22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: egy érem és két pontszerzés Tokodon

22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: egy érem és két pontszerzés Tokodon

Február első hétvégéjén került sor a serdülő birkózók idei első versenyére Tokodon, ahol a kötött- és szabadfogású fiúk mellett a nőkkel együtt 230 birkózó lépett szőnyegre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdi Spartacus SC tíz serdülő korosztályú birkózója mérette meg magát 2020 első válogatóversenyén a Komárom-Esztergom megyei Tokodon.

A kötött- és szabadfogásban, illetve női birkózásban rendezett viadalon az érdiek közül legjobban az 54 kilogrammosok között érdekelt Kaszás Elza szerepelt, aki ugyan első meccsén kikapott a későbbi ezüstérmes miskolci Koleszár Evelintől, de a vigaszágon az orosházi Szabó Zsókát legyőzve lett bronzérmes. Testvére, Lilla a 66 kilogrammosok között versenyezve ért el egy pontszerző, ötödik helyezést. A 62 kilogrammos Kaintz Virág nyolcadikként végzett, míg Baljer Kitti az 50 kilogrammosoknál a selejtezős meccsének megnyerése után abonyi riválisától elszenvedett veresége után a vigaszágon pécsi ellenfelétől is kikapott, végül kizárták a versenyből, így utolsó helyen végzett.

A szabadfogású fiúknál a legjobb eredményt Hermann Norbert érte el, aki ugyan vereséggel kezdte a 75 kiló küzdelmeit, ám a vigaszágon egy nyert és egy elveszített mérkőzéssel az ötödik helyig tornázta fel magát. Ebben a súlycsoportban további három érdi indult: Gyenes Bence tizedik, Virlics Marcell tizenkettedik, Balogh András tizenharmadik lett. A 62 kilós Rozsnyai Richárd tizennegyedikként végzett kategóriájában.

A kötöttfogásúaknál is négy érdi indulója volt a 75 kilogrammnak, akik közül itt Balogh Andrásé lett a legjobb, tizedik helyezés. Mögötte Gyenes Bence tizenegyedik, Hermann Norbert tizennegyedik, Virlics Marcell tizenhetedik lett. Továbbá a 62 kilogrammosok között szereplő Bákai Ferenc még egy kilencedik helyezést is elért.

A tokodi verseny mellett a junior birkózóknak az ausztriai Wolfurtban volt jelenése a 2020-as Flatz Openen, ahol az érdi színeket a 92 kilogrammos Végh Richárd képviselte. A junior válogatott érdi kiválóság meg is nyerte súlycsoportját, így aranyéremmel térhetett haza.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email