Minden hír

"Kattognak a gyorsvonatkerekek,/Robogok az ifjúságba vissza./Akácillatot fúj felém a szél,/az égbolt kék, felhőtlen, tiszta." Megjelent az Érdi Irka Irodalmi-kulturális Folyóirat IX. évfolyamának 2., júniusi száma. Benne versek, kelta mese, haikuk, novellák, beszámolók, diák alkotók. Lapozzon bele!
Huszonhét éve jelölték ki Semmelweis Ignác születésének napját a magyar egészségügy napjának. Nyolc éve pedig az egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nappá is vált július 1-je. Érden a dr. Romics László Egészségügyi Intézményben tartottak ünnepséget ez alkalomból.
A művelődési központ egyik legrégebbi közössége, a szövőműhely és az ahhoz kötődő guzsalyas klub közös kis kiállításon mutatkozik be az előtéri tárlókban. A Tamaska Józsefné vezette csoportokban sokan sajátították már el a szövés fortélyait, de most újabb tagtoborzásnak is beillő akcióra készülnek.
Legutóbb néhány hete, a Tiszakécskén rendezett Európa-bajnokságon, 65 és fél kilóval mérlegelve, masters 1 kategóriában sikerült új magyar csúcsot teljesítenie, 142,5 kilogramm súlyt emelt fekve. Tavaly egy hónap alatt két világbajnokságon indult, és mindkettőn első helyezést ért el.