Minden hír

Legyen tánc Érden is! címen tartott táncbemutatót és táncházat a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes az érdi főtéren a Jelen/lét eseménysorozat keretében vasárnap délelőtt. A programnak olyan sikere volt, hogy a különben érdi együttesvezető és szervező Deffend Irén (Inci) már tervezi a folytatást is.
Bár a Volánbusz járatain és a MÁV vonatain is kötelező lenne elvileg a maszkviselés, előbbin az utasok többsége nem visel maszkot. A Budapesti Közlekedési Központ pénteken bejelentette: leszállíttatják azokat az utasokat, akik maszk nélkül akarnak felszállni a járataikra.
Bemutatóval és táncházzal várja az érdeklődőket a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes augusztus 16-án az érdi főtérre. A program mottója, hogy legyen tánc Érden is, hiszen városunk is gazdag népi hagyományokkal rendelkezik, így valamennyi érdeklődő számára izgalmas programot kínálnak vasárnap délután.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának bizottságai kiírták a civil szervezeteknek szóló pályázatokat a 2020-as évre. (Civil szervezet: a civil társaság, a Magyarországon nyilvántartásba vett egyesület és az alapítvány.) A pályázatok benyújtásának határideje: egységesen 2020. szeptember 7.