Minden hír

Március 2-án lesz Nina Raine angol színházi rendező és drámaíró (, aki nem mellesleg Boris Pasternak orosz író unokahúga) nagy port kavart, Consent című darabjának magyarországi ősbemutatója Nemek és igenek címmel Baráthy György fordításában, Puskás Tamás rendezésében a Centrál Színház színpadán. A főbb szerepekben Bata Éva, Lengyel Tamás, Pálfi Kata, Schmied Zoltán, Kovács Patrícia, Bereczki Zoltán és Pokorny Lia látható majd, a díszleteket Bagossy Levente, a látványt Pallós Nelli, a jelmezeket Kárpáti Enikő tervezte. Puskás Tamás rendező az Érd FM 101.3-nak adott interjút a darabról.
Hét éves hagyomány már Érden a Vörösmarty-bál, amit elsősorban azért rendeznek, hogy a szülők és a pedagógusok ne csak a hivatalos gimnáziumi keretek közt találkozzanak. A bál bevételével pedig szeretnék a gimnázium szakmai programjait és tárgyi fejlesztéseit segítő Vörösmarty Mihály Gimnázium Alapítványt támogatni, egy-egy kiemelt cél érdekében.
Jókai Mór születésnapján, február 18-án ünnepeljük a magyar széppróza napját. Ahogy tavaly, úgy idén is, az Érd Most! közönsége ennek alkalmából néhány prózai művet olvashat ezen a héten az Irodalom-kedvelők klubjának íróitól, a szerzőknek és Daróciné Mártának, az IRKA vezetőjének köszönhetően. Sőt, a szerzőkkel az Érd Fm 101.3-on készült interjúkat is meg tudják itt hallgatni. Elsőként Pergel Antal Vágányzár című novelláját közöljük, illetve a vele készült rádióinterjút.
A szervezett utazások sokszínű palettáján különleges helyet foglal el a Teleki Sámuel Felfedező Klub, amely saját meghatározása szerint népszerű-tudományos tartalmú utazásokat kínál tagjaiknak, tehát azoknak, akik kicsit a nagy földrajzi felfedezők utódainak szeretnék érezni magukat, amikor útra kelnek egy-egy természeti értékekben, műemléki látnivalókban gazdag vidék felé.
Érdi szocialistákat is megnevez az a súlyos gazdasági visszaélésekre utaló levél, melyet a Pest Megyei Területi Szövetség elnöke, Fekete Zoltán írhatott az MSZP elnökének, s amit ma a pestisracok.hu híroldal publikált. Eszerint az MSZP felső vezetése eltussol egy súlyos gazdasági bűncselekményt, amelynek kapcsán a levél név szerint említi Szűcs Gábort és Tóbiás Józsefet. Megkeresésünkre Szűcs Gábor tagadta a PestiSárcok cikkében foglaltakat.
Soha ilyen magas főösszegű büdzsével nem gazdálkodhatott még a város. Ezzel lehetővé vált, hogy folytassuk a 2015-ben elkezdett Modern Városok Program végrehajtását. Sajnálatos, hogy az érdi ellenzék mindezt nem támogatja, még arra sem vette a fáradtságot, hogy módosító javaslatokat fogalmazzon meg - írja mai közleményében T. Mészáros András polgármester.
Február 18. és március 18. között lezárják a Duna utcai vasúti átjárót, annak átépítése miatt. Ez idő alatt nemcsak az autósok, hanem a gyalogosok és a kerékpárosok sem közlekedhetnek az átjáróban. A munkálatok során nemcsak a fény- és félsorompó, hanem az útburkolat is megújul majd. FRISSÍTÉS: A gyalogosok és a kerékpárosok közlekedése megoldott a munkálatok időtartama alatt.