Minden hír
Útépítés miatt ideiglenes jelzőlámpa irányítja a forgalmat a Diósdi úton az Antal utca és az András utca között, emiatt folyamatos a torlódás az alagút irányába és onnan kifelé is.
Bár egymás mellett élünk, egyre kevésbé van időnk arra, hogy megismerjük egymást. Ezen is akart változtatni tavaly a szomszédünnep. Azt, hogy igény van rá, mi sem bizonyítja jobban, hogy csaknem 30 utcában szomszédoltak az érdiek. Az idei találkozót szeptember 5-én rendezik meg városszerte.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3535 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - olvasható a Koronavírus.gov.hu portálon.
Több mint 400 diósdi, érdi és tárnoki rászorulónak készítettek vasárnapi ebédet a keresztény egyházak. Az összefogás nem új keletű, az akcióval elsősorban a térség időseit és nagycsaládosait célozták meg.
Két hónapja már, hogy nem találkozhattak egymással személyesen az osztálytársak. Elmaradnak az osztálykirándulások, a közös bulik, ahogy az Érd Legösszetartóbb Osztálya pályázat ünnepélyes díjkiosztója is. Nyertes természetesen hirdettek: most megmutatjuk, melyik három osztályt díjazták.
A koronavírus-fertőzés lefolyását súlyosbító rizikótényezőkről beszélt az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus főorvosa.
Kell egy hely, ahol a tizenévesek elmondhatják, eljátszhatják, elénekelhetik azt, ami fáj, és ahol együtt örülhetnek annak, ami jó. Az Ifiklub ilyen. És bár márciusban ők is bezártak, az online térben sokféle programmal várják a fiatalokat.
Nemcsak a koronavírus lehet fenyegető lehet ránk nézve, hanem a veszélyhelyzettel járó stressz, a családon belüli erőszak is. A közelmúltban jelentősen megnövekedett az ilyen esetek száma. Gecse-Simon Orsolya traumaszakértővel, a Szociális Gondozó Központ intézményvezető-helyettesével beszélgettünk.
Fokozatosan indulnak újra a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény szakrendelései, pár hét múlva az egynapos sebészet is megnyithatja kapuit. Vannak olyan szolgáltatások, amelyek elindultak ugyan május második hetében, de csak korlátozottan vehetők igénybe.
A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Eddig lényegesen többen, mint tavaly - mintegy 735 ezren - adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat.
Vasárnap éjfélkor megszűnnek a koronavírus-járvány miatt bevezetett budapesti kijárási korlátozások.
3473-ról 3509 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 3 idős krónikus beteg.
Bogner Mária Margitra emlékeztek a Szent Mihály Templom kertjében, a vizitációs nővér sírjánál. A rendkívüli helyzetre való tekintettel szűk körben megtartott rendezvényen városvezetők és képviselők is részt vettek. A szentmise sem maradt el, ezt múlt szombaton celebrálták, zárt ajtók mögött.
Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.
A fővárosban is áttérhetünk a védekezés második szakaszára. Budapest mindig két héttel követi majd vidéket - jelentette be közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután.
Amfetamint, növényi anyagmaradványt, digitális mérleget, piacra szánt kábítószertartalmú és üres tasakokat és közel kétmillió forintot találtak az érdi rendőrök egy helyi házkutatás során. Letartóztattak egy férfit, aki beismerő vallomást tett.
A megengedett legnagyobb látogatószámmal nyitotta meg kapuit az érdi piac; a parkoló megtelt, és a reggeli órákban hosszú sorban várakoztak a vevők a belépésre. Ugyanakkor az árusok arra panaszkodnak, hogy csökkent a forgalom - igaz, termelőből, viszonteladóból is kevesebb volt a szokásosnál.
3417-ről 3473-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 6 idős krónikus beteg.
Tárnokon nincs fertőzött, jelenleg ketten vannak hatósági házi karanténban – tájékoztatta az Érd FM 101.3-at település polgármestere Lukács László, aki arról is beszélt, hogy az egészségházba beszerezték a kontakt hőmérőt.
Lehet szervezni és lesz is napközis tábor a nyár folyamán Érden is. Egyelőre csak napközis jellegű táborokat lehet tartani, az ottalvósakról a kormány a hónap végén dönt.
Hogyan töltöd a karantén unalmas napjait? Most megmutathatod! Az Ifjúsági Önkormányzat fotó- és videópályázatot indított általános és középiskolásoknak; kreatív, mulatságos felvételeket várnak, és a legjobbakat díjazzák is.
Május végén osztják a tyúkokat, amelyet a lakosság az ÉTH Tyúkokkal a környezetvédelemért elnevezésű akciója során igényelhetett. Ahogy az előző öt évben, úgy idén is három-öt tyúkot igényelhettek ingyen az ÉTH szolgáltatási területén élő lakosok. A tyúkosztás idén május 26-án és 27-én lesz.
Meghalt 6 krónikus beteg, és 37-tel, 3417-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu péntek reggel.
Sáros eső esik napok óta szaharai porból, emiatt minden autó és ablak úgy néz ki, mintha homokkal fújták volna be, mondta el az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában Takács Lajos, amatőr meteorológus. A szakember szerint hétfőig várható hasonló csapadék, ezért óvva int mindenkit az autómosástól.
A rendőrség csütörtökön elfogta azt a kábítószer-kereskedőt, aki drogot adott el annak a társaságnak, amelynek egyik tagja május 9-én egy Fő utcai lakás emeletéről az utcára vetette magát - számolt be róla a csütörtöki online sajtótájékoztatón Balotai Attila a BRDK Felderítő Főosztályának vezetője.
„Szerencsére Diósd városa kevésbé érintett a járványhelyzet tekintetében. Jelen pillanatban egy vírusos fertőzöttet tartunk nyilván és nyolc fő van emiatt három különböző helyen karanténban” – ezt dr. Simon Mária, Diósd jegyzője nyilatkozta az Érd Tv-nek a koronavírus-járvány helyi vonatkozásáról.
„Mi az ÉRD Arénát és az Érdi VSE Sporttelepét fogjuk megnyitni, leginkább azért, hogy az utánpótlás el tudja kezdeni az edzéseit, ez egy fontos előrelépés” – mondta az Érd Tv-nek adott interjújában Csőzik László a kijárási korlátozással kapcsolatos enyhítés egyik érdi vonatkozásáról.
A kormány szerdán arról döntött, hogy a mindenkire kötelező közös szabályokon nem változtatnak, a másfél méteres távolság és a maszkviselés továbbra is kötelező marad. Pest megyében enyhítenek a korlátozásokon, mostantól a többi megyével egyenértékűnek tekintik.
A Csuka Zoltán Városi Könyvtár május 18-tól korlátozott szolgáltatással várja az olvasókat. Ez elsősorban a kikölcsönzött dokumentumok visszavételére vonatkozik, ezek minimum 72 órára karanténba kerülnek.
Szombaton reggel 6-tól délután 3-ig megnyitja kapuit az érdi piac, 9-12 óra között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak - erről Csőzik László beszélt a Bundáskenyérben. A polgármester elmondta azt is: nincs tudomása a koronavírus okozta érdi halálesetről, és Érd jól vizsgázott a védekezés terén.
Két részletben költöznek be az Fehérvári út-Bagoly utca sarkán megépült rendelőbe az orvosok: május 18-ától, hétfőtől már ott tudnak dolgozni a gyermekorvosok és a védőnők, míg a háziorvosok és a gyógyszertár június 2-án kezdi meg működését az új épületben – tudtuk meg Tetlák Örs alpolgármestertől.
A koronavírus-járvány miatt továbbra sem lehet megtartani a hagyatéki eljárásokhoz kapcsolódó tárgyalásokat, de van egy alternatív megoldás.
Lassult és jelentősen drágult az Európán kívüli postai küldemények szállítása a koronavírus-járvány miatt.
3341-ről 3380-ra nőt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 6 krónikus beteg.
Mint azt szerdán hírül adtuk, pályázati forrás segítségével futópálya épülhet Parkvárosban. A részletekről most Csőzik László polgármester számolt be közösségi oldalán, hangsúlyozva: ez óriási lehetőség a városnak, mivel az új parkban komplex szabadidős fejlesztést indíthatnak be.
A növekvő igények miatt május 18-án újra nyitnak az óvodák Érden, jelentette be Csőzik László polgármester az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című reggeli műsorában csütörtökön. Hétfőtől a felügyeletet minden tagóvodában, csoportonként legfeljebb öt gyereknek biztosítják. FRISS INFORMÁCIÓK