Június 4-én szombaton az Érd és térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft. ismét gyűjti a zöldhulladékot. Mutatjuk a részleteket!
Friss Magyar Kupa-győztessel, tavalyi bajnoki aranyérmessel erősít az ÉRD! A védekező specialista nem ismeretlen klubnál, hiszen 2011 és 2015 között már játszott itt.
Júniusban horgászversennyel várja tagjait, júliusban pedig az érdieknek rendez családi napot a Horgászegyesület.
Június elsejétől visszaállt a korábbi ügyfélfogadási rend a Polgármesteri Hivatalban.
A közel harmincéves régi játszóezközöket idén újakra cserélik a parkvárosi Szivárvány Óvodában, számolt be róla Szűcs Gábor alpolgármester a Bundáskenyér című reggeli műsorunkban. A fejlesztésre az OTP Banktól vett fel hitelt az önkormányzat.
A Fidesz alig leplezett várakozásai ellenére nem távolították el polgármesteri székéből Csőzik Lászlót, Érd ellenzéki polgármesterét. Az Átlátszó cikke.
A terveknek megfelelően haladnak a százhalombattai városi strand felújítási munkálatai, így a létesítmény június 4-től, Pünkösdtől ismét várja a vendégeket.
Június 1-e a Szülők Nemzetközi Napja. Csabi és édesanyja története akár e nap szimbóluma is lehetne.
Második gyermeke születését követően Érden tér vissza a kiváló jobbszélső, Dávid-Azari Fruzsina. Így az Érd rutinos játékossal erősödött.
Többek között favágás, gallyazás, gallydarálás, kaszálás, locsolás, zöldhulladék összeszedése, járdák és utak javítása és felújítása vár az ÉKFI dolgozóira június 1-jén, szerdán.