Minden hír
Elkészítették a női kézilabda Magyar Kupa harmadik fordulójának párosításait, melynek értelmében a sorozathoz ebben a körben csatlakozó ÉRD az NB I/B-s Hajdúnánási SK-val vív meg.
Év végére elkészül a Kelenföld – Pusztaszabolcs vasútfejlesztés Százhalombattát érintő része. Az építési munkák befejezésével 2021 első felében már teljes egészében élvezhetjük a gyorsabb és kényelmesebb vasutat – tájékoztatta a Százhalombattai Hírtükröt Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője.
Idén hétszázezerrel többen intézték adóügyeiket az Ügyfélkapun, és nagyjából ugyanennyivel csökkent a NAV ügyfélszolgálatain személyesen megjelenő ügyfelek száma. A koronavírus-járvány miatt előtérbe kerültek a biztonságosabb, digitális kommunikációs csatornák.
Gyertyagyújtással emlékezik kedd este hét órakor Csőzik László a bécsi merénylet áldozataira. A polgármester arra kéri az érdieket, hogy aki szeretne csatlakozni, kifejezve gyászát, szolidaritását, az szintén helyezzen el egy mécsest, vagy egy virágot a főtéren.
Az önkormányzat felhívást tett közzé az Érd Kiváló Sportolója, valamint az Érd Kiváló Sportcsapata Díjra, amit azok az általános és középiskolás diákok nyerhetnek el, akik egyéni vagy csapatsportágban országos diákolimpián, bajnokságon kimagasló helyezést értek el, illetve válogatott kerettagok.
Az intézmény a honlapján közölte a tudnivalókat.
3989 újabb embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 86769-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
November 2-án megkezdődött a magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozata, november 30-ig számos ismeretterjesztő előadással várják a közönséget az online térben, többek közt a koronavírussal kapcsolatban is.
A hetedik fordulóig kellett várnia első hazai győzelmére a 5 Stars Érdi VSE futsalcsapatának, amely az NB II Nyugati csoportjában az ÉRD Arénában múlta felül a PEAC-ot.
Egyhónapos kihagyás és győztes visszatérés után november 4-én, 18 órától újabb bajnokit vív az ÉRD női kézilabdacsapata, amely az NB I 14. fordulójában a listavezető Siófok KC-t látja vendégül az ÉRD Arénában.
Jön a hideg, szükség van a meleg ruhára, és sok helyen elkel az élelmiszertámogatás is. A családsegítő Vörösmarty utcai épületében heti két alkalommal vehetnek át a nélkülözők élelmiszercsomagot, ruhaneműt pedig minden hétköznap kora délután kaphatnak (vagy adhatnak le) az Emma utcában.
Az Ercsi Eötvös József Általános Iskola igazgatója, Orth László Facebook-bejegyzésben tudatta: az egyik tanítónő váratlanul elhunyt, illetve hogy további hét kollégájuk nem tud betegség miatt bemenni dolgozni, mások pedig koronavírussal fertőzött családtagjaik miatt kényszerülnek otthon maradni.
A Lidl Magyarország november 5-től újrahasználható zsákokat kínál vásárlói számára. A zsákok az üzletlánc összes áruházában, így Érden is elérhetőek lesznek. A cél a környezettudatosabb vásárlásra ösztönzés és a műanyag felhasználás csökkentése.
Kormányhatározat született a Budapest–Érd–Százhalombatta bicikliút előkészítéséről és kivitelezéséről.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2020. november 2. és 2020. november 8. között rendkívüli szünetet rendelt el az Érdi Kincses Óvoda Tündérkert Tagóvodájában, mert koronavírussal fertőzött dolgozót találtak.
A koronavírus járvány számos változást hozott a Csuka Zoltán Városi Könyvtár életébe is. Bár továbbra is látogathatjuk az intézményt, de csak bizonyos szabályok betartása mellett.
A hét közepén a benzin és a gázolaj ára is csökkenni fog.
Az ősz beálltával sokan veszik igénybe a különböző fürdők szolgáltatásait, erről az élvezetről a koronavírus járvány miatt sem szeretnének lemondani a fürdőzni vágyók. A november 2-án életbe lépett szigorítások elsősorban nem a fürdővendégeket, inkább az üzemeltetőket érintik.
Megérkezett a hivatalos építési engedély a Vadlúd utcai körforgalomra, építési terület lett a kibővülő bölcsőde, de bizottsági és testületi ülést is tartottak múlt héten Tárnokon.
A kivitelező hibája miatt egy hétre lezárják a Deák Ferencről elnevezett Hárosi Duna-hidat.
Kontrollált erőtér címmel nyílt meg a Városi Galériában Révész Ákos festőművész kiállítása. Az alkotások december 5-ig tekinthetőek meg.
Idén november 2-án és 9-én szavazhatnak az érdi középiskolába járó diákok, ki legyen az Ifjúsági Önkormányzat diákpolgármestere.
Előszeretettel választják búvóhelyül a kertünkben található avart a sünök, ezért egy óvatlanul végzett kertrendezés az egyébként védett állatok pusztulását okozhatja.
Egy egyhangú pontozásos győzelem és egy megosztott pontozású vereség után nem tudott dobogóra állni a férfi ökölvívó országos bajnokságon a 69 kilogrammban érdekelt tavalyi ezüstérmes, Pócza Milos.
3581 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést, ezzel a hazánkban regisztrált esetek száma 82 780-ra nőtt. Pest megyében az elmúlt 24 órában 601 fertőzöttet regisztráltak, így a régióban azonosított fertőzöttek száma átlépte a tízezret (10 168 fő).
Az iskolai sportköri tevékenységek felfüggesztésével számos klub került nehéz helyzetbe, majdhogynem hontalanná. A Diósdi DSE és Érdi JC azonban az összefogás erejével lábalt ki a nehéz helyzetből.
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között ütközött két személygépkocsi az M0-as autóúton Érd térségében 2020. november 1-jén 20 óra 30 perc körül. Egy 29 éves nő a helyszínen meghalt – közölte a police.hu.
A KRESZ szabályaira fittyet hányva száguldozott két luxusautós Érden, a Balatoni úton, akik csak a videófelvétel tanúsága szerint is több komoly szabályt szegtek meg.
Hiányosan előkészített, rosszul kivitelezett projektek tömkelegét hagyták az új városvezetésre – írja közösségi oldalán Csőzik László Érd polgármestere, megjegyezve, az MVP keretében Érdnek juttatott forrásokra szükség van, de nem azokra a célokra, amire az előző vezetés fordítani akarta.
Mivel az egyesület csak az átmeneti gyermekotthonban tudja fogadni és tárolni az adományokat, a használt ruha, cipő, játék fogadását november elsejétől szüneteltetik a járvány súlyosbodása miatt.
135650 forint gyűlt össze októberben a Civil Liciten az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület javára, amely légszennyezésmérő berendezéseket vásárol a befolyt támogatásból. A novemberi kedvezményezett a Babagenetika Egyesület.
Huszonöt kilométerre otthonától, Érden találtak rá a közterületesek egy 48 órája eltűnt autista fiúra.
Este nyolctól reggel hatig kijárási tilalmat léptetnek életbe keddtől Ausztriában a koronavírus-járvány terjedése miatt. A kocsmákat és az éttermeket bezárják, ételt csak elvitelre lehet kérni. Lehúzhatják a rolót a szállodák is.
Megkezdődött a Nesz Ciónában található biológiai kutatóintézetben kifejlesztett koronavírus elleni vakcina klinikai tesztje Izraelben - jelentette a helyi média vasárnap.
3878 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 79199 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Maximálni fogja a kormány az ingatlan vásárlása esetén fizetendő közjegyzői díjakat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádióban.