aldozatsegiopont_210125

Áldozatsegítő központ nyílt Érden

aldozatsegiopont_210125

Áldozatsegítő központ nyílt Érden

Bűncselekmények kárvallottjai kaphatnak itt útmutatást arról, hogyan részesülhetnek ingyenes lelki, jogi vagy akár anyagi segítségben, hogy a traumát, a krízishelyzetet mérsékelni tudják.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ádám Katalin

Sokféleképp válhatunk áldozattá. Szélhámos weboldalon keresztül vásárolunk, a pénzünk elúszik, az áru pedig soha nem érkezik meg, vagy mást kapunk, mint amit vártunk; ellopják a pénztárcánkat a metrón; kitolják a nyitva felejtett sufniból a fűnyírót; megtámadnak a sötét utcán. Előfordulhat az is, hogy tanúként vagy családtagon keresztül kerülünk kapcsolatba valamilyen bűncselekménnyel, és akkor is fel kell dolgoznunk ennek hatásait. Áldozatként fizikai, lelki, anyagi nehézségeket szenvedhetünk el, és külön terhet jelenthet, hogy nem tudjuk, hova érdemes fordulni ilyen esetben. Az Igazságügyi Minisztérium égisze alatt kiépülő áldozatsegítő rendszer ebben ad támogatást, melynek fontos eleme az áldozatsegítő központok létrehozása, ami az elmúlt években indult a fővárosra és a megyeszékhelyekre fókuszálva. Azokon a kapitányságokon, ahol nincs ilyen létesítmény, szakemberek tartanak bizonyos időközönként félfogadást. Így volt ez Érden is egészen a közelmúltig, január közepén azonban városunkban is nyílt egy áldozatsegítő központ, a szaktárca és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésében. Pest megyében nincs is több ilyen létesítmény. A központ a rendőrség épületében, a földszinten kapott helyet, és hétfőtől csütörtökig 10-től 14 óráig várja az ügyfeleket.

Mint Latorovszky Gábor rendőr ezredes, Pest megye rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese lapunknak elmondta, nemcsak az érdi kapitányság ellátási területén élők vehetik igénybe a központ szolgáltatásait, hanem bárki, és ez fordítva is így működik, az érdiek is ellátogathatnak a fővárosi áldozatsegítő központba. „A minisztérium, illetve a kormányhivatal részéről kijelölt munkatárs dolgozik itt. Feladatuk, hogy rögzítsék és a megfelelő helyre továbbítsák az ügyfél kérését, és tájékoztassák az áldozatot, hol tudja az őt megillető segítséget megkapni. Ez lehet egészségügyi, lelki, jogi, de akár anyagi támogatás is” – hangsúlyozta az ezredes. Az áldozatsegítő központ szolgáltatásait azoknak minden esetben felajánlják, akik valamilyen bűncselekmény miatt feljelentést tesznek a rendőrségen. Erre a feljelentéssel egy időben, auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgatikusan sor kerül. Ha az áldozat igényt tart az ilyen jellegű támogatásra, a központban felvilágosítást kap arról, milyen segítségre jogosult, és arról is, hogy ezt hol és hogyan veheti igénybe. Természetesen nem csak azok fordulhatnak a központhoz, akik áldozattá váltak, illetve feljelentést tettek, a rendszer kiemelt célja a prevenció is:

„A tapasztalat az, hogy egyre jobb az áldozatsegítő központok megítélése, egyre többen élnek a felkínált lehetőséggel, de még mindig nem tartunk ott, hogy mindenki élne vele. Sokan nem akarnak további »bürokráciát«, nem akarnak utazni, túl akarnak lenni azon, ami történt. Pedig ez a rendszer csak akkor működik, ha az áldozatok is partnerek. A rendőrségnek is érdeke, hogy egyre eredményesebb legyen az áldozatsegítés, hiszen szervezetünknek nemcsak a felderítés a célja, hanem az is, hogy a kárvallottaknak tájékoztatást nyújtson abban, hol kaphatnak megfelelő segítséget, és úgy láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, e tekintetben évről évre javul a helyzet. Pest megye egyébként úttörő szerepet játszott az áldozatsegítésben, mi indítottuk el azt a rendszert, hogy minden kapitányságon fogadó időpontot biztosítottunk az áldozatsegítéssel foglalkozó kollégákhoz. Mind a szakmai oldalról, mind az ügyfelek irányából pozitív megerősítést kaptunk, reméljük, így lesz ez az érdi áldozatsegítő központ esetében is.”

Ahogy az ezredes is utalt rá, sokan azért nem akarják igénybe venni ezt a szolgáltatást, mert szégyellik, hogy áldozattá váltak, és szeretnék semmissé tenni, ami történt. Pedig sok esetben égető szüksége volna az áldozatnak a szakmai (lelki) támogatásra. Személy elleni erőszakos bűncselekmény (legyen akár szexuális indíttatású) esetén fontos lenne pszichológus segítségét igénybe venni, vagyon elleni bűncselekmény esetén pedig anyagi krízishelyzetből lendíthet ki az áldozatsegítő szolgáltatás. Előfordulhat, hogy a jogi segítségnyújtást nem tudjuk megfizetni, és ebben is támogatást kaphatunk. 

Az Érdi Rendőrkapitányság a különféle rendezvényeken is szeretné megismertetni az áldozatsegítő szolgáltatást. Szatmáriné Berczi Dolóresz címzetes rendőr százados, az Érdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója lapunknak elmondta, rendszeresen tartanak előadásokat a helyi nyugdíjaskluboknak, ahol nemcsak a lehetséges segítségnyújtásról beszélnek, hanem arról is, hogyan kerüljék el az idősek, hogy áldozattá váljanak. Az iskolákban is tartanak prevenciós foglalkozásokat, a középkorosztályt pedig a Házhoz megyünk! országos bűnmegelőzési program keretében tudják elérni. Aki többet kíván tudni az áldozatsegítő szolgáltatásokról és az elérhető segítségek formáiról, hívja a 06 80 225 225-ös ingyenes zöldszámot, vagy látogasson el az Érdi Rendőrkapitányságra, ahol hétfőtől csütörtökig 10-től 14 óráig várják azokat, akiknek segítségre van szükségük.

Inkább propaganda

Ritkán jár mostanában működő miniszter Érden, ezért kísértük kiemelt figyelemmel Varga Judit látogatását. Az igazságügyi miniszter áldozatot segíteni jött, pontosabban elmondani, hogy Érden is megnyitottak egy ilyen pontot. És ha már itt járt, Aradszki Andrással interaktív választási kampányrendezvényt tartott a Szepesben.

Mihalicz Csilla

Az Érdi Újság szeretett volna ott lenni, mármint az áldozatsegítő avatásán, mert kíváncsiak voltunk, de sajnos nem hívtak meg minket (tudomásunk szerint a polgármestert sem, ami nem gond, hiszen mégsem az ő általa vezetett településen történt mindez… , ja de.). Sebaj, akkor regisztrálunk a valódi show-ra, gondoltuk, oda viszont azért nem engedtek be, mert „nem sajtónyilvános”. Aztán mégis bejutottunk, mert – ahogy mondtuk – érdekelt minket. Sajnos kissé csalódottan távoztunk: semmi olyan nem hangzott el, amit ne olvashatnánk egy szürke hétfő délután a kormánymédia bármely felületén. Mondjuk, legalább belecsempészhettek volna valamit speciálisan az érdi választókerületet érintő kérdésekből, de nem. Pedig a miniszter asszony meghívója választókerületünk parlamenti képviselője volt. Aradszki Andrásnak jelen helyzetben moderátori szerep jutott: földobni a hívószavakat vendégének. A lebilincselő estén ezek a következők voltak: az unió döntéshozó szerveinek működésmódja és annak fideszes kritikája. Jogállamiságunk, mint olyan. Brüsszel, a hazugsággyár. NGO-k, mint az ördög földi helytartói. A miniszter asszony hiányolta a tagállamok saját véleményét, ezek helyett ugyanis a jogállamisági jelentés (az NGO-k mellett) „az Akadémiára és mindenféle tudósokra mutogat, akik 10-20 éve csak szörnyűségeket írnak erről az országról”. De mi „megvédjük az értékrendünket, megvédjük a MAGYAR CSALÁDOKAT, megvédjük a határzárunkat, megvédjük a rezsicsökkentésünket…”.

Szerencsére hazánk Brüsszelben sem védtelen, hiszen Varga Judit személyében olyan harcost tudhat magáénak, aki úgy érzi, „fantasztikus, hogy mi ezt a feladatot megkaptuk, és védhetjük a hazát. Mert ez egy igazi honvédő háború.” Kiderült, hogy a többi európai nép mind sokkal szerencsésebb, tudniillik „míg más népek ingyen kapták a szabadságot, mi azért mindig meg kellett, hogy küzdjünk…, És igazából, amikor minket jogállamisági köntösbe bújtatva bántanak és boszorkányüldözés alá vetnek, akkor ezt a szuverén döntést (értsd: a magyar emberek választását) nem akarják tisztelni. „Nekünk van egy értékrendünk: mi a keresztény Európában hiszünk. Mi hiszünk a családok erejében, hiszünk abban, hogy Európa jövője nem a bevándorlásban van, és azt nem pozitív dolognak tartjuk, hanem egyfajta veszélynek, mind a kultúránkra, mint a jövőnkre nézve.”

Magyarán szólva. Ők rosszak, mi jók vagyunk. Nem olyan bonyolult ez. Egyébként meg „nem pihenhetünk, nehéz időszak vár ránk” – érzékeltette Aradszki András, és fölmerült benne a kérdés, hogy vajon „mennyire fognak az európai uniós szervek beavatkozni a magyar választásokba?”. Amit egyébként már most is megtesznek azzal, hogy „jogosulatlanul tartanak vissza jogosan járó összegeket”. Volt ezen kívül még szivárványos zászló, migránssimogató „liberális gőzhenger”, és – a teljes interaktivitás jegyében – szót kapott egy érdi Fidesz-önkéntes is. A végén pedig a közönség a legnagyobb megelégedéssel távozhatott, mert arra még sikerült időt szakítani, hogy bárki, aki szeretett volna, szelfizhetett egyet a miniszter asszonnyal.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email