Zsákokba tömjük a lehullott leveleket, kitesszük a kapu elé, majd tavasszal talajjavítót és mulcsot vásárolunk. Pedig az alapanyag ott hever a lábunk előtt. Az avar helyben tartásával védhetjük a talajt, segíthetjük a víz megtartását, és menedéket adhatunk a kert apró lakóinak.

Ősszel a legtöbb kertben ugyanaz a forgatókönyv: gereblyézés, zsákolás, aztán várjuk a zöldjáratot. A rendezett udvar sztereotip képéhez hozzátartozik, hogy egyetlen levél se maradjon a földön. De valóban attól gondozott egy kert, hogy mindent eltüntetünk belőle, amit a fák visszaadnának a talajnak? – kérdezem az ismerősömtől, akinek a kertje sokkal inkább hasonlít egy frissen kiglancolt nappalihoz, mint az élettől lüktető természethez. A válasza egyébként az, hogy igen. Azzal érvel, hogy nincs elég helye a kertben az avar tárolására, és különben is csúnya. És még fintorog is hozzá. Azt hiszem, reménytelen eset.

De azért próbálom elmagyarázni neki, hogy az erdőben senki sem zsákolja össze az avart. A lehullott levelek fokozatosan lebomlanak, szerves anyaggal gazdagítják a talajt, és közben védik annak felszínét. Ebből a természetes körforgásból a kertünkben is profitálhatunk.

Amikor a lombot elszállíttatjuk, a kertből azt az anyagot is kivisszük, amely később javíthatná, élettel energetizálná a föld szerkezetét. A gyűjtéshez zsák, a szállításhoz üzemanyag és szervezett munka szükséges. Ha a leveleknek helyben találunk hasznos feladatot, ezekre az adott lombmennyiség miatt nincs is szükség. Ráadásul egy műanyag zsák lebomlási ideje minimum 200 év. Belegondolni is szörnyű.

Zsákolás előtt inkább nézzünk körül alaposan a kertben: mennyi avar férne el a bokrok alatt, az ágyásokban vagy egy komposztálóban?

A legegyszerűbb megoldáshoz amúgy még komposztáló sem kell. A lehullott leveleket a sövények, cserjék alá, a fák körüli szabad talajfelszínre gereblyézhetjük. A laza lombtakaró mérsékli a talaj kiszáradását és hőingadozását, bomlása pedig fokozatosan szerves anyagot juttat vissza a földbe. A szerves anyagban gazdagabb, jobb szerkezetű talaj a vizet is jobban képes megtartani. Ez a száraz időszakokra készülő kertben különösen értékes tulajdonság.

A takarást azonban ésszel érdemes kialakítani. A leveleket lazán terítsük el, ne préseljük vastag, összetapadó réteggé, és ne halmozzuk közvetlenül a fák törzséhez vagy a növények tövéhez. A fiatal, alacsony növényeket ne temessük be. A gyepet borító vastag avart is gereblyézzük össze, mert elzárja a fényt a fű elől – innen viszont kerülhet a bokrok alá vagy a komposztba.

A kert egy félreeső, szélvédett sarkában nagyobb lombkupacot is meghagyhatunk. Ne fintorogj, barátom, lehet az festői is. Arról nem beszélve, hogy az avar számos apró élőlény búvóhelye, a sünöknek is menedéket kínálhatnak. A természetbarát kertben egy ilyen zugnak éppúgy megvan a szerepe, mint a virágágyásnak.

Aki komposztál, annak az őszi lomb hasznos alapanyag. A száraz leveleket friss, zöld növényi részekkel, fűnyesedékkel és nyers zöldségmaradékokkal keverhetjük. Fontos, hogy a keverék levegős és nyirkos maradjon: a kiszáradt vagy összetömörödött halomban nehezebben halad a lebomlás.

A leveleket külön is gyűjthetjük lombkomposztnak. Ehhez egy egyszerű, dróthálóval körbevett kerti sarok is megfelel. A komposztálódás a levelek fajtájától és a körülményektől függően egy-két évig, esetenként tovább is tarthat. A végeredmény morzsalékos talajjavító, amelynek legnagyobb értéke a talajszerkezet és a vízmegtartás javítása.

Nem kell egyik őszről a másikra minden levelet a kertben tartanunk. Már azzal is elindulhatunk, ha egy ágyást lombbal takarunk, vagy kialakítunk egy kis levélgyűjtő helyet. Így saját szemünkkel láthatjuk, hogyan csökken a kupac, és hogyan válik a korábban kidobásra ítélt anyag ismét a kert részévé.

A fenntartható kertészkedés gyakran ilyen egyszerű döntéseken múlik. Amit helyben fel tudunk használni, azt érdemes megbecsülni.