22_03_29_erdmost_nincskep

Később osztják a tyúkokat

22_03_29_erdmost_nincskep

Később osztják a tyúkokat

Az előzetesen meghirdetett időponthoz képest az ugrásszerűen megnövekedett tenyésztojás kereslet miatt csúszik a tyúkok átadási határideje, közölte az ÉTH. A tyúkokkal a környezetvédelemért elnevezésű akcióban idén is három-öt tyúkot igényelhettek ingyen az érdiek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdi háztartások idén is ingyenesen igényelhettek a cégtől családonként 3-5 szárnyast. Egy tyúk évente 30 kilogramm amúgy biológiailag lebomló hulladékot fogyaszt el, ráadásul még tojást is tojik. Az igénylés feltétele mindössze annyi volt, hogy egy éven át “kapirgálós” módon tartsa a tyúkot a kert tulajdonosa.

Az ÉTH a programban  résztvevőknek tenyész tyúkokat oszt ki, ami azt jelenti, hogy a tyúkok átadásának  időpontját minden esetben a keltetők és a naposcsibe igényhez igazítják a termelők. 

A kommunális szolgáltató a hétvégén azt írta, hogy a koronavírus hatása megjelent baromfitartásban is és az ugrásszerűen megnövekedett  tenyésztojás  kereslet miatt  kénytelenek csúsztatni a tyúkok átadát. 

Így a korábbi időpontok az alábbiak szerint módosulnak: 

  •  Akinek május 26., keddre volt időpontjuk  , azoknak az új időpont, június 9., kedd, 
  •  Akiknek  május 27., szerdára volt időpontjuk,  azoknak az új időpont  június 10.,  szerda,
  • Akiknek  június 2., keddre volt időpontjuk azoknak az új időpont  a  június 11.,  szerda.

Az átadás egyéb feltételei változatlanok, a napi ütemezésben nincs változás, és az átvétel ugynúgy a Zámori úti gazdaboltban lesz. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email