Minden hír
Nátha jellegű betegséggé zsugorodik ősztől a koronavírus, és az eddigi négy náthát okozó koronavírus mellé csatlakozik majd be ötödikként - erről Rusvai Miklós virológus beszélt az ÉrdFM 101,3 Bundáskenyér című műsorában.
Vasárnap hajnalban a Hajléktalanszálló és Éjjeli Menedékhely egyik ellátottja fenyegetéssel arra kényszerítette a szolgálatot teljesítő ügyeletest, hogy adja át neki az ellátottak által megőrzésre leadott készpénzt, majd, miután megkapta, távozott a helyszínről.
Az Érdi Anyatej Klub szeretettel vár minden érdeklődő kismamát és édesanyát január 12-én szerdán 10-11:30 között. Ez alkalommal a szoptatásról, babagondozásról lesz szó, a találkozó a virtuális térben zajlik majd.
Múlt csütörtökön, pénteken és szombaton 366-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát a szakrendelőben, az előzetes időpontfoglalást nem igénylő oltási akció keretében. 69 százalék a Pfizert, 21 a Modernát vette fel. A túlnyomó többség a harmadik oltásra érkezett, de 44-en most kapták az elsőt.
Két személyautó ütközött össze, a mentők és a tűzoltók is kivonultak.
Érdemes kérni az influenza elleni ingyenes védőoltást: az országosan rendelkezésre álló 1,3 millió adag térítésmentes influenzavakcina 49,1 százalékát, 638.451 adagot használták fel január 3-ig – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalán.
Érden tanácskozik csütörtökön a hazai önkormányzati szféra vezetőinek egy jelentős része: január 13-án városunkban ülésezik a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöksége, továbbá a Polgárok Házában tartja meg szakmai találkozóját a MÖSZ tavaly ősszel létrehívott Budapesti Agglomerációs Tagozata.
Közel százezer forint gyűlt össze a járványhelyzet miatt idén már második alkalommal online megtartott szilveszteri jótékonysági futáson. A II. RunLine-on a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központját és A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítványt lehetett támogatni.
Január 15-én Magyarországon először tartanak birkózóversenyt hét szőnyegen, hiszen az Érdi Spartacus SC által szervezett Lakatos Gábor Emlékversenyt a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnoka mellett az új létesítményben rendezik meg.
2022-ben országgyűlési képviselőválasztás és várhatóan több kérdésben népszavazás is lesz.
2021 végén egy szabadon járkáló fekete párducot észleltek Magyarországon, Kiskunhalas térségében. Az állatot hétvégén már Szolnok közelében látta Fátyol Zsuzsa, aki videót is készített a nagymacskáról. Az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában a szemtanúval beszélgettek.
Az Érd és Térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft. előre ütemezetten január 15. és 29. között szállítja el az ingatlanok elé kihelyezett karácsonyfákat Érd, Diósd, Tárnok és Sóskút területén. Január 15-én, szombatonaz alább közölt utcákból viszik el a fenyőket, míg Diósdon január 17-én, hétfőn gyűjtik.
A Pest megyei rendőrök lezárták egy 2020 augusztusában történt élet elleni bűncselekmény vizsgálatát. A gyanúsított egy budaörsi házban két férfi ismerősétől bárddal felfegyverkezve követelt pénzt, italt, kávét és cigarettát.
2022. január 22-én, 15.45 és 18.45 között ismét lesz lehetőség korcsolyáznia a nagyközönségnek az Érdi Jégcsarnokban – adta hírül a Kárpáti Farkasok.
2022. január 13-án, csütörtökön 10 és 14 óra között 131 ügyfelet érintő áramszünet várható Százhalombattán, mert az E.On tervezett karbantartást végez. Január 20-án, 10 és 14 óra között pedig Tárnokon kell áramszünetre számítania 300 ügyfélnek.
Az oltási akciónapok keretein belül a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény mellett a legtöbb településen a háziorvosoknál is felvehető az oltás első, második vagy harmadik adagja.
A városközpontban és a Bem téren dolgoznak elsősorban január 10-én az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény (ÉKFI) munkatársai, hiszen a Bem téren leszedik a díszkivilágítást és zöldhulladékot szednek, de utóbbit a városközpontban is elvégzik, ahol a zászlókat is leszedik.
Összegyűlt a nyáron leukémiával diagnosztizált autista érdi kisfiú, Piri Zsombor kezeléséhez és rehabilitációjához szükséges ötmillió forint, így a család ki tudja alakítani a felépüléshez szükséges steril szobát.
Hazai pályán játszotta a 2022-es év első bajnoki mérkőzését a Gia Form-VMG DSE férfi kosárlabdacsapata, amely már az első negyedben közel húszpontos előnybe került a BKG Príma Akadémia ellen, végül 90-60-ra megnyerte az NB II Közép A-csoportjának 11. fordulójában rendezett mérkőzést.
Tűz ütött ki a Lidl áruház mellett lévő kínai büfében. A lángok a konyhában, a szagelszívónál csaptak fel. Videónk a helyszínen készült.
Az interneten is olvasható az IRKA legfrissebb, évzáró száma. A megszokott rovatok mellett kétoldalas visszapillantással jelentkeznek: 2021 legemlékezetesebb momentumait elevenítik fel, fényképek formájában.
Kívánom minden érdinek, hogy váljon valóra minden jó reményünk – fogalmazott Csőzik László polgármester a városi megemlékezésen, amelyen az 1945-ben málenkij robotra hurcolt áldozatok előtt hajtottak fejet. Mint hangsúlyozta: a társadalmat mérgező gyűlölködés, a járvány után jobb jövő várhat ránk.
Január 20-án, csütörtökön, a Vöröskereszt véradást szervez Tárnokon, a Heinrich Antal Házban, 15 és 18 óra között.
Tárnok állomáson váltóhiba lassítja a vonatforgalmat.
Csupán három maradt fent belőle az országban: egy Egerben, egy Pécsett, egy pedig városunkban található. Az Érdi Televízió kisfilmje úgy mutatja be a Minaretet, ahogy még nem láttuk: felidézzük, hogyan zajlott itt a vallási élet a XVII. században.
Hazai pályán, az ÉRD Arénában megnyerte a 2022-es év első mérkőzését a női kézilabda Bajnokok Ligájában az FTC-Rail Cargo Hungaria, amely szinte végig vezetve győzte le 26-22-re a montenegrói Budocsnoszt Podgoricát.
Egy sima és két szoros szettben kapott ki 3:0-ra a PTE-PEAC vendégeként a női röplabda NB II-U21 B-csoportjában a Delta RSE Érd.
Az 1945-ben málenkij robotra, a Szovjetunióba elhurcolt többezer emberre emlékezett január 8-án a 6-os út mellett lévő kőkeresztnél az érdi német és horvát nemzetiségi önkormányzat.
Január 10-én, hétfőn kezdi meg a felkészülést a tavaszi idényre az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata, amely a Puskás Akadémia FC II elleni február 13-i idényrajt előtt négy edzőmeccset játszik.
A nagyfeszültségű vezetékek biztonsági sávja miatt ritkította a fákat az ELMŰ Százhalombattán, a Bara patak mentén. A város honlapján kiemelték, a fák ritkítását törvény írja elő, a kiírtott fákat pedig a rászorulók használhatják fel tűzifaként.
2022. január 8-án, szombaton 18 órától Bogár István ad újévi emlékkoncertet Törökbálinton, a Munkácsy Mihály Művelődési Házban. A belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a +3623/999-250-es telefonszámon vagy a regisztracio@mmmh.hu címen lehet megtenni.
2022. január 8-án, 18 órától újévi gálát rendeznek Érd Simonpusztán, a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ fűtött rendezvénysátrában, ahol a legnépszerűbb musical és operett részletekkel várja a nézőket a Magyar Történelmi Színház.
Mozgalmas évet zárt az Érd és Környéke Horgászegyesület, bár a járvány hatással volt az egyesület életére is.
Az oltási akciónapok keretein belül január utolsó hétvégéjén, 28-án pénteken 14 és 18 óra között és 29-én, szombaton pedig 10 és 18 óra között oltanak a diósdi háziorvosok a helyi egészségházban – olvasható a midio.hu helyi portálon.
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Petőfi Sándor utca és a Homokbánya utca kereszteződésében forgalmi akadály van.
Január 25-én, kedden 17 órakor Dr. Lázár Imre: Szerelmem, India című könyvének bemutatójára kerül sor. Köszöntőt mond Csőzik László polgármester, a könyvet Farkasvölgyi Frigyesné, a Medicina Kiadó vezérigazgatója és Dr. Kubassek János, múzeumigazgató mutatja be.