22_03_29_erdmost_nincskep

A bizonyítványosztás lelkileg megviselheti a gyerekeket

22_03_29_erdmost_nincskep

A bizonyítványosztás lelkileg megviselheti a gyerekeket

Itt a bizonyítványosztás ideje. Sok gyermek abban az esetben, ha nem a szülők által elvárt teljesítményt hozza, retteg már a bizonyítvány kiosztása előtt, fél az otthoni következményektől. 

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érdemes a gyermekeinkkel ilyenkor leülni elbeszélgetni arról, hogy a tanulás fontos, ugyanakkor egy-egy rosszabb érdemjegy a bizonyítványban nem a világvége, hiszen minden kijavítható és a szülők pontosan ugyanúgy szeretik a gyerekeiket, mint korábban.
  
Az iskolai teljesítmény nem jelent egyet az életben való beválással, hiszen Einstein is rosszul teljesített a suliban, és mégis Nobel-díjas elméleti fizikus lett. 
 
Ebben az időszakban az eltűnések egyik lehetséges oka a veszekedés a szülőkkel, nevelőszülőkkel, nevelővel, vagy éppenséggel az a félelem, ami miatt bizonyítványosztásnál nem akar hazamenni, mert fél a szülő reakciójától.
 
Tapasztalataink szerint az eltűnt gyermekek többsége rövid idő elteltével előkerül. Főleg a családból elszökött gyerekek esetében jellemző, hogy még aznap, illetve pár napon belül hazakerülnek. 
 
A stabil családon belüli érzelmi háttér a legfontosabb. Abban az esetben is biztosítsuk gyermekünket a szeretetünkről és támogatásunkról, ha rossz jegyet hozott, magyarázzuk el neki, hogy szorgalommal, segítségünkkel minden javítható. Kiemelkedően fontos, hogy gyermekünk előtt követendő példaként jelenjünk meg saját életünkkel, helyes értékrendet közvetítsünk, szakítsunk időt az őszinte, nyitott beszélgetésekre, közös időtöltésekre, ismerjük meg a barátait, de a legfontosabb hogy szeretettel és odafigyeléssel forduljunk gyermekünk felé. Legfontosabb annak megelőzése, hogy gyermeknek megforduljon a fejében, hogy elkóborol, megszökik otthonról. 
 
Mi a teendőnk, ha gyermekünk eltűnt?                      
Fontos a Rendőrség haladéktalan értesítése, és hatékony közreműködés a hatósággal a gyermek felkutatása érdekében!
 
Segítségért fordulhatunk a 116-000-ás ingyenesen hívható telefonszámon a Kék-Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársaihoz!
 
Az eltűnésről személyesen is megtehetik bejelentésüket a helyi rendőrkapitányságokon vagy a jól ismert 112-es telefonszámokon!
 
Akár magaddal van problémád, akár a szüleid reakciójától félsz, mindig van segítség! 

Ha 137-00 Ifjúsági Lelki Elsősegély hívószámot hétköznapokon 17-21 óra között. 
 
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email