Minden hír

Hivatalosan is az örökös boldog iskola címmel ismerték el a Bolyai János Általános Iskolát a boldogságprogram szervezői. A boldogságórákat két éve vezették be az iskolában, akkor még csak egy osztályban, ma pedig már huszonkilencben fejlesztik a gyerekek önbecsülését és tanítják őket a boldogságra.
40 órás tanfolyamot indít novemberben a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület olyan önkéntesek számára, akik erőt és kedvet éreznek ahhoz, hogy életük végén járó embertársaiknak segítsenek a betegágy mellett. A képzésre november 13-áig lehet jelentkezni az egyesület honlapján.
Majdnem négy évtizedes szakmai múlt áll mögötte. A fővárosban, Újpalotán kezdte óvónői pályafutását, majd 23 évvel ezelőtt az érdi Bem téri óvodában helyezkedett el. Óvónőként, később tagóvoda-vezetőként, jelenleg pedig a Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyetteseként dolgozik.