Minden hír
Az óvodások adtak koncertet és tartottak táncbemutatót azon az esten, amit a Napsugár Tagóvoda szervezett pénteken a Festal Étteremben a tagintézmény alapítványának, az Együtt Értük Alapítvány javára. A befolyt összegből a gyerekek mozgásfejlesztését segítő eszközöket terveznek beszerezni.
Jó ügyért, az óvoda és az óvodások programjainak, csoportjainak támogatásáért szerveztek pénteken este fergeteges hangulatú bulit a szülőknek a Szivárvány Tagóvoda dolgozói a Parkvárosi Közösségi Házban, ahol az est fénypontja kétségkívül az óvónők előadása volt.
Hosszas előkészületek után a mai napon hosszútávú együttműködési megállapodást kötött egymással a Ferencvárosi Torna Club és az Érd Városi Sportegyesület!
A választás eredményéről és a további városépítési feladatokról is beszélt T. Mészáros András, az Érdi Fidesz elnöke az ÉrdTV Párbeszéd című műsorában. Mint mondta, a cél az, hogy 70 ezer érdi lakos érdekeit képviseljék és ebben, immár ellenzékiként, az együttműködésre kell törekedniük.
Tizenhatodik éve rendezik meg az Érdligeti Általános Iskolában a nagycsoportos óvodások számára az iskolakóstolgatókat, ahol játékosan ismerkedhetnek a kicsik a leendő tanítóikkal és iskolájukkal. A rendezvény nagyon népszerű, múlt hét csütörtökön is több mint nyolcvan gyermek vett részt rajta.
Pest megyében egyetlen iskolaként nyerte meg a lehetőséget a Szakmák Napja megszervezésére a sóskúti Andreetti Károly Általános és Művészeti Iskola.
A Túr utcai iskolában a múlt héten szerdán, ahogy az elmúlt években már sokszor, idén is összegyűltek Érdről és a környékbeli települések iskoláiból a rajzos kedvű és kezű tanulók, hogy örömükre alkossanak. A végeredményt pedig újból a Kéri Mihály vezette zsűri értékelte.
Gyermekek Világnapja címmel egész napos ingyenes előadássorozatot szervez az UNICEF Magyarország az Akvárium Klubban november 20-án, a Gyermekjogi Egyezmény aláírásának 30. évfordulóján. A részletekről Kordos Szabolcs, az UNICEF Magyarország kommunikációs szakértője beszélt az Érd FM 101.3-on.
November 20-án ünnepeljük a Gyermekjogi Egyezmény elfogadásának 30. évfordulóját. Az UNICEF legfrissebb jelentéséből kiderül: az elmúlt három évtizedben jelentősen javult a gyermekek helyzete a világban, azonban a legszegényebb, legsebezhetőbb gyerekek jogai még mindig nem érvényesülnek kellőképp.
Az Érdi Torna Club öt egysége vett részt az év utolsó pontszerző versenyén, a gödöllői Grassalkovich Kupán, amelyet megelőzően további öt érdi egység pedig Prágában, egy nemzetközi viadalon mérette meg magát.
Ezúton értesítjük Pest megye lakosságát, hogy a Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése 2019. november 29-én 10 órától közmeghallgatást tart a Megyeháza (Budapest V. ker., Városház u. 7.) Kossuth Lajos termében.
Egy-egy arany-, ezüst- illetve bronzérmet értek el a gödöllői Grassalkovich Kupán az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatikai Sportegyesület akrobatikus tornászai.
Nagyon sokan vettek részt a Sirius ivartalanítási akcióján, amit egy önkormányzati pályázati forrásból tudott megvalósítani az alapítvány. A program során 114 kisállat műtétjét tudták finanszírozni.
Szezonbeli negyedik idegenbeli mérkőzését is megnyerte a Delta RSE Érd NB II-es röplabdacsapata. A Nyugat A-csoport 6. fordulójában Darvas Hannáék a Széchenyi Győr vendégeként győztek három szettben.
Megőrizte NB I-es tagságát az Érdi Spartacus SC felnőtt férfi csapata, amely a hétvégi csapatbajnokságon harcolta ki a bennmaradást.
Tizenegy arany-, hat ezüst- és egy bronzéremmel, valamint egy negyedik hellyel zárta a Kung fu magyar bajnoki döntőt az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatikai Sportegyesület (ÉSWS SE).
Pest Megye Önkormányzata pályázatot hirdet az Év Pest Megyei Értéke díjra.
Harmadik helyen végzett az ifjúságiak országos bajnokságán az Érdi Box Klub 75 kilogrammos ökölvívója, Dragonya Dávid.
A 2019-es világkupa-sorozat utolsó állomását rendezték hétvégén Amszterdamban a kerekesszékes vívók számára. Az idei vk-záróról Krajnyák Zsuzsanna aranyéremmel térhetett haza.
Az Érdligeti Általános Iskola (2030 Érd, Diósdi út 95-99.) a következő teljes munkaidős, határozatlan idejű munkakörökre keres munkatársakat:
Idén immár ötödik alkalommal rendezte meg Utánpótlás Olimpiáját az Érdi Spartacus SC, amely a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában összesen öt versenyt rendezett.
A 2020-as tanév beiskolázási rendjéről, és az intézményre vonatkozó speciális tudnivalókról, illetve az iskolában folyó oktatásról, nevelésről tartottak tájékoztatót ma délelőtt a Marianum Gimnáziumban. A diákok és szüleik nyílt órákon is részt vehettek.
Máramaros: Erdély északi tájegysége fenséges havasokkal, hegyi legelőkkel és persze a Tiszával – mindez paradicsom a fotográfus számára. Az épített környezet, a szokások, a viseletek, a gasztronómiai hagyományok a néprajzosok kincsesbányájává teszik a vidéket.
Az Érdi Művésztelep évek óta kiállításturnén járja az ország galériáit, hogy fölmutassa, milyen művek születnek nyaranta. Így jutottak el most a sárvári Nádasdy-vár történelmi falai közé, a Galéria Arcis – az itthonihoz kicsit hasonlóan archaikus – termeibe.
Az utcanévről és a házszámtábláról, a házszámozás szabályairól szóló 10/2014 (V.28.) önkormányzati rendelet (rendelet) szerint a Közgyűlés hatáskörébe tartozik a közterületek elnevezése, nevük megváltoztatása.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére a közúti hatósági szakemberek a téli átállással kapcsolatos fokozott ellenőrzést végeznek 2019. november 19. és 21. között.
Három megyeszékhely és nagyváros volt tavaly összesen, ahol pozitívan zárták a költözési egyenleget, azaz többen települtek be, mint ahányan elhagyták a települést. A szaknyelv szerinti "állandó vándorlási egyenleget" az Ingatlan.com tette közzé a KSH és a saját adatai alapján.
Nyolc bevásárlókocsi telt meg élelmiszerrel a Nagycsaládosok Országos Egyesülete „Fiatalok a kisgyermekes családokért” elnevezésű adománygyűjtő akciójában Érden. Az Ága-Boga fiataljai péntek délutántól vasárnap délutánig fogadták az adományokat a Kálvin téri Príma üzletben.
A tudatos internethasználat fontossága volt a téma.
Továbbra is őrzi kiváló mérlegét az NB III Nyugati csoportjában az éllovas Érdi VSE, amely hátrányból fordítva győzte le Melczer Vilmos és Csiszár Zoltán góljaival 2–1-re a VLS Veszprémet.
Több mint hetven éve apátnője a Regina Mundi Apátságának; hűsége Istenhez és a rendhez akkor is töretlen maradt, amikor az ÁVO egy hónapon keresztül vallatta. Hosszú élete során Szent Benedek Regulája vezérli: Imádkozzál és dolgozzál. Punk Mária Gemma apátnővel beszélgettünk.
A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ november 4-8. között rendezte meg az Őszi Pedagógiai Napokat. Ennek keretében a VMG, mint az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, három programmal készült.
Folytatódik a Nagycsaládosok Országos Egyesülete „Fiatalok a kisgyermekes családokért” elnevezésű adománygyűjtő akciója. Az érdi Ága-Boga szervezésében péntek délután, szombaton és vasárnap egész nap gyűjtenek élelmiszert a nagycsaládoknak és a rászorulóknak a Kálvin téri Príma üzletben.
Mézeskalácsot, asztaldíszt, textil-nyakláncot, kerámiatárgyat vagy festményt készíthet meglepetésként a karácsonyfa alá a Karácsonyi Ajándékgyárban december 7-én, szombaton délután a Parkvárosi Közösségi Házban, ahol a szervezők most a 16 év felettieket várják egy kis karácsonyi készülődésre.
Végletekig kiélezett mérkőzést játszott az EHF-Kupa csoportkörébe jutásért az ÉRD az orosz Kuban Krasznodar vendégeként. A hazaiak ugyan többször is továbbjutásra álltak, ám az érdiek a hazai pályán szerzett hétgólos előnyből kettőt megtartottak és bejutottak a csoportkörbe!
Pénteken elkészítették a futsal Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolását: az élvonalbeli Aramist kiejtő 5 Stars Érdi VSE bajnoki riválist fogad.