Minden hír
Sebességkorlátozásra, félpályás munkavégzésre és jelzőőrös forgalomirányításra számítsanak a Zámori úton hétfőtől az arra közlekedők, ugyanis a projekt előkészítése után most már felvonulnak a munkagépek is.
Nemrég számoltunk be arról, hogy a cseh Kolín lett Érd új testvérvárosa, az erről szóló megállapodást április 30-án a Polgárok Házában írta alá a két város polgármestere. Az érdi delegáció Csőzik László polgármester vezetésével a minap látogatott el Kolínba.
Megjelent az IRKA júniusi száma, versekkel, prózával, tanulmányokkal, a helyi alkotóközösség híreivel.
Június 23-án az Érdi Galériában Pieronymus Kosch kiállítását nyitotta meg Novotny Tihamér művészeti író. Az alkotót egyebek közt ars poeticájáról és arról faggattuk, honnan ez a fura művésznév.
Szent Iván éjjelén nyeregbe ültek az érdi bringások, és körbetekerték a várost.
Magyarország és Érd rejtett kincseiből válogatott és mutatott be egy csokorra valót a Magyar Földrajzi Múzeum június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján.
Kiállítás, zenés élményséta, vezetett kastélybejárás és fényfestéssel színesített pokróckoncert vár a látogatókra a Múzeumok Éjszakáján Martonvásáron, a Brunszvik-kastély parkjában.
Két év után ismét megrendezték a Szőlővirág Ünnepet az érdi pincetulajdonosok, igazi Szent Iván-éji hangulatban.
A Magyar Földrajzi Múzeum változatos programokkal várja a látogatókat június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján.
Elérkezett a közösségi gyűlés második, egyben utolsó fordulója: a hétvégén megszületik az a javaslatcsomag, amit a programban részt vevő érdi polgárok átnyújtanak a városvezetésnek.
Több ponton módosult az Érdi VSE NB III.-as futballcsapatának felkészülési programja.
Duplázott az olimpiai bajnok Milák Kristóf a budapesti vizes-világbajnokságon.
Huszonöt éves fennállását ünnepelte pénteken az Életet az Éveknek Nyugdíjasklub.
A pénteki Semmelweis-napon a „törzsgárdatag” dolgozók megünneplése mellett szóba kerültek azok a nehézségek is, amelyekkel a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény küzd.
Aki még nem indult el, pillantson bele rövid videofilmünkbe, ami a helyszínen készült kora délután, a Szőlővirág Ünnep kezdetén.
Mostantól a normál kútoszlopon a járművekbe legfeljebb 50 litert lehet tankolni (az eddigi 100 liter helyett) - áll az Érd Médiacentrumhoz eljuttatott MOL-közleményben.
A Diósdon élő Laszip Tamás levendulatermesztésbe fogott, hogy megmentse a gyomoktól a Szent Balázs-hegyi telke végén lévő kis földdarabot.
Pieronymus Kosch grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás június 24-én, 18 órakor az Érdi Galériában.
Június 24-én rendezik meg az érdi pincesoron a Szent Iván-éji Szőlővirág Ünnepet. A rendezvényen igai fesztiválhangulat és különleges látványvilág várja a érdeklődőket.
Balassagyarmat fideszes polgármestere szerint az önkormányzatoknak állami kompenzációra lesz szükségük, ha kikerülnek a rezsicsökkentés köréből. Az állam is komoly gondba kerülhet, ha a települések nem kapnak segítséget.
Június utolsó hétvégéjén tartják a közösségi gyűlés második fordulóját.
Huszonöt éves lesz a Harmónia Vegyeskar, amely a pandémia óta újjáéledt: próbál, jubileleumra készül, és szeretné elnyerni az Érd város kórusa címet.
Útépítések, óvodafejlesztés, távhőszolgáltatás, ÉKFI - többek közt e témákkal foglalkoztak a városatyák a közgyűlés nyári szünet előtti utolsó rendes ülésén.
A battai Matrica Múzeum a Poroszlai Ildikó u. 2. szám alatt rendezi meg a Múzeumok Éjszakáját. A programok időutazásra viszik a látogatókat.
Elkészült a Szőlőhegyi út javítása Tárnokon, de száguldozni továbbra sem lehet a burkolatlan úton.
Érdi egyenruhás mentett ki egy bezáródott autóban rekedt kilenc hónapos gyermeket.
Június 23-án 10 órától tartja szokásos havi rendes közgyűlését Érd Megyei Jogú Város vezetése a Polgárok Háza közgyűlési termében. A testületi ülést élőben közvetítjük.
Sokéves hagyomány, hogy a tanév végén nemcsak a legjobb tanulmányi eredményt díjazzák Érden, hanem az összetartást, a szociális érzékenységet és a közösségért végzett munkát is.
Mint ismert egy kormányhatározat szerint kikerülnek az önkormányzatok a rezsicsökkentett energiavásárlók köréből. Ez csak a következő fél évben kb. 400 millió forint pluszkiadást eredményez Érdnek.
Egyebek mellett ezt kínálja a százhalombattai Matrica Múzeum kiállítása, amelynek a megnyitóját pénteken, 17 órától tartják.
Három különböző napközis tábort szervez a százhalombattai Matrica Múzeum és Régészeti Park idén nyáron. A júliusi táborok szombatig tartanak, ami rendkívül kedvelt a gyerekek körében. Az idei első táborban az őskori egérrel ismerkedhetnek meg a résztvevők.
Az ATV reggeli adásának vendége volt Érd polgármestere. Csőzik László hivatalos Facebook oldalán reagált az "ispántörvényre" és kifejtette azt is, hogy az agglomerációs kiköltözési hullám megfékezése és a társasház-építési láz megrendszabályozása érdekében Lázár János hathatós fellépésére számít.
Kósa Lajost fél évvel a 2018-as választások előtt nevezték ki a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszternek. Ha tárcája nem is volt, ígéreteket bőkezűen szórt, így lett Érdnek hirtelen 60 milliárdja útfejlesztésre – a Modern Városok Program keretében beígért 70 milliárdon felül.
Smudláné Fazekas Margittal, a Re-Formáló Egyesület elnökével beszélgettünk az Enni adok doboz fontosságáról, illetve arról, hogy az érdi egység segítségre szorul.
A tervbe vett csomópont-átépítések közül az egyik legfontosabb a Fehérvári-Zámori – jelenleg jelzőlámpás – kereszteződés teljes körű felújítása, ami június 14-én startolt el.