szünetre.