22_03_29_erdmost_nincskep

Idén is többszáz vonat újul meg

22_03_29_erdmost_nincskep

Idén is többszáz vonat újul meg

Folytatódik a MÁV-Start vasúti járműveinek korszerűsítése, melynek részeként a tavaly felújított 340 személykocsi, motorvonat és mozdony után idén további 376 személykocsi újul meg.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint arra a vasúttársaság honlapján megjelent közlemény emlékeztet, 2020-ban a MÁV-Start összesen 340 CAF, DVJ, DWA, halberstadti személykocsija, és Uzsgyi motorvonata újult meg, ezek közül 73 komfortjavításon esett át, 22 mozdonyt pedig felújítottak. Ezek mellett a Talent motorvonatok közül ötöt újítottak fel, míg kilenc Flirt motorvonatot egységesítettek.

A tervek szerint idén ez a munka folytatódik és 376 személykocsi újul meg, a mozdonyok közül pedig tizenhét különböző mértékű felújításon esik át.

A MÁV-Start kiemelte, 2013 óta a 2100 üzemben lévő jármű közel fel megújult vagy újul meg. Kitértek rá, hogy a következő években is több új jármű állhat forgalomba, hiszen a megrendelt 40 KISS emeletes motorvonatból eddig kilenc közlekedik, de 2022 végéig a megrendelt járművek mindegyike forgalomba áll a fővárosban és az elővárosokban. Részletezték azt is, hogy februárig 53 saját gyártású IC+ kocsi állt forgalomba és év végéig a 90 darabos széria többi szerelvénye is elkészül.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email