22_03_29_erdmost_nincskep

Tízszer fertőzőbb a koronavírus, mint tavasszal

22_03_29_erdmost_nincskep

Tízszer fertőzőbb a koronavírus, mint tavasszal

Nem látnok, mégis tudta, hogy a vírus mostanra be fog robbanni. Felháborítónak tartja, hogy orvosszakmai kérdésekben a politika dönt. Félti a kollégáit, a pácienseit és magát az egészségügyi ellátórendszert. Dr. Berzéki Ferenccel, a Százhalom Egészségügyi Központ főigazgatójával beszélgettünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mit tapasztal, komolyan veszik az emberek a védekezést?

A battai rendelőben is sokan vannak, akik nem viselik szabályosan a maszkot. Féltem a kollégáimat, nemcsak azért, mert a COVID-fertőzés súlyos, akár végzetes következményekkel járhat, hanem mert ha tovább nő a fertőzöttek száma, és maguk az egészségügyi dolgozók is megbetegednek, akkor nagyon hamar elérkezhet az a pont, amikor az egészségügyi ellátórendszer már nem lesz képes ellátni a betegeket. Hiszen már most sincs elegendő szakember.

Hogy lehetséges, hogy a nyári szezonban nem volt járvány, majd ahogy eljött a szeptember 1-je, berobbant a vírus?

A vírus természetesen nyáron is velük volt. Azzal, hogy szabadon mehetett mindenki, ahová akart – belföldön és külföldön egyaránt – egy nagy probléma volt. Senki nem vette figyelembe, hogy a vírus mutálódott, és tízszer fertőzőbb, mint tavasszal.

Ezt eddig nem hallottam az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Akkor kimondom én. Már hetekkel ezelőtt tudtam, hogy a vírushelyzet be fog robbanni. Nem azért, mert látnok vagyok, hanem mert ismerem az adatokat és a szakemberek véleményét. Pontos számítások voltak arról, milyen iramban fog terjedni a járvány, hány ember fog megfertőződni és meghalni, csak ezt senki nem akarta elfogadni. Mindenki úgy gondolja, hogy ő majd megússza.

Számtalan ismerősöm beteg, de szerencsére nem teríti le őket annyira a vírus, mint mondjuk azokat, akik tavasszal kapták el.

Én tavasszal nem féltem, nem is hordtam maszkot, csak a kötelező helyeken. Most viszont félek, mert a vírus nem válogat. Fiatalt, időset egyaránt elér, és nagyon szerteágazóak a tünetei. Rengeteg a tünetmentes hordozó. Az immunrendszer állapotától és a kísérőbetegségektől függ, hogy ki milyen szinten lesz beteg. Gondoljon csak arra a huszonnégy éves vízilabdázóra, akit kegyetlenül legyőzött a vírus, és nagyon nehezen gyógyult meg, vagy arra, hogy fiatalok, negyvenesek is meghaltak a koronavírus miatt.

Ha ennyire rossz a helyzet, miért nem rendelnek el kijárási tilalmat és zárják be az óvodákat és az iskolákat, mint tavasszal?

Fel vagyok háborodva, hogy orvosszakmai kérdésekben a politika dönt. Azt gondolom, be lehetne vezetni olyan óvintézkedéseket, amelyek mellett továbbra is működhetne a gazdaság, ugyanakkor a járványt is meg lehetne fékezni. A saját intézményemben és a városban, ahol dolgozom, kordában tudjuk tartani a fertőzöttséget. Hogy miért? Mert a járványszabályokat megfelelően alkalmazzuk, és védőeszközöket is biztosítunk. A védőeszközök biztosítása egyébként állami feladat, de sajnos messze nem úgy működik, mint kellene.

Elképzelhető, hogy a koronavírus mostantól az életünk része lesz? 

A koronavírus-csoport nem fog eltűnni, ahogy a náthát okozó vírusok is mindig velünk vannak. Abban bízhatunk, hogy tovább mutálódik, és a végére olyan enyhe tüneteket fog okozni, mint egy sima nátha. Fontos kiemelni, hogy a vírusnak nem az a célja, hogy megölje az összes gazdatestet, hanem az, hogy tovább tudjon terjedni. Arra kérek mindenkit, hogy aki emberek közé megy, vegyen maszkot és viseljen kesztyűt, mert a kórokozó a felületeken is megmarad. Legjobb a bőrkesztyű, mivel könnyű fertőtleníteni. Ha mindenki betartja a védekezés alapvető szabályait, nem marad gazdatest, amiben tovább tud élni a kórokozó. Ellenkező esetben azonban beláthatatlanok a járvány következményei.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email