Minden hír
Két győzelemmel és egy vereséggel kezdte az U15-os másodosztály nyugati csoportjának küzdelmeit a Delta RSE Érd, amely Tatabányán a házigazda TRSE-től ugyan 3:0-ra kikapott, de az MTK Budapest fehér csapatát és a Szent Benedek RA-t is három szettben győzte le.
A Danubius RSC két párbajtőrözője lépett pástra a rangos nemzetközi körversenyen, a Budapest Kupán, ahol a kadet korosztály mérette meg magát. Az érdi központú regionális vívóklubból Veres Máté és Hajdu Laura Nóra is két győzelemmel és négy vereséggel végzett csoportjában.
A BKK további járatokra terjeszti ki az elsőajtós felszállást. Október 9-től hétvégenként már a 31-es, a 123-as és a 123A buszokra is csak az első ajtónál lehet felszállni.
A MÁV-START jegyértékesítési rendszerében a Simple Pay fizetési szolgáltatás átmenetileg nem érhető el. Így nem lehet vasúti jegyet és helyjegyet vásárolni a MÁV App-on és az online Elvira rendszerben. A külsős szakértők dolgoznak a hiba kijavításán.
Gázszivárgás miatt lezárták az Ilonka utca az Esthajnal és Barátság utcák között szakaszát - olvasható Vezér Mihály polgármester közösségi oldalán. A tűzoltók és a katasztrófaelhárítók már dolgoznak a szivárgás megszüntetésén. A hiba elhárításáig a rendőrség lezárta az érintett útszakaszt.
Burokban született kislányt segítettek világra az érdi mentők. Amíg a nő elmondta, hogy férjével már régóta szeretnének gyermeket, a kis Nadin világra is jött. Az édesanyát és gyermekét is stabil állapotban szállíthatták kórházba.
A szeptember 29-30-án közölt előzetes adatok felülvizsgálatot és tisztítását követően október 2-án az OEVB megállapította az előválasztás hivatalos végeredményét, melyről október 3-án határozatban tájékoztatta a miniszterelnök-jelölteket és a képviselőjelölteket.
2021. október 9-én, szombaton zárva lesz az Érd Aréna uszodája – olvasható a létesítmény közösségi oldalán.
A szülöktől kér segítséget az Érdligeti Általános Iskola vezetősége, mert szeretnék lefesteni az intézmény kerítését, hogy szebb körülményeket élvezhessenek a diákok. Ehhez elsősorban színes zománc festékekre, ecsetekre, higítóra volna szükség. A festés tervezett időpontja október 9., szombat.
2022. szeptemberében indítja első osztályait a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium. Az intézménybe középiskolai felvételi eljárás keretében lehet majd jelentkezni, bővebb tájékoztatást az iskola honlapján adnak majd. Az első évben egy technikumi és egy gimnáziumi osztály indul.
Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2021. október 14-én, csütörtökön 18 órától a Brunszvik-Beethoven Közösségi Ház (Martonvásár, Emlékezés tere 2.) színháztermében közmeghallgatást tart.
Túlsúlyos karavánt vezettek ki a Pest megyei rendőrök az M0 autóúton. A karaván csak a szabálytalanság megszüntetését követően folytathatta útját.
Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere arról számolt be közösösségi oldalán, hogy a betegek biztonságos és akadálymentes bejutásának biztosítása érdekében felújítják az Egészségügyi Központ oldalsó bejáratát.
Kilencvenedik életévében elhunyt Dr. Köves László állatorvos, aki a Biatorbágy Nagyközségért kitüntetést és a Biatorbágyért Életműdíjat is átvehette. Dr. Köves Lászlót Biatorbágy saját halottjának tekinti.
Magyarország Kormánya a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola köznevelési céljainak megvalósításához, az intézmény „Oktatási funkciókkal történő bővítéséhez, a konténer tantermek kiváltásához” anyagi támogatást nyújtott.
A Martonvásári Polgármesteri Hivatal 2021. október 5-én, kedden zárva tart. Október 6-án, szerdán, a megszokott nyitvatartási és ügyfélfogadási időben várják az ügyfeleket.
A két legmagasabb osztályban érdekelt együttes kikapott, de a megyei pontvadászatban szereplő térségi csapatok közül csupán a Dunafüred-Százhalombatta szenvedett vereséget, rajta kívül pedig csak a Tárnok vesztett pontot a hétvégi fordulóban.
A Pest megyei bajnokság szuper csoportjában kezdte meg az új szezont az Érdi VSE sakk szakosztálya, amely az első fordulóban Veresegyházára látogatott és 5,5–4,5-re győzte le a házigazdákat.
Fát vág, gallyaz, gallyat darál, kaszál, locsol, zöldhulladékot szed, karbantartja a szórt burkolatú utakat és aszfaltos utakat javít október 5-én az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, amely tájékoztatta lapunkat keddi munkavégzéseiről.
Szeptember 30-án képviselő-testületi ülést tartottak Tárnokon, ahol többek között kiderült az is, hogy 147 804 forint jár vissza a csatornapénzből azoknak, akik befizették a 250 ezer forintot.
Két személyautó karambolozott Budapest XI . kerületében az Egér úton, a Péterhegyi út találkozásánál. A balesethez a fővárosi tűzoltók vonultak. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell számítani - tudatta a Katasztrófavédelem alkalmazása, a VÉSZ.
Az Országos Könyvtári Napok keretein belül késedelmi díj nélkül visszaveszi a véletlenül otthonmaradt könyveket a Csuka Zoltán Városi Könyvtár, amely színes programokkal készül október 4. és 8. között.
Három-három arany- és ezüst-, illetve egy bronzérmet és két pontszerző helyezést értek el a Diósdi DSE és Érdi Judo Club cselgáncsozói a Pakson immár negyvenedik alkalommal megtartott Atom Kupán.
Kétnapos konferenciát tartott Gödöllőn a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, ahol többek között arról beszéltek a településvezetők, hogyan kellene átalakítani a magyar önkormányzati rendszert. A részletekről Csőzik László polgármester beszélt az Érd Tv-nek.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése 2021-ben is meghirdette az Érdi Építészeti Nívódíj Pályázatot, amely a városban létesült épületek építészeti színvonalát díjazza.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve kiírta a 2022-es évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.
Megérkeztek az új szemetes edények, melyek felszerelését a Városgazda Kft. munkatársai meg is kezdték a diósdi buszmegállókban – számolt be róla Spéth Géza, a település polgármestere közösségi oldalán.
A garázs oldalfalát leburkolták és a teljes mentőgarázst kifestették az Érdi Mentőállomáson, amelynek megkezdett felújítási munkálatai nagyszerűen alakulnak – számolt be róla az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítvány közösségi oldalán.
Két-két arany- és ezüst-, illetve három bronzérmet szereztek az Érdi Kyokushin Karate SE sportolói az I. Baja Omicron Kupa Meghívásos Súlycsoportos Nemzetközi Bajnokságon, ahol formagyakorlatban és küzdelemben is indulhattak az érdiek.
Október 5-én, 6-án és 6-én is programokkal várja a szülőket, gyermekeket és kisiskolásokat a tárnoki Heinrich Antal Ház (2460 Tárnok, Fő utca 43.).
Október 6-án Érden 17 órától a Kálvin téri református templom kertjében az Aradi Vértanúkra és Batthyány Lajosra emlékezik a városvezetés. Tárnokon és Törökbálinton is a helyi Kegyeleti Parkban tartanak megemlékezést, míg Diósdon a Perczel Mór Szobornál.
Megkezdte szereplését a női röplabda NB II-U21 B-csoportjában a nyáron jelentős változásokon áteső Delta RSE Érd, amely hazai környezetben, a Bolyai János Általános Iskola tornacsarnokában szenvedett 3:0-s vereséget a Tatabányai RSE-től.
Október 6-án szerdán Érden, Tárnokon és Százhalombattán, csütörtökön pedig Budaörsön kell áramszünetre számítani, mert a szolgáltató tervezett karbantartási munkálatokat végez – derül ki az E.On honlapjáról.
Három győzelemmel és egy vereséggel ezüstérmesként zárta a Kaposváron rendezett junior kötöttfogású országos bajnokságot az Érdi Spartacus SC 130 kilogrammos birkózója, Végh Artúr.
Október 8-án 14 és 18 óra között véradást tart a Magyar Vöröskereszt területi szervezete Érden a Szepes Gyula Művelődési Központban.
Három nap alatt tíz dartsversenynek adott otthont az ÉRD Aréna. A Magyar Darts Szövetség és az Érd-EL SE által szervezett viadalokra több mint ötszázan neveztek steel és soft szakágakban, legyenek amatőrök, szabadidőkártyások vagy versenyengedéllyel rendelkezők.