22_03_29_erdmost_nincskep

A jelnyelvtolmácsolástól a speciális iskoláig

22_03_29_erdmost_nincskep

A jelnyelvtolmácsolástól a speciális iskoláig

A fogyatékos emberek mindennapjait megkönnyítő MONTÁZS projekthez kapcsolódóan tartottak információs napot kedden a Szepes Gyula Művelődési Központban. Nemcsak a különféle szolgáltatásokról, hanem a fogyatékosokkal foglalkozó helyi szervezetekről is többet tudhattak meg a résztvevők.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az uniós támogatású, 3,3 milliárd forintos MONTÁZS projekt keretében (amelyről itt írtunk bővebben) kiépítettek egy, a fogyatékos emberek mindennapjait megkönnyítő információs hálózatot az ország 22 pontján. Érden (egyedüliként Pest megyében) 2018 októberében nyílt meg az információs pont, ahol a tanácsadók komplex szolgáltatásokkal, valamint információkkal segítik a fogyatékos embereket és családtagjaikat.

Mint azt Bertalan Ildikó, a Szociális Gondozó Központ vezetője tudósítónknak elmondta, a február 4-ei konferencia a Szociális Gondozó Központ szakembereinek, illetve az érdeklődő civil szervezetek képviselőinek szólt; a célja az volt, hogy bemutassa a MONTÁZS projektet, és az fogyatékosoknak, illetve a velük foglalkozó szakembereknek szóló Egységes Fogyatékosságügyi Információs Portált. Bertalan Ildikó hozzátette: az előadásokat követően a jelenlévők megoszthatták egymással a tapasztalataikat, és megismerkedhettek a helyi, illetve Érd vonzáskörzetében működő, fogyatékkal élőket megsegítő, ellátó civil szervezetekkel is. Bemutatkozott a Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ, az Életfa Csoport Egyesület, valamint a Biztos Pont Szociális Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft, amely már nemcsak pszichiátriai betegeknek, hanem értelmi fogyatékosoknak is kínál Érden támogatott lakhatást.

– Aktív partneri kapcsolat kialakítására törekedtünk, hogy minden szervezet, amely e témában érdekelt, hatékony támogatást tudjon nyújtani a rászorulók, hozzátartozók, szülők részére. Ez egy nagy társadalmi összefogás, országos és helyi szinten egyaránt – hangsúlyozta a vezető.

 

A rendezvényen két fogyatékosságügyi tanácsadó tartott előadást: Bakondi Józsefné az EFI-portált mutatta be, illetve a honlapon keresztül igénybe vehető szolgáltatásokat, a jelnyelvtolmácsolástól az eszközkölcsönzésig.  Bahram Laura az információs pontról beszélt. Mint elmondta, tájékoztatást adnak a helyi és az országos közszolgáltatásokról, intézményekről, fejlesztési lehetőségekről, szakemberekről, akadálymentesített eseményekről. Segítenek a speciális szolgáltatásokhoz való hozzáférésben, és klubfoglalkozásokat is szerveznek. 2019 áprilisától felnőtt logopédiai szolgáltatásuk is van. Kapcsolatban állnak érdekvédelmi szervezetekkel, oktatási intézményekkel, család- és gyermekjóléti központokkal.  Mint lapunknak elmondta, sokféle problémával fordulnak hozzájuk; úgy tapasztalja, megnövekedett azok száma, akik az SNI-s gyermeküknek keresnek megfelelő oktatási intézményt.

– Sajnos, a szülők nagyon elkeseredettek, eszköztelenek. Minden segítséget biztosítunk számukra ahhoz, hogy megtalálják a jó megoldást; megkeressük a megfelelő oktatási intézményt, ahol a gyerekük jól érezheti magát. Kaptunk már pozitív visszajelzéseket – tette hozzá Bahram Laura.

– A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyelőre kevesen ismernek minket. Jó lenne, ha minél több család, szervezet tudna rólunk, és arról, hogy van kihez fordulni, ha segítségre, tanácsra van szükségük – jegyezte meg Laura.

A MONTÁZS-program arra is jó lehet, hogy az ép és a fogyatékkal élők világa közelebb kerüljön egymáshoz. Mint Gecse-Simon Orsolya, a Szociális Gondozó Központ szakmai vezetője köszöntőjében fogalmazott: a társadalom nem jeleskedik abban, hogy egyenrangú partnernek tekintse a fogyatékossággal élőket – és milyen jó, ha mégis egyenrangú partnerként sétálhatunk az utcán. Ez kellene, hogy legyen a természetes.

 

Az Érd Információs és Koordinációs Pont elérhetőségei: 

Szociális Gondozó Központ, 2030 Érd, Rómer Flóris tér 1.

Ügyfélfogadási idő
Hétfő: 8.00 – 16.00
Kedd: 8.00 – 16.00
Szerda: 8.00 – 16.00
Csütörtök: 8.00 – 16.00
Péntek: 8.00 – 11.00

Elérhetőség
ikop.erd@fszk.hu

Fogyatékosságügyi tanácsadók
Bakondi Józsefné +36 20 267-6232
Bahram Laura +36 20 267-6609

 

 

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email