Minden hír

Szabó "Szikla" Szilárdnak nem pucér nők, hanem tűzcsapok állnak modellt. De volt, hogy építési gödröt, transzformátorházat, kukát és lezárt vasúti átjárót festett meg. Az alkotó különleges látásmódját kedvenc érdi helyszínein próbáltuk megfejteni.
Több, mint egy évtizede rendezi meg sporttáborát Tinka Lajos, a Batthyány tanára, nem csak az iskola diákjainak. 6-12 éves gyerekek ismerkedhettek meg különféle sportszerekkel – olyan különlegesekkel is, mint például a lábtoll - a napközis tábor öt napja alatt.
Huszonkét gyermeknek rendezett tábort ezen a héten az Érdi Református Gyülekezet. Formálj át! - ez az idei rendezvény mottója, ehhez kapcsolódnak a bibliai történetek. Az áhítat, az éneklés, a bibliai történeketek mellett kreatív és sportfoglalkozások, valamint sok játék várja a gyerekeket.
Két hete kezdődött az Érdligeti Református Templom felújítása, amit évek óta terveznek. Az épület homlokzatát, kerítését és kapuját érinti az átalakítás, amit négyféle forrásból fedeznek. Az esztétikai szempontok mellett szeretnék a templom hívogató jellegét is megerősíteni.
Szeptember 11-ére szomszédünnepet szerveznek Érden. Az ötletgazda Takács Éva várja azok jelentkezését, akik szívesen lennének házigazdái egy-egy utcában a lakókat összehozó rendezvénynek. Az utcabulit reklámanyagokkal támogatják, és ezen a napon közterületi díjat sem kell fizetniük a mulatozóknak.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ visszaadta villamos energia egyetemes szolgáltatási engedélyét, szeptember 1-jétől az MVM Next szolgáltatja az áramot. A villamos energia árát ez nem érinti, de az átállás idején lesznek napok, amikor az ügyfélszolgálatok zárva tartanak, és az online ügyintézés is szünetel majd.