22_03_29_erdmost_nincskep

Változások a Parkvárosi Közösségi Házban

22_03_29_erdmost_nincskep

Változások a Parkvárosi Közösségi Házban

A mai naptól érvényben lévő kormányrendelet számos területen hozott változást, amely alól a Parkvárosi Közösségi Ház sem kivétel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint arról az intézmény beszámolt, az intézmény látogatható, azzal a kitétellel, hogy a látogatók kötelesek egymástól másfél méter távolságot tartani.

„Ennek értelmében, minden olyan tánc, illetve mozgásforma és bármely közösségi tevékenység, amely közvetlen testi kontaktus létesítésével valósítható csak meg (pl. társastánc) a mai naptól, sajnálatos módon NEM tartható meg intézményünkben, mivel életszerűen ezen tevékenységek folyamán a biztonságos 1,5 méteres távolságtartás nem valósítható meg”

A fenti rendelkezés értelmében termeink befogadóképessége is az alábbiak szerint változik

Szepes Gyula Művelődési Központ
– oktatótermek: maximum 10 fő
– kamara terem: maximum 30 fő

Parkvárosi Közösségi Ház
– oktatóterem: maximum 10 fő
– aula: 15 fő

A Parkvárosi Közösségi Ház eseményeire is ugyanúgy érvényesek a kormányrendeletben foglaltak, így a kulturális és sportrendezvényeken a nézőtéren a nézők – a páholyok kivételével – csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el.

Ennek értelmében a színházterem befogadóképessége 135 főre csökken, az ültetési rend pedig a jogszabályban rögzítettek szerint történhet.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email