Minden hír
A Komárom VSE az NB III, Nyugati csoport, 1. fordulójában az Érdi VSE-t látja vendégül a Molaji Sporttelepen.
Mindannyian igénybe vesszük a vállalkozók szolgáltatásait, de nem mindegy, hogy milyen minőséget, milyen áron kapunk meg. A tisztességes, szolid árakon dolgozó mesterembereket megbecsüljünk, szeretjük, hűségesen kitartunk mellettük. Főleg akkor, ha már ötven éve áll a városlakók szolgálatában. De vajon ismerjük-e őket, tudjuk, milyen gondokkal küzdöttek, hogyan nyerték el ügyfeleik bizalmát? Ebben a beszélgetésben megpróbálok ezekre a kérdésekre választ kapni. Beszélgetőtársam Simon Miklós, vagy ahogy talán mindenki ismeri városunkban: Miklós bácsi, a kulcsosember.
Mostanában úgy alakult, hogy igen sok időt és energiát kell fordítanom közlekedésre – vonattal, autóval, kerékpárral és gyalog, Érd – Fonyód – Hévíz – Budapest között. Ennek velejárójaként igencsak megnőtt a stressz-szintem is: elérni, odaérni és közben életben maradni, napi program lett.
Két nap múlva rajtol a harmadosztályú futballbajnokság, melynek nyugati csoportjában az Érdi VSE is érdekelt lesz. A szezonkezdet előtt készült interjú Ebedli Zoltán vezetőedzővel a klub hivatalos weboldalán, az erdivse.hu-n.
Távoli szigeten szerzett értékes pontokat Kőrösi Ágnes, az Érdi VSE magyar válogatott tollaslabdázója. A vele készült interjút meghallgathatjátok a hétvégi Playoff-ban.
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az Érd női kézilabdacsapata. Az NB I-es alakulat a Mátraházán tartott edzőtábor végén az Alba Fehérvárral csapott össze.
Július 31-én útjára indulnak a labdarúgó NB III 2022/23-as szezonjának küzdelmei. Az Érdi VSE a Komárom ellen kezd.
Százhalombattán a lakosság dönthet arról, hogy legyen-e tűzijáték a Battai Napokon és a Summerfesten.
Továbbra is készülnek a várost és környékét érintő videós tartalmak, de azok már a webes tartalomgyártás szempontjai szerint.
A veszélyhelyzet alatt meghosszabbított támogatások jogosultsága augusztus 31-én lejár.
Három győzelemmel és egy vereséggel az 5-8. helyen fejezte be első, háromcsillagos
csepeli strandröplabdaversenyét az U22-es korosztályban a Delta RSE Érd kettőse, Bódi
Boglárka és Zahorszki Lotti.
Az ÉKFI munkatársai csütörtökön összegyűjtötték a város keleti bevezető, bekötő útjai és a piac utcája, a Széles utca mentén a rengeteg aprószemetet.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2022. július 28-án elrendelte annak a gyanúsított férfinak a letartóztatását, aki ellen nagyobb kárt okozó bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmény miatt az Érdi Rendőrkapitányság folytat nyomozást.
Új lendületet kapott a belföldi költözés: a legtöbben Budapestről költöznek Pest megyébe, a főváros lakossága pedig a Borsodból, Szabolcsból, Hajdú-Biharból beköltözőknek köszönhetően nem esik drasztikusan vissza.
Soha annyian nem neveztek még a Balaton-átúszásra, mint ezen a nyáron. Az esemény 3 távjára összesen 12 000 fő regisztrált.
Idén július 29. és július 31. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját a Hungaroringen. A rendezvényhez kapcsolódóan forgalmi rend változásokra kell számítania a közlekedőknek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán.
Számlálóbiztosok jelentkezését várja az érdi Polgármesteri Hivatal az október 1-je és november 28-a között zajló népszámlálásra. A biztosok többek között adatfelvételt végeznek, ellenőrzik a címeket és lakóegységenként kérdőívet töltenek ki tableten.
Az első forgalomba helyezett, főváros és Etyek közötti szakasz után szerdától már egészen a Velencei-tóig lehet eljutni kerékpárúton.
Két árnyékolót és három légkondicionálót szereltek fel a tárnoki Heinrich Antal Házban.
Alkoholmentes koktélra és egy jó beszélgetésre várják az érdi rendőrök az érdeklődőket a battai strandon, augusztus 6-án.
Évek óta rendeznek nyári tábort a százhalombattai Matrica Múzeumban. Ez a napközis elfoglaltság nagyon népszerű a gyerekek körében, hiszen különleges programokkal várják őket évről évre.
Kedves érdiek! Fontos változás előtt áll az Érd Médiacentrum és annak nagy hagyományokkal bíró csapata, az Érd TV.
A nehéz helyzetben élő családok idén is igénybe vehetik a gyermekenként tíz-tízezer forintos tanévkezdési támogatást az önkormányzatnál. A beadványok már most, július végén folyamatosan érkeznek a hivatalba.
Margitligeten befejeződtek a munkák, három utca kapott aszfaltburkolatot - tájékoztatott közösségi oldalán Lukács László polgármester.
Nimsz Terézia festményeiből nyílik kiállítás augusztus 4-én a Szociális Gondozó Központban.
Favágás, gallydarálás, fertőtlenítés, takarítás, út- és járdaépítés - többek közt ezeket a munkákat végzik július 27-én a közterület-fenntartó munkatársai.
Július 27-29. között permetezi az ÉKFI a közterületi vadgesztenye- és platánfákat.
Tizenkét év feletti kamaszoknak szervez kreatív, sport-, prevenciós és drámapedagógiai programokat a Szociális Gondozó Központ. Augusztus 12-ig a 12-18 éveseket az Emma utca 8. szám alatt, ahol év közben az ifiklub működik, ezután Zánkára viszik őket nyaralni.
Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra. 18 és 65 év között mindenkit várnak, aki szeretné megszerezni az általános honvédelmi alapismereteket, megtapasztalná a Magyar Honvédség mindennapjait.
A nagy érdeklődésre való tekintettel július 28-án, azaz most csütörtökön ismét kastélypince-látogatást szerveznek a Szapáry-kastély alatt húzódó kazamatákba. A túrát Csőzik László polgármester vezeti.
Kedves Olvasóink! Az Érdi Újság július 26-a után - a nyári szabadságok miatt - augusztus 9-én jelenik majd meg újra, azaz az augusztus 2-ai szám kimarad. Az e heti újság címlapján tévesen közöltük a következő megjelenés dátumát, amiért szíves elnézésüket kérjük. Augusztus második hetében keressék lapunkat a postaládájukban, illetve a kijelölt lelőhelyeken, és addig is olvassák az ÉrdMost oldat, hallgassák az ÉrdFM 101.3 adását a legfrissebb érdi és környékbeli hírekért.
A Kárpáti Farkasok U16-os csapatának vezetőedzője, a szlovák David Minárik Svédországban bővíti szakmai tudását a következő egy hétben.
Pályaelhagyó és sztrájkoló dolgozók miatt került bajba a légiközlekedési ágazat az idei főszezonban. A világ legnagyobb repterei is kényszerű limiteket vezetnek be, mert nem bírnak leellenőrizni annyi utast, amennyi repülni szeretni.
Megrohamozták a fatelepeket és a klímaszaküzleteket az érdiek, miután kiderült, a kormány a rezsicsökkentést is csökkenteni fogja. A vevők szinte egymás kezéből kapkodják a tűzifát, az iramot a kereskedők és az erdészetek sem bírják szusszal.
A Perseidák minden esztendőben július második felétől augusztus végéig figyelhetők meg az égbolton, és augusztus közepén érik el a csúcsukat.
Huszonnégy fős legénységgel, korhű római folyami hajó köt ki a Duna-parton augusztus 15-én délután. Látványos élményt ígér a kikötés és a táborozás, a hajó augusztus 17-én reggel indul tovább Százhalombattáról Adonyba.