Minden hír
A veszélyhelyzetre tekintettel lehetőség nyílt arra, hogy egyes tevékenységek engedély helyett bejelentés alapján is folytathatók legyenek. Így egy építmény használatba vételének engedélyezése is gyorsabbá és egyszerűbbé válhat. Az ügyintézés menetéről Érd jegyzője is tájékoztatást adott ki.
VÍzvezeték-rekonstrukciós munkálatok miatt szerdán 8 és 14 óra között szünetelhet az ivóvíz-szolgáltatás több érdi utcában.
Hiába csökken a koronavírusos esetek száma, továbbra is vigyázni kell, hiszen a mai napig az ország különböző részein találnak betegeket - mondta Szlávik János infektológus, a Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa a Kossuth Rádióban.
3535-ről 3556 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 5 idős krónikus beteg.
Öt nap különbséggel adott, majd vett el Érdtől több mint 37 millió forintot a kormány. Így nem épül a közeljövőben pihenőpark és futókör Parkvárosban. A Miniszterelnökségen működő programiroda különös módon indokolt.
Május 18-án elhunyt a budapesti Fő utcai tragédia során a második emeletről kizuhanó Nagy Richárd, aki nyolc napig volt agyhalott és kezelték életveszélyes, válságos állapotban.
Életének 71. évében elhunyt a híres érdi cukrász, Csengerújfalui-Osváth Jánosné, ahogy mindenki ismerte, Babika. Az Érdi Újság 2017. augusztus 2-i számában megjelent interjúnkkal emlékezünk rá!
„Legfőképpen az ellen tiltakozunk, hogy azért, mert valaki a facebookon posztol valamit, azért bárkit 2020-ban, itt ma, Magyarországon egy állítólagos demokráciában el lehet vinni reggel a családjától” – húzta alá az Érd központjában dudaszóval kifejezett tiltakozás mondanivalóját Lengyel Péter.
A kijárási korlátozás felfüggesztésével fokozatosan térünk vissza a normalitások világába, ennek következő állomásaként május 20-tól – egy kivétellel – megnyílik az összes érdi játszótér és sportpark – jelentette be Szűcs Gábor alpolgármester az Érd Tv-nek adott interjújában.
Május 20-án, szerdán 8.00 és 14.00 között vezeték-rekonstrukció miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Postástelepen – tájékoztatott az ÉTV.
Az online vásárlás az elmúlt hónapban meghaladta az összes egyéb költési formát: a magyarok több mint egyharmada elmondása szerint még soha nem vásárolt annyit online, mint az elmúlt hetekben. Az európaiak 57 százaléka gondolja ugyanezt.
Legkésőbb május 20-ától már Pest megyében is minden járaton - a Budapestet érintőkön is - visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend - tájékoztatta a Volánbusz Zrt. hétfőn az MTI-t.
Útépítés miatt ideiglenes jelzőlámpa irányítja a forgalmat a Diósdi úton az Antal utca és az András utca között, emiatt folyamatos a torlódás az alagút irányába és onnan kifelé is.
Bár egymás mellett élünk, egyre kevésbé van időnk arra, hogy megismerjük egymást. Ezen is akart változtatni tavaly a szomszédünnep. Azt, hogy igény van rá, mi sem bizonyítja jobban, hogy csaknem 30 utcában szomszédoltak az érdiek. Az idei találkozót szeptember 5-én rendezik meg városszerte.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3535 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - olvasható a Koronavírus.gov.hu portálon.
Több mint 400 diósdi, érdi és tárnoki rászorulónak készítettek vasárnapi ebédet a keresztény egyházak. Az összefogás nem új keletű, az akcióval elsősorban a térség időseit és nagycsaládosait célozták meg.
Két hónapja már, hogy nem találkozhattak egymással személyesen az osztálytársak. Elmaradnak az osztálykirándulások, a közös bulik, ahogy az Érd Legösszetartóbb Osztálya pályázat ünnepélyes díjkiosztója is. Nyertes természetesen hirdettek: most megmutatjuk, melyik három osztályt díjazták.
A koronavírus-fertőzés lefolyását súlyosbító rizikótényezőkről beszélt az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus főorvosa.
Kell egy hely, ahol a tizenévesek elmondhatják, eljátszhatják, elénekelhetik azt, ami fáj, és ahol együtt örülhetnek annak, ami jó. Az Ifiklub ilyen. És bár márciusban ők is bezártak, az online térben sokféle programmal várják a fiatalokat.
Nemcsak a koronavírus lehet fenyegető lehet ránk nézve, hanem a veszélyhelyzettel járó stressz, a családon belüli erőszak is. A közelmúltban jelentősen megnövekedett az ilyen esetek száma. Gecse-Simon Orsolya traumaszakértővel, a Szociális Gondozó Központ intézményvezető-helyettesével beszélgettünk.
Fokozatosan indulnak újra a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény szakrendelései, pár hét múlva az egynapos sebészet is megnyithatja kapuit. Vannak olyan szolgáltatások, amelyek elindultak ugyan május második hetében, de csak korlátozottan vehetők igénybe.
A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Eddig lényegesen többen, mint tavaly - mintegy 735 ezren - adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat.
Vasárnap éjfélkor megszűnnek a koronavírus-járvány miatt bevezetett budapesti kijárási korlátozások.
3473-ról 3509 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 3 idős krónikus beteg.
Bogner Mária Margitra emlékeztek a Szent Mihály Templom kertjében, a vizitációs nővér sírjánál. A rendkívüli helyzetre való tekintettel szűk körben megtartott rendezvényen városvezetők és képviselők is részt vettek. A szentmise sem maradt el, ezt múlt szombaton celebrálták, zárt ajtók mögött.
Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.
A fővárosban is áttérhetünk a védekezés második szakaszára. Budapest mindig két héttel követi majd vidéket - jelentette be közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután.
Amfetamint, növényi anyagmaradványt, digitális mérleget, piacra szánt kábítószertartalmú és üres tasakokat és közel kétmillió forintot találtak az érdi rendőrök egy helyi házkutatás során. Letartóztattak egy férfit, aki beismerő vallomást tett.
A megengedett legnagyobb látogatószámmal nyitotta meg kapuit az érdi piac; a parkoló megtelt, és a reggeli órákban hosszú sorban várakoztak a vevők a belépésre. Ugyanakkor az árusok arra panaszkodnak, hogy csökkent a forgalom - igaz, termelőből, viszonteladóból is kevesebb volt a szokásosnál.
3417-ről 3473-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 6 idős krónikus beteg.
Tárnokon nincs fertőzött, jelenleg ketten vannak hatósági házi karanténban – tájékoztatta az Érd FM 101.3-at település polgármestere Lukács László, aki arról is beszélt, hogy az egészségházba beszerezték a kontakt hőmérőt.
Lehet szervezni és lesz is napközis tábor a nyár folyamán Érden is. Egyelőre csak napközis jellegű táborokat lehet tartani, az ottalvósakról a kormány a hónap végén dönt.
Hogyan töltöd a karantén unalmas napjait? Most megmutathatod! Az Ifjúsági Önkormányzat fotó- és videópályázatot indított általános és középiskolásoknak; kreatív, mulatságos felvételeket várnak, és a legjobbakat díjazzák is.
Május végén osztják a tyúkokat, amelyet a lakosság az ÉTH Tyúkokkal a környezetvédelemért elnevezésű akciója során igényelhetett. Ahogy az előző öt évben, úgy idén is három-öt tyúkot igényelhettek ingyen az ÉTH szolgáltatási területén élő lakosok. A tyúkosztás idén május 26-án és 27-én lesz.
Meghalt 6 krónikus beteg, és 37-tel, 3417-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu péntek reggel.
Sáros eső esik napok óta szaharai porból, emiatt minden autó és ablak úgy néz ki, mintha homokkal fújták volna be, mondta el az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában Takács Lajos, amatőr meteorológus. A szakember szerint hétfőig várható hasonló csapadék, ezért óvva int mindenkit az autómosástól.