22_03_29_erdmost_nincskep

Szomszédok vagyunk mindannyian

22_03_29_erdmost_nincskep

Szomszédok vagyunk mindannyian

Eljött a nagy nap, ma rendezik meg Érden, több mint 50 utcában a szomszédünnepet. A kezdeményezés célja, hogy az egymás mellett élők jobban megismerhessék egymást. Az Érd Médiacentrum is elmegy szomszédolni, délután 15 és 18 óra között élőben közvetítjük az eseményeket az Érd FM-en és a Facebookon.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Azt, hogy igény van szomszédünnepre, mi sem bizonyítja jobban, hogy idén már több mint 50 utcában szomszédolnak az érdiek. 

Takács Éva, szervező az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában  korábban elmondta: a kezdeményezés Franciaországból indult, Magyarországon pedig Pécsett volt először ilyen program 2010-ben.

Akkor a szervezőnek annyira megtetszett az ötlet, hogy a Nyomdász utcában azóta évről-évre meghívta saját szomszédait egy hasonló összejövetelre. Aztán az évek alatt arra gondolt, Érd kertvárosias jellege miatt kiterjeszthetnék a programot az egész városra.

Az előzmények közé tartozik persze a Czabai kert is, ahol 17 éve hívták össze az ott élőket, vagy az Alsó utca, ahol másfél évtizede rendezik meg az utcabált. 

– Meggyőződésem és tapasztalahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy ilyen kapcsolatokra szükség van ahhoz, hogy jól érezzük magunkat ott, ahol élünk. Több hasonló rendezvény is van már a városban: az Alsó utcaiak bálja, a Hársfa utcában is vannak hasonló összejövetelek. Nálunk, a Nyomdász utcában tíz éve tartunk ilyen találkozókat. Fontos, hogy ez a rendezvény az utcán, mindenki számára elérhető helyen zajlik – tette hozzá Takács Éva. Mint mondta, a szomszédünnepeknek köszönhetően nem idegen szomszédokként, hanem kedves lakótársként néznek egymásra, ismerik egymás nevét, kedvteléseit.

Az Érd Médiacentrum munkatársai is elmennek ma szomszédolni, délután 15 és 18 óra között az ÉrdMost Facebook oldalán óránként kétszer is bejelentkezünk egy-egy utcából, és az Érd FM 101.3-on is nyomon követjük a II. Érdi Szomszédünnep eseményeit. Sőt az is kiderül, ki nyeri az ÉRD FM tortáját!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email