Kefebagoly és zoknigólya

Kefebagoly és zoknigólya

Játékos pályázatot hirdetett a családoknak a Tusculanum óvoda: az épület bejáratánál lévő madaraknak készíthettek madárbarátokat, hulladékból. A műanyag palacktól a tojástartón át a cédélemezig bármiből alkothattak, szerdán pedig díjazták a legjobbakat. A gyerekeket egy plusz meglepetés is várta.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A pályázat feltétele az volt, hogy az alapanyag olyan legyen, amit egyszer már valamire felhasználtak; az alkotásnak 90 százalékban újrahasznosított anyagból kellett készülnie. 

A felhívás sok szülő és gyerek fantáziáját megmozgatta: ötven madárka érkezett a pályázatra. Volt, aki cédélemezből készített baglyot, vagy felfújt lufi segítségével hollót, de készült madár pohármosó keféből, illetve PET-palackból is. 

– Szeretnénk a gyerekek figyelmét felhívni a környezettudatosságra. Tavaly is hirdettünk hulladékból játék pályázatot, ami nagyon sikeres volt; idén ezt vittük tovább, és mivel időközben elnyertük a Madárbarát óvoda címet, ezért ezzel a pályázatunkkal is a madarakra fókuszáltunk – mondta tudósítónknak Artner Lászlóné tagóvoda-vezető.

– Nagyon kreatívak voltak a szülők és a gyerekek, számtalan jó ötletet valósítottak meg; biztos, hogy ezekből itt az óvodában is fogunk építkezni. A legnépszerűbb felhasznált anyag a papír volt, de a kupakok, a PET-palackot is sok alkotásban megjelentek, a lehető legkülönfélébb módon. Fahulladékot, drótot és csavart is találtunk – tette hozzá Artner Lászlóné.

 

A madarakat az óvoda folyosóján helyezték el; mindegyik kapott egy számot, és a gyerekek, illetve a szülők több napon keresztül szavazhattak az általuk legjobbnak ítélt alkotásra. Az első három helyezettet, illetve az óvodai dolgozók által kiválasztott különdíjast január 29-én hirdették ki; a készítőket – és természetesen a pályázat összes résztvevőjét – megjutalmazták.

Az eredményhirdetést követően még egy meglepetés várta a gyerekeket: Bölöni Réka színésznő jött el az óvodába egy igazi bőröndmesével, ami arról szólt, hogy próbálta megvigasztalni a süni, illetve több barátja a szomorú kismadarat.

A pályamunkák ebben a nevelési évben az óvoda folyosóját díszítik majd. Szeretnék megmutatni a jópofa madarakat szélesebb körben is; ezért azt tervezik, hogy felveszik a kapcsolatot a gyermekkönyvtárral, és ha igény lesz rá, bemutatják ott is a családok alkotásait.

 

További cikkeink

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email