erdkorbe_2022

A főtérről indul az Érd Körbe április 24-én

erdkorbe_2022

A főtérről indul az Érd Körbe április 24-én

Az első közlések szerint a Papi földekről indult volna, de a számos kísérőprogram miatt végül Érd főterén rajtol el április 24-én, 10 órakor az idén fennállása huszadik évfordulóját ünneplő Érd Körbe városkerülő kerékpáros túra, amely ezúttal négy távon kalauzolja el a résztvevőket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csengeri Attila, az Érd Körbe alapító-főszervezője lapunknak ismertette, azért választották mégis a főteret az április 24-i esemény helyszínéül, mert a jeles évforduló miatt ezúttal a megszokottnál is több program várja az érdeklődőket, a főtéren pedig több a hely ezek megvalósítására, mint a Papi földeken.

„Az útvonal a főtérről indul, ahonnan rögtön a városközpontban egy különleges végtelen-jelet fogunk leírni, ezzel is jelezve, hogy mindig visszatérünk és próbáljuk elmondani, miért fontos a kerékpározás. Ezen a kis, 2,5 kilométeres körön a legkisebbek is végigtekerhetnek”

– mondta Csengeri Attila, hozzáfűzve, azért is lesz érdekes a kör, mert itt szembe jöhet a többi kerékpáros is.

Csengeri Attila (fotó: Domonkos Bálint)

Az alapító-főszervező ismertette, a tömeg a városközpontból a Papi földek felé halad tovább a 15 kilométeres családi kört is magában foglaló 30 kilométeres túra útvonalán. Ezt igyekeztek úgy kialakítani, hogy ellátogassanak azokhoz a részekhez, ahonnan valaha indult Érd Körbe, így az útvonal érinteni fogja a Szepes Gyula Művelődési Központot, az ÉRD Arénát és a parkvárosi bevásárlóközpontot is, ellenben ezúttal az ófalusi gát és a fenyves-parkvárosi rész felé sem haladnak.

„Ez azért érdekes, mert kicsit szűkítettünk a körön, viszont a sok főtéri programra is szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy legyen idő beszélgetni egymással a tekerés után”

– húzta alá Csengeri Attila, felhívva a figyelmet arra, hogy ezúttal is megtartják a 60 kilométeres Sólyom Lajos Emlékkört, amely teljes egészében megkerüli a várost.

A főszervező ismertette, a főtéren lesznek kerékpáros bemutatók, kézműves foglalkozások, kerekesszékes akadálymentes pálya, de különböző játékok is, illetve egy kiállítással készülnek a Szepes Gyula Művelődési Központban az Érd Körbe elmúlt 20 évéről, de az idei eseményre meghirdetett rajzpályázat alkotásai, illetve feldíszített roncsbringák is láthatóak lesznek.

A tavaszi Érd Körbét a hagyományokhoz híven ezúttal is a Föld Napjához kapcsolódóan rendezik meg április 24-én, mert szeretnék felhívni a figyelmet az alternatív közlekedési lehetőségekre és a környezet védelmére, ezért nemrég takarítottak a 6-os főút és az M6-os közti kiserdőben, de ott olyan mennyiségű hulladékot találtak, melyet egyelőre nem tudtak teljes egészében eltüntetni, ezért ezt a szakaszt még nem érinti az útvonal, de egy újabb, későbbi szemétszedés után gyalogos és kerékpáros túraútvonalat szeretnének kialakítani a területen.

Csengeri Attila felhívta a figyelmet arra is, mielőtt elindulnának az Érd Körbére, a résztvevők nézzék át kerékpárjaikat és csak olyan biciklivel induljanak el, amely megfelelő műszaki állapotban van.

Az Érd Körbe 30 kilométeres tervezett útvonala, amely tartalmazza 2,5 kilométeres mini kört és a 15 kilométeres családi kört is
Érd, Fő tér – Papi földek – Érd, Fő tér – ÉRD Aréna – Parkváros, bevásárlóközpont parkoló – Ürmös utca – Csaba utca – Érd, Fő tér

A szervezők a változás jogát fenntartják!

További részletek az eseményről ide kattintva olvashatók!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email