Költözködik a Batthyány

Költözködik a Batthyány

December 2-4. között átköltözködnek a pedagógusok a régi, bontásra váró forfaépületből az új általános iskolai szárnyba. A három tanítás nélküli munkanapot követően, hétfőn, már az új iskolában kezd a tizenhét osztály. Videóval.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Így festett csütörtökön az egyik tanterem, még a régi épületben:

Az új szárnyba már megérkeztek az önkormányzat által beszerzett székek, asztalok, szerdától péntekig pedig az iskola munkatársai összecsomagolták azokat a kiegészítő bútorokat, kisebb eszközöket, amelyekre szükség lesz a tanításhoz.

Mint Kozma Zoltánné igazgató elmondta, folyamatosan jönnek az új bútorok, december közepén öltözőszekrényeket, januárban táblákat várnak. Az éttermi berendezés már megérkezett, így az étkezést is biztosítani tudják a tanulók számára.

Ami a költözést illeti, az iskola dolgozóinak főként csomagolni, dobozolni kellett, a szállítók, illetve a kivitelezők segítenek a régi iskolából átvinni a bútorokat az újba.

Természetesen nemcsak az általános iskolai szárnyat, hanem a hozzá tartozó udvart – és benne a játszóteret – is birtokba tudják venni hétfőn a gyerekek. A sportpályák (a régi iskolaudvaron) később készülnek majd el, hiszen ott fel kell húzni a gimnáziumi szárnyat is. A tornacsarnokot természetesen használhatják a diákok.

Az új iskoláról itt és itt talál több fotót.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email