szikraevgyogypedagosusa_230523

Két érdit is jelöltek az Év Gyógypedagógusa díjra

szikraevgyogypedagosusa_230523

Két érdit is jelöltek az Év Gyógypedagógusa díjra

Harmadik éve választják meg az Év Gyógypedagógusát, érdiekre is szavazhatunk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Év Gyógypedagógusa díjat a Szikra Tehetséggondozó Egyesület hívta életre, hogy ezzel is növelje a a szakma, és a benne dolgozók elismertségét. A verseny kétkörös. Az elsőben ajánlásokat vártak, majd az öt, legtöbb jelölést szerző gyógypedagógus került be a közvetlen szavazásos versenybe.

Petrovics Kornél, a Szikra alapító tagja az ÉrdMostnak elmondta: mintegy harmincöt pedagógust terjesztettek fel a díjra az ország számos pontjáról. Nagy öröm, hogy két érdi gyógypedagógus is van azok között, akik a legtöbb jelölést kapták: Novics Judit és Kákonyi Elizabeta. Mindketten a Szikránál dolgoznak.

Részleteket itt ovashatnak a két érdi gyógypedagógus munkásságáról, és ugyanitt lehet voksolni is.

Az érdi gyógypedagógusok  ötödmagukkal vesznek részt a közvetlen szavazáson. Petrovics Kornél elárulta, hogy az első két helyen álló gyógypedagógus már ezer feletti szavazatot szerzett. Bárki voksolhat (egy EP-címről csak egy alkalommal) rájuk május 31-ig. Június 4-én hirdet majd eredményt a Szikra.

Az  a pedagógus, aki a legtöbb szavazatot kapja, a Szikra és az OTP bank együttműködésének köszönhetően 150 ezer, a második helyezett 75 ezer, a harmadik pedig 40 ezer forint pénzjutalomban részesül az ünnepélyes díjátadón.

De önmagába az elismerés is komoly rangot jelent. Mint Petrovics Kornél elmondta, három éve egy győri pedagógus nyert. Büszke volt rá, közzétette az elért eredményt, a győri média is foglalkozott vele, és ma már saját vállalkozása van. 

 

Fotó: Szikra Egyesület, Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email