Hazai pályán szerepel az Érdi VSE

Bravúrt vár csapatától az érdi fociedző

Hazai pályán szerepel az Érdi VSE

Bravúrt vár csapatától az érdi fociedző

Rangadót játszik a csapatunk ma délután, a labdarúgó NB III-ban. Az Érdi VSE ezúttal a III. Kerületi TVE csapatát fogadja az érdi Ercsi úti sporttelepen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Vasárnap 16 órától a III. kerületi TVE ellen vív rangadót az Ercsi úti Sporttelepen az Érdi VSE. A tabella második helyén álló zöld-fehéreknek nem lesz könnyű dolguk a másodosztályból az előző évad végén búcsúzó fővárosiak ellen, de céljuk, hogy az NB III Nyugati csoportjának 8. fordulójában javítsanak hazai mérlegükön.

Temérdek változás történt a III. Kerületben, mióta a két csapat legutóbb összemérte erejét a harmadosztályban. Az óbudaiak az NB II-be való feljutás után rögtön visszatértek a harmadosztályba, hiszen a klub előbb néhány fordulóval a bajnokság vége előtt bontott szerződést Kemenes Szabolccsal, majd az őt váltó korábbi szövetségi kapitány, Pintér Attila sem tudta a másodosztályban tartani az együttest. A Kerület így utolsó helyen esett ki a másodosztályból és tért vissza az NB III Nyugati csoportjába.

Az irányítást az az Aczél Zoltán vette át, aki a Közép-csoportban a Kozármislenyt veretlenül vezette bajnoki címig. A klub bár jó képességű labdarúgókat igazolt, a jelentős mennyiségű távozó miatt még nem állt össze igazán a fővárosiak játéka – legalábbis ez szűrhető le az új idényben elért eredményeikből.

A Kerület ugyanis kissé beragadt a rajtnál az ETO Akadémiától elszenvedett hazai vereség és a Puskás Akadémia II elleni felcsúti döntetlen után, s bár Veszprémben is 1–0-ra elbukta a rangadót, azért a Kelent (3–2), a Zsámbékot (1–4) és a Nagykanizsát (3–1) is legyőzte, legutóbb pedig figyelemreméltó, nyolcgólos győzelmet aratott az újonc Teskánd ellen a Hévízi úti Stadionban.

A III. Kerülettel szemben a szintén számos változáson áteső érdiek kiválóan kezdték az új évadot, hiszen a Komáromot, a Tatabányát, a Balatonfüredet, a ZTE FC II-t és a Csornát is legyőzték, ráadásul a Veszprém megyeieknek öt, a Győr-Moson-Sopron megyeieknek négy gólt lőttek Farkas Bálinték idegenben.

Igaz, hazai pályán a jó játék ellenére pont nélkül maradtak Kertész Ferencék a Kaposvár ellen, illetve a Budaörs elleni térségi rangadót is elvesztették.

“A bajnokság egyik esélyesét fogadjuk vasárnap. Bravúrra van szükség ahhoz, hogy pontot vagy pontokat tartsunk itthon, de ha végre hazai pályán is jó játékkal rukkolunk elő, akkor erre minden esélyünk meglesz.”

– fogalmazott Ebedli Zoltán.

A két csapat legutóbb a 2020–2021-es idényben találkozott egymással, amikor Érden 3–0-s, Óbudán pedig 1–0-s vendégsiker született. A 2019–2020-as csonka évadban az Érdi VSE 3–1-re nyert a Hévízi úton, míg a 2018–2019-es kiírásban a Kerület vendégként nyert 3–1-re, Óbudán pedig 3–3-as döntetlen született.

A szeptember 11-én, 16 órakor kezdődő Érdi VSE–III. kerületi TVE mérkőzést Szilágyi Sándor vezeti, segítői Kövér Tamás és Skover Péter lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 8. forduló
09.11., 16.00: Érdi VSE–III. kerületi TVE

A mérkőzés visszanézhető lesz felvételről az Érd TV YouTube-csatornán.

Fotó: Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email