22_03_29_erdmost_nincskep

10 millió forint 77 rászoruló továbbtanulónak

22_03_29_erdmost_nincskep

10 millió forint 77 rászoruló továbbtanulónak

Eldőlt, kik kapják Érden a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjakat 2021-ben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érd önkormányzata is csatlakozott a Bursa Hungarica 2021-es forulójához, amire november 5-éig lehetett a fiataloknak beadniuk a pályázatokat. A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer célja a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása.  

A pályázatra olyan hátrányos helyzetű, rászoruló diákok pályázhattak, akik nappali tagozatos, teljes idejű jogviszonnyal rendelkeznek, vagyis nem számít, hogy állami ösztöndíjas vagy önköltséges formában tanulnak, illetve felsőoktatási szakképzésben tanulók is megpályázhatták. Olyan diákok is jelentkezhettek, akik a következő tanévben szeretnék megkezdeni felsőfokú tanulmányaikat: ők csak azután kapják meg a támogatást, hogy bekerültek. A diákoknak természetesen állandó lakcímmel kell rendelkezniük a településen, ahol a támogatást kérték.

Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév:  a 2020/2021. tanév második (tavaszi), illetve a 2021/2022. tanév első (őszi) féléve. Az ösztöndíj folyósításának kezdete legkorábban 2021 márciusa.

Csőzik László polgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy a beérkezett pályázatok közül csaknem az összeset támogatni tudják jövőre.

Érd egy olyan gondoskodó város, amely szívén viseli az érdi fiatalok jövőjét, így a rengeteg beérkezett pályázat majd’ mindegyikét támogatni tudtuk. Ezáltal 2021-ben összesen 10 millió forinttal támogatunk 77 fiatal rászoruló tehetséget.

Szeretettel gratulálok azon tanulóknak, hallgatóknak, akik sikeresen pályáztak az ösztöndíjra, képzésükhöz sok örömöt és sikert kívánok! A jövő a tiétek!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email