Minden hír
Az Érdi Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözi a huszonnégy éves Smits Noémi Esztert.
Hamarosan elkészül a Fürdő utcai játszótér. Mivel a régi eszközök nagyon rossz állapotba kerültek, többségüket üzemen kívül helyezték, és az ÉKFI újakat telepít a régiek helyébe. Amit meg lehetett tartani, azt felújították. Az új eszközök és a gumipadozat 7,5 millió forintba került.
Felhívás Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén való kötelező adatszolgáltatásra
Az adatszolgáltatás kötelező, és nemcsak papír alapon, hanem online is kitölthető és visszaküldhető.
A legutóbbi két idényt az Alba Fehérvár KC-nál töltő Györkös Rebeka Érden folytatja pályafutását – közölte a handballerd.hu-n az ÉRD. A kapus korábban egy bő félszezont már dolgozott együtt Horváth Rolanddal Békéscsabán.
Június 29. és augusztus 14. között rendezi meg Érd önkormányzata a városi napközis tábort az érdi gyerekeknek. A helyszín idén a Bolyai iskola, illetve a Magyar Földrajzi Múzeum kertje lesz. Egy tábori hét az érdi lakosoknak tízezer forintba kerül. Nagy az érdeklődés, sok szülő él a lehetőséggel.
Az iparűzési adó csökkentésről, valamint a telek- és építményadó mérsékléséről döntött Érd közgyűlése hétfőn. Az egyhangú határozattal Érd jobb feltételeket kínálhat a jövőben a befektetőknek.
Június 26-án, pénteken 18 órakor Ásztai Csaba festőművész kiállításával nyílik újra az Érdi Galéria. „Hagyományosan zenei programmal fűszerezzük a rendezvényt, Dresch Mihály fog szaxofonon játszani a közönségnek és Feledi Balázs művészettörténész fogja megnyitni a kiállítást”, mondta el Kéri Mihály.
Néhány hónapos csúszással ugyan, de a hétvégén elkezdődött a baseball NB I 2020-as idénye, az Érdi Baseball és Softball Club felnőtt férfi együttese a nyitókörben 9–5-ös vereséget szenvedett az Óbuda Rascalstól.
A legkisebb olvasók számára a Gyermekkönyvtár, az előző évekhez hasonlóan, újra elindította a nyári olvasási kihívását. A kihíváshoz bármilyen könyvek választhatóak, a szervezők csak annyit kérnek, hogy mindennap olvasson belőle a gyerek minimum 20 percig vagy egy fejezetet, különféle helyzetekben.
Kilenc arany-, nyolc ezüst- és öt bronzérmet szereztek az Érdi Kyokushin Karate SE versenyzői a hétvégi, velencei Midl Kupa országos kata versenyen. Az érdi dojóból tizenhatan állhattak dobogóra formagyakorlataikkal.
A park fokozott biztonsági intézkedések betartása mellett részlegesen tekinthető meg, a bronzkori- és vaskori házak, valamint a vaskori feltárt halomsír egyelőre nem látogatható!
Életének 101. évében vasárnap este meghalt Bálint György, népszerű nevén Bálint gazda Prima Primissima-díjas kertészmérnök, újságíró, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, volt országgyűlési képviselő - közölték a médiakertész közösségi oldalon.
Világszerte ünneplik az apák napját, csak számos helyen eltér, hogy a jeles nap mikorra esik.
Hatodik alkalommal jutalmazta Pócsi Dóra-díjjal a diákokat szociális érzékenységük és közösségért végzett munkájuk elismeréseképp a Szociális Gondozó Központ Család- és Gyermekjóléti Központja. Az emléklap mellett a Dóri írásait, rajzait tartalmazó könyvet kapták ajándékba a diákok.
A legendás Alabárdos étterem séfjeként Diósdról ingázott a budai Várba két évtizeden át, aztán gondolt egy nagyot, és nekivágott a nagyvilágnak. London, majd Florida után meg sem állt Japánig, hogy aztán mégiscsak itthon találjon önmagára. Bicsár Attilával beszélgettünk.
Rendkívüli volt a növénytermesztés szempontjából az első féléves időszak: a több mint két hónapig tartó aszály és a tavaszi fagyok komoly veszteséget okoztak a várható termésmennyiségekben; a csapadék későn érkezett, és a mostani esőzések hevessége is károsítja néhol a növényeket.
Szombaton gomolyfelhős, részben napos időre számíthatunk. Főleg északkeleten és a dunántúli tájakon alakul ki zápor, zivatar. A középső területeken kisebb a csapadék valószínűsége. Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. 19 és 25 fok között alakul a hőmérséklet.
Már üzemel az új, modern, a radiológiai és urológiai vizsgálatokhoz nélkülözhetetlen ultrahang-berendezés június 11-étől a Százhalom Egészségügyi Központban.
A szél sebességén értelemszerűen a levegő mozgásának sebességét értjük. A meteorológiában általában a m/s-ban, illetve egyes területeken a csomóban szokták meghatározni. 1 m/s kb. 2 csomónak felel meg.
Június 23-ától maszkban és egymástól megfelelő távolságot tartva újra végig lehet barangolni a múzeum tárlatain. Látogatási idősáv nincs, azaz nagyszülők az unokákkal együtt is jöhetnek, viszont csoportokat csak előzetes bejelentkezéssel tudnak fogadni, mondta el lapunknak Fekete-Mácsai Anetta.
A német élvonalban és a Bajnokok Ligájában szereplő Thüringer HC hivatalos oldalán tudatta, hogy a csapatnál folytatja pályafutását az ÉRD-től távozó cseh válogatott balátlövő, Markéta Jerábková.
Mint ismert, szinte minden játékos távozott az ÉRD női kézilabda csapatától a mögöttünk hagyott szezon csapatából. A játékosok viszont nem feledkeztek meg az évek során kapott mérhetetlenül sok buzdításról, ezért a távozók közül ezúttal négyen búcsúztak el az ÉRD Aréna előtt.
A kormányhivatalhoz fordul az érdi Fidesz, mert álláspontja szerint a jelenlegi városvezetés számos törvénysértést követett el az elmúlt hónapokban. T. Mészáros András a kormánypárt helyi vezetője megismételte: a városnak van pénze, de azzal Csőzik László nem tud elszámolni.
A szakemberhiány miatt az autista gyermekek minden ingyenes táborozási lehetőségtől elesnek, ennek megoldása miatt segítséget kér a Szikra Tehetséggondozó Egyesület.
Június 22-ével újra megnyitja kapuit a művelődési központ, ahol a klubélet is lassan, óvatosan elindulhat. A tervek szerint júliustól a főtér igazi nyári kiülős helyszínné alakulhat programokkal és ínyencségekkel. Sőt, Wolf Katalin intézményvezető a gyerekeknek is jó hírrel tud szolgálni.
A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a női és férfi kézilabda NB I tervezett fordulóinak párosításait. Ennek értelmében a szeptember 6-i nyitófordulóban az újjáépülő ÉRD a Siófok KC vendégeként kezdi a 2020/21-es szezont.
A Pest megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztályának tájékoztatása alapján az elmúlt héten diósdi lakos nem került kötelező járványügyi megfigyelés alá – erről Spéth Géza, a település polgármestere számolt be közösségi oldalán.
Az egyesületi sportolók után június 22-től már a nagyközönség is igénybe veheti az ÉRD Aréna uszodáját vagy a Gárdonyi Tanuszodát, azonban néhány intézkedést továbbra is érdembes betartani. A szauna egyelőre egyik létesítményben sem használható.
A mai naptól a megszokott nyitvatartási időben várják a látogatókat. A vaskori házak és a vaskori feltárt halomsír nem látogatható, maszk használata kötelező.
Július 1-jétől az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) kell intézni - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
A hét elején befejeződtek az érettségi vizsgák. Hogy országosan hogyan szerepeltek a diákok az idei, az előző évektől annyira más körülmények közt lezajlott megmérettetésen, azt még nem tudjuk, de azt igen, hogy az érdi iskolákban átlagos, vagy annál jobb eredmények születtek.
Két újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4081 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Tíz éve váltak el, de a bíróság úgy döntött, hogy a közös tulajdonban lévő házban maradjanak mindketten: a nő és gyermekeik a földszinten, az emeleten a férfi, akinek alkoholproblémái vannak, és többször agresszíven viselkedett a feleségével, ezért távoltartást rendeltek el, de ezt nem tartotta be.
A héten elfogadta az országgyűlés azt a törvénymódosító javaslatot, amely választhatóvá tette azt a mindössze negyven órás felkészítő tanfolyamot, amely eddig minden örökbefogadó szülő számára kötelező volt.
Az érdi piacon is megszűnik az idősáv, nyitvatartási időben szabadon látogathatják a létesítményt a 65 év alattiak és felettiek egyaránt - tudtuk meg Lantos Bence piacfelügyelőtől, aki elmondta azt is: bizonyos óvintézkedések azért életben maradnak.